Fut a gépemen a Windows 11? Így megtudható!

Idén ősszel jelentős változás jön a windowsos felhasználók életében: debütál ugyanis a Microsoft Windows 11 rendszere, amely amellett, hogy számos izgalmas újdonsággal érkezik, nem biztos, hogy minden olyan gépen elfut majd, ahol eddig a Windows 10 gond nélkül működött. Persze az előzetes alapján úgy tűnik, megéri majd váltani, hiszen nem csak egy teljesen újragondolt, megújított – kicsit a felhővel és a Microsoft 365 szolgáltatásokkal is kevert – Start menü teheti kényelmesebbé az életünket, hanem olyan új ablak-elrendezési és asztal menedzselési (Snap Layoutok és Snap csoportok) funkciók is, amelyekkel hatékonyabbá tehető a multitask üzemmód, például a párhuzamosan futó programok ablakainak elrendezése. De önálló asztalok hozhatók létre például munkához, játékokhoz, tanuláshoz is, és ezek között bármikor, villámgyorsan és egyszerűen lehet váltani. Ugyancsak sokat csiszoltak a rendszer felületén is, hogy szebb, letisztultabb legyen (új ikonok, lekerekített sarkú ablakok, új rendszer-betűtípus stb.), ami elsőre talán nem tűnik fontos újításnak, ám valójában nagyon sokat hozzáadhat a felhasználók kreativitásához és érezhetően növelheti a produktivitást is. Úgy tűnik, a Microsoft a Skype időszaknak is véget vet, a Windows 11-be ugyanis integrálják a Microsoft Teams alkalmazást, hogy minden meglegyen ami a szöveges vagy videós csevegéshez szükséges (ráadásul cross-platform módon). Érkeznek majd a DirectX 12 Ultimate és az Xbox Wire környezetek a még kifinomultabb játékélményért és a widgetek is új életre kelnek ebben a Windows kiadásban, sokkal átláthatóbb, használhatóbb módon. S mielőtt elfelejtjük: még a Microsoft Store is megújult, amelyből a windowsos alkalmazásokon kívül a kompatibilis androidos appokat is telepíthetjük majd. De amúgy olyan nagy nevek is beköltöznek a Microsoft Store felületére, mint a Visual Studio, az Adobe Creative Cloud, a Zoom vagy épp a Canva. Szóval a Windows 11 kívül belül jelentően megújul, már csak egy kérdés van: fut a gépemen a Windows 11? Nos, akit ez már most érdekel, az alábbiakban minden megtudhat, miként ellenőrizheti, hogy egy meglévő, vagy megvásárolni szándékozott gépen elfut-e majd a Windows 11.

FRISSÍTÉS 2021.06.29.: Cikkünk megjelenése után valóban megjelent a Windows 11 első bétája, amelynek telepítéséről itt írtunk. Fontos azonban tudni, hogy a Microsoft ezzel egyidőben enyhített a rendszerkövetelményeken, így a béta kipróbálásához nincs szükség a jelen cikkben említett CPU és TPM 2.0 követelményekre. Az, hogy így így is marad-e a végleges verzió megjelenésekor, még kérdéses. Egyelőre a cég a nagyobb merítés alapján igykszik meghatározni majd a minimális rendszerkövetelményeket, vagyis egyelőre többen tudják telepíteni a most megjelent Dev bétát, mint azt eredetileg tervezték. A telepítés lépéseit leírtuk ebben a cikkben.

Fut a gépemen a Windows 11? Alapkövetelmények

Kezdjük akkor a legfontosabbal: miként tudhatjuk meg, hogy meglévő gépünkön elfut-e majd az új rendszer. Az első támpont, hogy a Microsoft közreadta a minimális rendszerkövetelményt. Amire minimum szükségünk lesz:

  • 1 Ghz-es, 2 vagy több magos, 64 bites processzor (vagy SoC). Ez lehet természetesen Intel, AMD, vagy adott esetben majd más gyártó kompatibilis terméke is.
  • Minimum 4 GB RAM.
  • Minimum: 64 GB-os háttértár
  • UEFI, Secure Boot kompatibilitás
  • TPM 2.0
  • DirectX 12 / WDDM 2.x kompatibilis videovezérlő
  • 720p fölötti felbontással rendelkező kijelző vagy monitor
  • Microsoft fiók

