Affinity Publisher: profi, de olcsó kiadványszerkesztő program Windowsra, Macre

Még a tavalyi év végén jelent meg nálunk egy cikk arról, milyen programokkal lehet kiváltani az Adobe CC csomag nem éppen olcsó, előfizetős alkalmazásait, többek között a Photoshopot, az Illustratort és az InDesign-t (de mutattunk mást is). Utóbbi helyett már akkor egy olyan szoftvert ajánlottunk, amely még csak béta verzióban leledzett: ez volt Affinity Publisher. A napokban viszont megjelent ennek végleges kiadása, s azt kell mondjuk, döbbenetesen profi, mégis olcsó kiadványszerkesztő program született, amely Windowson és macOS-en egyaránt használható.

Kiváló, mégis olcsó kiadványszerkesztő program Windowsra és Macre

Kiadványszerkesztő programból akad manapság jópár olcsóbb megoldás, sőt, teljesen ingyenesek is, azonban egyik sem igazán ér fel az Adobe InDesign vagy a QuarkXPress szintjére. Helyesbítünk: eddig nem volt ilyen, mostantól viszont már hivatalosan is létezik. Ez pedig nem más, mint az Affinity Publisher, amely tegnap jelent meg Windowsra és macOS-re egyaránt. Mi viszont egy ideje nyúztuk a bétát, most pedig kezünk közé kaparintottuk a véglegest, szóval végre megírhatjuk, mit gondolunk róla.

Az Affinity név állandó olvasóinknak bizonyára ismerősen cseng, hiszen anno a Photos és a Designer alkalmazások kapcsán többször is szerepeltek nálunk. Ezek ugyanúgy professzionális szoftverek, mint az új Publisher, s azt kell mondjuk, a legtöbb esetben simán kiváltható velük a Photoshop, az Illustrator és immár az InDesign is. Ráadásul nem kell havi díjat fizetnünk a használatukért, csak egyszer kell leperkálnunk az adott verzió 20 ezer forint alatti vételárát, s kapjuk hozzá az alverziós frissítéseket is (vagyis az 1.0-hoz az 1.1 stb. változatokat).

Márpedig az Affinity csapata – amely egyébként a Windows platformon évtizedes múltra (PagePlus, DrawPlus stb.) visszatekintő Serif Software része – elég szorgosan fejleszti a programjait. A kezdeti kiadások óta az Affinity Photo és Affinity Designer is rengeteg újdonsággal bővült, anélkül, hogy teljesen új verzióként tálalták volna az újításokat. Vagyis profi alkalmazásokat kapunk, egyszeri, ráadásul ezen a területen hihetetlenül kedvező szintű befektetésért.

Affinity Publisher: átlátható, sokoldalú, gyors

Az Affinity Publisher a felületét tekintve tökéletesen illeszkedik az eddig megszokott Affinity alkalmazásokhoz. Ez alapvetően jó hír, hiszen azt jelenti, hogy a felület színvilága (világos vagy sötét) és betűmérete egyaránt testreszabható, illetve – ami ennél talán fontosabb – igyekeztek úgy elhelyezni a kismillió rendelkezésre álló opciót, hogy áttekinthető és gyorsan használható maradjon a program. A gyorsaságra technikailag is megvan minden esélyünk, hiszen kihasználja a grafikus gyorsítás lehetőségét mind Widowson, mind Macen. A két verzió egyébként, eltekintve pár háttérbeli, technikai megoldástól, teljesen ugyanazt nyújtja, vagyis azonos körülmények között dolgozhatunk velük bármely rendszeren. Mi a maces változatot teszteltük, így a cikk képein is az szerepel, de gyakorlatilag ugyanezeket a funkciókat kapja az is, aki Windowson használja majd a szoftvert.

Lehetőségeit tekintve ez a program elsősorban nyomdai munkákhoz, könyvekhez, magazinokhoz, brosúrákhoz előnyös, de megvannak benne az eszközök ahhoz is, hogy digitális kiadványokat készítsünk, például PDF formátumban. Ilyenkor működnek például a linkek is a kiadványban. Sajnos olyan szintig, mint például a QuarkXpress esetében, ahol iOS és androidos appok készítése is megoldható a kiadványszerkesztőben, azért nem mehetünk el, de a PDF formátum kellően cross-platform ahhoz, hogy bármilyen eszközön közzétegyünk anyagokat, igaz, videók és – a linkeket leszámítva – interaktív elemek nélkül.

