A mai napon hivatalosan is megérkezik a Windows 11, így amellett, hogy a váltani szándékozóknak érdemes ellenőrizni, hogy minden szempontból...
ElolvasomDetailsA számítógép ma már szinte nélkülözhetetlen munkaeszköz, amely adott esetben akár arra is alkalmas, hogy segítsen hatékonyabbá tenni a napi...
ElolvasomDetailsMég június végén foglalkoztunk azzal a kérdéssel, várhatóan milyen gépen fut a Windows 11 hivatalosan az idén őszi megjelenésekor. Aztán...
ElolvasomDetailsKorábban megmutattuk, miként telepítheti bárki a Microsoft készülő új, Windows 11 rendszerét már most is a számítógépére a Windows 10...
ElolvasomDetailsMajdnem pontosan egy évvel ezelőtt vettük górcső alá a Parallels Desktop előző változatát, amelynek segítségével Windowst, Linuxot, Androidot és egyéb...
ElolvasomDetailsMint azt néhány héttel ezelőtt bemutattuk, az idén ősszel debütáló Windows 11 egyik érdekes felületi újítása lesz a Snap Layout...
ElolvasomDetailsIdén ősszel érkezhet a Windows 11, amely teljesen megújult felülettel igyekszik majd egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni a napi munkát, vagy...
ElolvasomDetailsMint arról pár napja hírt adtunk, megjelent a Windows 11 első béta kiadása, amelyet gyakorlatilag bárki kipróbálhat. Ennek feltételeit és...
ElolvasomDetailsMiként azt előzetesen ígérték, a Microsoft hétfőn kiadta a Windows 11 első fejlesztői béta verzióját. Az új béta nem csak...
ElolvasomDetailsIdén ősszel jelentős változás jön a windowsos felhasználók életében: debütál ugyanis a Microsoft Windows 11 rendszere, amely amellett, hogy számos...
ElolvasomDetails (c)2016-2025 Techwok.hu - Minden jog fenntartva
Tech receptek a mindennapokhoz
Nyitóképeink, illusztrációink forrásai (a saját képeken túl): Smartmockups.com; Mockuuups Studio; Freepik.com; PSD.graphics; kaboompics.com; Pixabay.com; Unsplash.com; Pexels.com; Burst.com; StockSnap.io; Pikwizard.com; Scop.io; picjumbo.com; Envato Elements; DALL-E; Adobe FireFly; Stable Diffusion XL
Bővebben az impresszumban.
Az oldal gyorsitását és a webp képek konvertálását a Swift Performance plug-in végzi.
(c)2016-2025 Techwok.hu - Minden jog fenntartva
Tech receptek a mindennapokhoz
Nyitóképeink, illusztrációink forrásai (a saját képeken túl): Smartmockups.com; Mockuuups Studio; Freepik.com; PSD.graphics; kaboompics.com; Pixabay.com; Unsplash.com; Pexels.com; Burst.com; StockSnap.io; Pikwizard.com; Scop.io; picjumbo.com; Envato Elements; DALL-E; Adobe FireFly; Stable Diffusion XL
Bővebben az impresszumban.
Az oldal gyorsitását és a webp képek konvertálását a Swift Performance plug-in végzi.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.