A fenti lista a minimum követelmény, ami jó eséllyel azt jelenti, hogy egy ilyen felépítésű gépen elfut a Windows 11, de nem feltétlenül teljes pompájában. Viszont lemondanunk ez esetben nem kell róla. Ha valaki ennél részletesebb specifikciót szeretne, ide kattintva megtalálja. Sőt, aki ellenőrizné, hogy a processzora megfelel-e a kritériumoknak, annak AMD esetén ezt a listát, Intel processzor esetén pedig ezt a listát érdemes átnéznie.

Biztosan van, aki megakad a TPM 2.0 listaelemen. A TPM, vagyis a Trusted Platform Module egy hardveralapú biztonsági megoldás, amely eddig viszonylag ritkán szerepelt a boltok és online áruházak leírásaiban, de most majd biztosan feltüntetik, ugyanis enélkül a Windows 11 elvileg nem lesz hajlandó működni. Bár a szakemberek egy része túlzásnak érzi ennek megkövetelését, a Microsoft a felhasználók biztonságának fokozására hivatkozva valószínűleg tényleg az elvárások között hagyja a TPM meglétét – legfeljebb a 2.0 helyett elvileg elfogadja a rendszer a korábbi 1.2-es verziót is -, amit a Windows biztonsági megoldásai (például Bitlocker meghajtótitkosítás stb.) használnak majd ki. Ez amúgy egy alaplapra telepített chip, amely segít megvédeni a rendszert a rosszindulatú támadásoktól is. S bár hosszú évek óta létezik, de így sem minden laptop tartalmazza, az asztali gépek esetében pedig még ritkább (bár ott adott esetben utólag is beépíthető).

Arról egyébként viszonylag könnyen meggyőződhetünk, hogy a gépünkben van-e TPM és ha igen, aktív-e. Az egyik megoldás, hogy a Windows PowerShellben beütjük a get-tpm utasítást, s cserébe rögtön megtudjuk a választ (TpmPresent: True; TpmReady: True).

De ha valaki nem akar a PowerShell rejtelmeiben elmerülni, annak egyszerűbb lehet a Windows gomb + R billentyűkombinációval megjeleníthető Futtatás ablakban beírni a tpm.msc kifejezést, majd kattintani az OK gombra. A megjelenő Megbízható Platformmodul (TPM) kezelése a helyi számítógépen felülten azonnal megkap minden információt a gépben található TPM-ről, vagy épp annak hiányáról.

Fontos tudni, hogy a fenti elvárások a cikk készültekor aktuális állapotot tükrözik és a Microsoft bármikor módosíthat rajtuk a megjelenésig. Ráadásul redmondban súlyozzák is az elvárásokat, így van, amit megkerülhetetlen követelményként és akad, amit inkább csak ajánlott funkcióként osztályoz majd a rendszer a telepítéskor. Szerencsére akad két remek megoldás arra, hogy biztosan naprakészek legyünk az ügyben. Máris mutatjuk őket.

Windows 11 kompatibilitás ellenőrzése egyszerűen

Természetesen, mint mindig, most is van egyszerűbb módja annak, hogy megtudjuk, az aktuális gépünkön elfut-e a Windows 11. Elsődleges – és a legtöbb felhasználó számára javasolt – megoldásnak tudjuk ajánlani a Microsoft hivatalos Windows 11 oldaláról letölthető PC Health Check (avagy PC-állapotellenőrzés) alkalmazást, amely pillanatok alatt elemzi a gépet és megmondja, hogy kompatibilis-e a leendő rendszerre. Csak egy kattintás az Ellenőrzés most gombra, s máris szembesülhetünk a jó, vagy rossz hírrel.

Alternatívaként megjelent már egy nyílt forráskódú, ingyenes kis alkalmazás is a Githubon, amely pontokba szedett, részletes információkkal szolgál arról, miben felel meg a gépünk az elvárásoknak, s miben nem. Ez a WhyNotWin11, amely ingyen telepíthető és használható. Mivel ehhez a letöltéskor és az első futtatáskor egyaránt át kell verni a programot a Windows 10 Defender SmartScreen biztonsági ellenőrzését – különben a rendszer már a letöltését is eleve megakadályozza -, így ennek használatát mindenkinek csak a saját felelősségére ajánljuk. Telepíteni nem kell, letöltés után futtatható és azonnal elemzi a rendszert és mutatja az eredményt.

A készítők ígérete szerint a program folyamatosan frissíthető lesz, így ha a Microsoft időközben alakítana a követelményeken, azt is figyelembe veszi (feltéve, hogy mindig a legfrissebb verzióját használjuk).

Mindkét programra igaz, hogy érdemes friss verziókat letölteni belőlük, mert a Windows 11 végleges verziójának megjelenéséig még változhatnak a követelmények.

Ezeken a gépeken fut a Windows 11

Természetesen a PC gyártók is tisztában vannak azzal, hogy az ősszel debütáló új rendszer kellően izgalmas újításokkal rendelkezik ahhoz, hogy a felhasználókban felvetődjön, ha most vesznek gépet, azon fut-e majd az új rendszer. A négy kiemelt PC gyártó már most közölte, melyek azok a géptípusok, amelyeken garantáltan fut majd a Windows 11.

Ezzel kapcsolatban érdemes meglátogatni a Dell, az Asus és HP dedikált oldalait, ahol listát vagy leírást kapunk a Windows 11 kompatibilis PC-kről. Az Acer esetében egyelőre nincs konkrét lista, ott elvileg az elmúlt három évben bejelentett és hivatalosan megvásárolható gépeknél van esély a Windows 11 frissítésre.

Fut a Windows 11 Macen?

Ez még egy meglehetősen képlékeny kérdés, amire egyelőre nem tudunk egyértelmű választ adni. Mivel az Apple Intel processzort használó gépei nem használják a TPM modult (az Apple más biztonsági megoldást használ), így – feltételezve, hogy a Microsoft mindvégig ragaszkodik majd ennek meglétéhez – a Boot Camp-ben történő telepítés hivatalosan nem megy. Viszont a Parallels Desktop és a VMware Fusion aktuális verziói elvileg alkalmasak a Windows 11 futtatására az inteles Apple gépeken, mert a TPM támogatás virtuálisan bekapcsolható mindkettőnél (Paralleles esetében a Configure / + / TPM Chip opció kell aktiválni). Ugyan mindkettő csak a DirectX 11-et támogatja jelenleg, de a jelek szerint ez egyelőre nem jelent akadályt a telepítésnél.

Mindez a Windows 11 megjelenésééig még változhat, ráadásul a Windows 11 támogatja majd az ARM processzorokat is, így elképzelhető, hogy azt a változatot beüzemelhetjük az Apple Silicon (jelenleg M1-es) chipet használó gépein is, akár natívan, akár virtuálisan futtatva, de ez egyelőre inkább csak elvi lehetőség.

Windows 11 telepítés megjelenés előtt

Végül egy lehetőség azoknak, akik már a megjelenés előtt szeretnék kipróbálni a Windows 11 újdonságait. A Windows Insider program keretein belül ezt tulajdonképpen bárki megteheti, ha rendelkezik a fentiek alapján kompatibilisnek mondható géppel (emellett egy Microsoft fiók és egy hivatalos Windows 10 licenc szükséges a dologhoz). A Windows Insider programra itt lehet feliratkozni. Ezzel adott esetben a Windows 10 még ki nem adott frissítéseit is tesztelhetjük, de amint elérhető lesz, kipróbálhatóvá válnak vele a Windows 11 bétái is. Értelemszerűen egyelőre nem feltétlenül érdemes napi munkára használt gépen beüzemelni ezeket a bétákat, de fejlesztőknek, cégeknek előnyös lehet, ha már most elkezdenek ismerkedni az új rendszerrel.

Ne maradjon le erről sem!