Tördeléshez viszont az Affinity Publisher szerintünk kényelmesebb és gyorsabb is, mint akár az InDesign, akár a QuarkXpress. A szövegdobozokban a végtelenségig alakíthatjuk a befolyatott szöveg minden apró jellemzőjét (természetesen a túlfolyó szöveget itt is egy kattintással továbbvezethetjük egy másik szövegdobozba). A formázást gyorsíthatjuk stílusok mentésével, amelyek vonatkozhatnak bekezdésekre, vagy éppen táblázatokra egyaránt. Mellesleg a táblázatkezelő imádni való, a konkurenciához képest itt tényleg minden kézre áll, s a legapróbb jellemzőket is módosíthatjuk. De a szövegek esetében is akadnak izgalmas formázási lehetőségek, így például a Decorations, amellyel bármely szöveghez vagy bekezdéshez rendelhetünk kiemelést. Ezt amúgy a Paragraph panelen találjuk, egy halom további praktikus szerkesztési funkció (Tab Stops, Flow Options, Initial Words stb.) társaságában. 

Itt is dolgozhatunk oldalpárokkal, létrehozhatunk több mester-oldalt, megadhatunk kifutót, választhatunk színprofilt, megoldható a szövegek görbévé alakítása, exportálásnál alkalmazhatunk vágójeleket, kifutót, válaszhatunk a képek beágyazása vagy linkelése között, beállíthatunk átlátszó hátteret stb., vagyis minden megvan, amit általában elvár az ember egy DTP alkalmazástól.

Minthogy nyomdai megbízások esetében meglehetősen fontos lehet, nem mehetünk el szó nélkül a Pantone skálák megléte mellett sem, hiszen ezek nélkül azért macerás lenne megfelelő színeket választani a projektekhez. Szerencsére a fejlesztők erre is gondoltak, így nem kell lemondani a Pantone-CMYK színterekről sem.

Oldalak menedzselésekor nagyon kényelmes lehetőség a szekciók használata, amivel a dokumentum adott részénél tetszőlegesen újrakezdhetjük, illetve átszabhatjuk az automatikus oldalszámozást. 

A fotók, illusztrációk beillesztése, méretezése is gyerekjáték a Publisherben. A képeket automatikusan hozzáigazíthatjuk a képkeretekhez, az általunk megszabott szabályoknak megfelelően (kitöltés, nyújtás stb.). Emellett a képek, keretek körbefolyatása is villámgyorsan beállítható. Pár kattintás minden. A legfontosabb funkciókat amúgy is folyamatosan elérjük a felső eszköztárból, ha pedig annál erősebb finomításra van szükség, a jobb oldalra dokkolt, vagy lebegő paneleken sorakoznak a további opciók. Az elrendezést itt is, mint a legtöbb mai grafikai szoftverben intelligens segédvonalak, és automatikus tapasztás segíti. Ezekkel villámgyorsan megy az objektumok pontos elhelyezése is. Az Affinity Publisher örökölte a Photos és a Designer interaktív színátmenet (Fill Tool) és átlátszóság (Transparency Tool) eszközeit is, amelyek igencsak kézre állnak és gyorsak. Mondjuk ebben a programban gyakorlatilag minden gyors. Nagyon kellemes sebességgel működik az összes funkciója.

Van betűkészlet- és erőforrás menedzser is, így villámgyorsan átnézhetjük, milyen hozzávalókkal dolgozunk egy nagyobb dokumentumban. De van rétegkezelés is, illetve adott a lehetőség közvetlenül a Publisher felületén a rajzolásra (Pen Tool) is. Minden elemnél alkalmazhatunk effekteket (árnyék, ragyogás, körvonal, átszínezés stb.), illetve ugyanezek rendelkezésre állnak réteg-effetként is.

Minthogy az Affinity család immár három programból áll, az a minimum, hogy ezek szépen összedolgozzanak, így van Photo Persona és Designer persona gomb is a programban, hogy egy mozdulattal megnyithassuk a képszerkesztőket, közvetlenül a Publisher felületén belül. Ilyenkor az eszköztár, rétegkezelő stb. funkciók cserélődnek a Photo vagy a Designer sajátjaira, s pont úgy dolgozhatunk velük, mintha közvetlenül az adott alkalmazásban lenne megnyitva a kép vagy vektoros ábra. Ha végeztünk, egy kattintással visszatérhetünk a kiadványszerkesztő eszköztárához és folytathatjuk a tördelést.

Egy kis magyar vonatkozás: helyesírás és elválasztás

Egy kiadványszerkesztő esetében meglehetősen fontos szempont, hogy miként kezeli a befolyatott szövegeket. Nos, az Affinity Publisher a formázás tekintetében jelesre vizsgázott nálunk, hiszen a dobozok közötti szövegátfolyástól kezdve (ha kell, új oldalakat is létrehoz a túlfolyó szövegeknek), a karakter szintű módosításokig mindenre képes. A maces verzió emellett automatikusan átveszi a rendszerből az esetlegesen telepített magyar nyelvű helyesírás-ellenőrző funkciót is. Viszont sajnos az elválasztásokkal alapértelmezésben nem tud mit kezdeni magyar szövegek esetében. Ez elég nagy baki, hiszen így rosszabb esetben manuálisan kellene szórakoznunk azzal, hogy a szavak közötti, vagy a sorok végén/elején (elrendezés kérdése) keletkező túlméretezett réseket és cikkcakkokat eltüntessük. Ez három mondat esetében még oké, de egy könyvnél már nagyon durva lenne.

E problémára jelenthet megoldást, ha például letöltjük a LibreOffce helyesírási csomagját (erről a linkről). Ebben a pakkban találunk egy Dictionaries mappát, benne pedig egy hu_HU mappát. Ebből kell a hu_HU.aff, hu_HU.dic, hyph_hu_HU.dic fájlokat átmásolni az Affinity Publisher saját Dictionaries mappájában egy hu-HU almappába (ezt nekünk kell létrehozni), majd újraindítani a programot. Ettől kezdve a Character panel Language részében már simán kiválaszthatjuk, hogy magyar nyelvű szöveggel dolgozunk, a Paragraph panel Hyphenation részében pedig bekapcsolhatjuk a Use auto-hyphenation opciót, amely így automatikusan elválasztja a magyar szavakat is, ha éppen valahol szükséges. Ez egy apró kényelmetlenség, s nem tudni, lesz-e rá egyszerűbb megoldás később, de az általunk tesztelt béta változatnál ezek a lépések működtek. A felület sajnos nem honosítható egyelőre, s tekintve, hogy a többi Affinity programnál sem érkezett még eddig magyar menü, erre most nem is nagyon számíthatunk.

Összegzésül

Mindent egybevetve az Affinity Publisher az árához képest döbbenetes kiadványszerkesztői eszköztárral rendelkezik. Gyakorlatilag bármilyen print kiadványt összerakhatunk benne, de PDF dokumentumok készítésére is kiváló választás. Mondjuk a végeredmény exportálhatjuk még ezeken felül SVG, EPS, PSD, JPG, TIFF, PNG, GIF, vagy EXR és HDR formátumokba is. Mindegyiknél van lehetőség egyedi opciók beállítására.

Szóval ár/érték arányban ennél jobb kiadványszerkesztő program jelenleg nincs. Persze hiányoznak belőle olyan extrák, mint mondjuk a QuarkXpress QR-kód generátora vagy App Studio összeköttetése, hiányzik pár, a nagyoknál megszokott funkció, jellenleg nincs se INDD, se IDML, se QXD import/export stb. (PDF-et importálhatunk, így egy InDesignban készült elrendezést ezzel a módszerrel nagyjából át is vehetünk, ha onnan PDF-be mentettük az anyagot, bár ez nem tökéletes megoldás). Szóval akadnak hiányosságok, de ha nem létfontosságú, hogy bármilyen okból igazodni tudjunk az etalont jelentő Quarkhoz vagy InDesign-hoz, akkor az Affinity Pubisher tökéletes választás lesz. Gyakorlatilag bármilyen nyomdai kiadványt vagy PDF-et elkészíthetünk benne. Nagyon gyorsan lehet benne dolgozni és profi végeredményre számíthatunk. Egy valamit azért mindenkinek erősen javaslunk: megvásárlás előtt töltse le és tesztelje az ingyenes próbaverziót, hiszen így kiderülhet, biztosan megfelel-e minden elvárásnak. Sőt, a készítők oldalán több videón is láthatjuk a program egy-egy fontos funkcióját, működés közben.

97%
Kiváló

Affinity Publisher

Sokoldalú kiadványszerkesztő program, akár nyomdai felhasználásra, vagy PDF-ek készítéséhez is.

  • Használhatóság
  • Funkciók
  • Felület

Rendszer: Windows, macOS

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató