Ulysses helyett: alternatívák és a szövegek mentése

Miként arról tegnap már beszámoltunk, kedvenc markdown szövegírói alkalmazásunk előfizetős modellre váltott. Hasonlóan az Evernote-hoz, itt is nehéz lenne megkérdőjelezni, hogy a program a kategóriája legjobbja, de szintén az Evernote példáján okulva: ha valaki úgy érzi, neki nem kedvező az előfizetési modell, előbb vagy utóbb váltani szeretne. Korábban az Evernote helyett mutattunk alternatív jegyzetelési megoldásokat, Ezúttal az Ulysses helyett szolgálunk hasonlókkal. Sőt, miként anno az Evernote jegyzetek importálásához is adtunk tanácsot, most sem felejtkezünk el azokról, akik szeretnék az összes anyagukat kimenteni az Ulysses-ből, hogy válthassanak. Előre kell bocsátanunk, hogy az anyagok kimentése még mindig egyszerűbb feladat lesz, mint pótolni az Ulysses-t, így a mi javaslatunk, hogy aki komolyan használja a programot, fizessen rá elő a kedvezményes időszakban az éves díjért, ebben az esetben ugyanis minden évben kedvezményes áron újíthatja majd meg az előfizetését, nem emelkedik a díj egy évvel később a normál árra. Az Ulysses teljes tudását ugyanis jelenleg képtelenség helyettesíteni egyetlen, másik alkalmazással!

 

Ulysses export: hogyan mentsük ki az anyagainkat?

Az Ulysses egyik legjobb funkciója, hogy akár évekre visszamenőleg is menedzselhetjük benne írásainkat. Ráadásul ebbe beletartoznak a markdown dokumentumokon felül az azokba beillesztett képek, fotók, a hozzájuk fűzött jegyzetek, a kiegészítőként hozzájuk rendelt képek stb. Nem beszélve a gyűjtemény teljes fa-struktúrájáról. Egy biztos, ám meglehetősen fapados – és több ezer anyag esetében igen fárasztó – megoldás, ha szépen, egyesével publikáljuk a programból a dokumentumokat, mondjuk docx vagy html formátumba. Ez esetben megmarad az összes, formázott szöveg és a beillesztett képek is. Később pedig szerkeszthető is egy másik alkalmazásban, ha a szükség úgy hozza. Publikálhatunk persze PDF-be is, mindenestül, de ebben az esetben alapból nem lesz szerkeszthető a kérdéses dokumentum, csak ha valamilyen célszoftverrel nyúlunk hozzá. Ugyancsak publikálhatunk markdown (md) vagy sima szöveges formátumokba (txt) is. Ilyenkor viszont a beillesztett képekről le kell mondanunk. A txt formátum esetén a formázásokról is, ezeket az md dokumentumok természetesen megtartják, markdown kódokkal.

Ha az utóbbi megoldás megfelel nekünk, akkor viszont megvan a lehetőség arra is, hogy egy lépésben exportáljunk több anyagot. Sajnos, ha csak egyszerűen a Finderbe húzzuk át az Ulysses mappáit a bal oldali fa-struktúrából, akkor a program ugyan mindent kiment, de a saját .ulysses formátumában. Ellenben, ha létrehozunk a Library-n belül külső mappákat (External Folders), akkor oda gond nélkül átmásolhatjuk az Ulysses felhőben tárolt anyagait. Egyszerűen húzzuk a kívánt mappát a Library felhő részéből a létrehozott külső mappába. Az Ulysses ilyenkor a teljes fa-struktúrát létrehozza mappaszerkezetként, a dokumentumok pedig a címüket kapják fájlnévnek. Sajnos a beillesztett képek, megjegyzések stb. ilyenkor is vesznek, viszont az összes anyagot megkapjuk markdown (md) formátumú dokumentumokként, szépen, mappákba rendezve. Ezzel tehát kimentettük anyagainkat az Ulysses-ből. Már csak az a kérdés, mit használjunk innentől kezdve.

 

Markdown szerkesztők az Ulysses helyett

A helyzet az, hogy nincs könnyű dolgunk, az Ulysses ugyanis a maga kategóriájában páratlan alkalmazás. Egyelőre nem lehet úgy helyettesíteni – ingyenes és fizetős alkalmazásokkal egyaránt -, hogy minden funkciót visszakapjunk. Egyszerű markdown szerkesztőket ugyan találunk többet is, de az Ulysses eszköztárát, kiváltképp a remek dokumentumkezelőt és a publikálási opciókat, nem adja vissza egyik sem, pláne nem egy appban. A legjobb még talán a Bear lenne, amely kiváló jegyzet- és író alkalmazás, csak hát ott is elő kell fizetnünk, szóval ez esetben nem vagyunk vele kisegítve.

 

Focused

Ha nem létfontosságú az iOS eszközökkel való szinkronizálás, akkor olcsó és hatékony megoldást jelenthet a Focused, amelyről íertunk már részletes bemutatót, s amely ugyan a dokumentumok menedzselését nem vállalja magára, de a felülete nagyon kényelmes, már-már meditatív környezetet biztosít az íráshoz. Utóbbit erősítik a beépített hangeffektek és háttérzenék.

Egyszeri befektetést jelent, de sajnos nem olcsó, 10 ezer forint körüli áron tölthető le az App Store-ból.

 

iA Writer

Ha fontos, hogy anyagaink iOS eszközeinket is elérhetők, sőt, szerkeszthetők legyenek, ráadásul ragaszkodunk a beépített dokumentumkezelőhöz is, akkor a legjobb választás kétség kívül az iA Writer. A felülete ugyan kevésbé letisztult, mint az Ulysses-nél megszokhattuk, de még így is minimalista, ráadásul tökéletes markdown támogatást ad. A dokumentumkezelő sem olyan kényelmes, mint az Ulysses-ben, de legalább van. Ha kell, az Ulysses-ből kimentett md fájlokat, mappástul is ráhúzhatjuk az iA Writer felületére, ő pedig szépen létrehozza a megfelelő könyvtárszerkezetet az iCloudban, majd átrakja oda az összes md fájl. Innentől kezdve viszonylag kényelmesen elérhetők, bár akkor átláthatóságot nem kapunk, mint amihez a másik alkalmazásban hozzászokhattunk.

Öröm viszont az ürömben, hogy a az iA Writer-ből van iOS változat is, amely ugyanezt az iCloud mappahalmazt simán kezeli, s természetesen szerkeszteni is lehet vele a markdown dokumentumokat.

Szóval ez még talán a legjobb megoldás, ha mindenképpen váltani akarunk az előfizetői rendszer miatt. Az iA Writer szintén egyszeri befektetésért lehet a miénk, iOS-re 1490 forintba kerül, míg macOS-re 3490 forintot kell érte fizetnünk. Extraként létezik Androidra is, ott ingyen letölthető.

 

Typora

Ingyenes megoldást is tudunk. A Typora például ezek egyike. Korábban írtunk róla bemutatót, azóta nagy változás nincs, a program még mindig bétaként érhető el macOS-re és Windowsra egyaránt. Dokumentumkezelés nincs benne és exportálni sem tud e-bookot, ahogy WordPress-be sem publikál. Viszont mint markdown szerkesztő, megállja a helyét. A Typora egy teljesen jól használható alkalmazás, bár ez a fejlesztési tempó hosszú távon azért nem sok jót ígér. Nehéz megjósolni a jövőjét. Egyelőre viszont működik, ingyen.

 

Nem markdown alkalmazás, íróknak

Végül az írásból élőknek ott van még a Scrivener, amely egy kiváló alkalmazás, hogy akár regényeket, akár értekezéseket megírjunk benne. Nagyon jól támogatja a kutatómunkát. Kényelmessé teszi a hozzávalók csoportosítását, a fejezetek, karakterek, jelenetek kezelését. Mindent egy helyen tarthatunk benne, ráadásul van belőle iOS és macOS változat is, amelyek természetesen szinkronizálhatók. Sajnos a markdown jelöléseket az írásnál nem támogatja, exportálni viszont tudunk belőle markdown formátumba. Egyébként publikálás tekintetében is ez áll a legközelebb az Ulysses-hez, hiszen különféle dokumentum formátumokba menthetünk, vagy éppen e-bookot is készíthetünk vele. Ez sem ingyenes, de egyszeri befektetést jelent: iOS-re 6990 forint, macOS-re pedig 16 490 forint.

 

Ulysses 2.8: ragaszkodhatunk is hozzá

A fentiekből is látszik, hogy az Ulysses meglehetősen nehezen pótolható, legalábbis ha minden funkcióját kihasználtuk. Márpedig manapság, ha valaki írásra adja a fejét, szinte biztos, hogy a blogos publikálástól, az e-bookok készítéséig mindenbe bele kell kóstolnia. Aki eddig is az Ulysses-t használta és beéri a 2.8-as verzió lehetőségeivel, az egyelőre még használhatja tovább a programot. Az Ulysses 11 teljesen önálló alkalmazás, s bár megvenni már csak azt lehet, de aki korábban megvásárolta a 2.8-as verziót, az használhatja tovább, zavartalanul. Így csak a leendő újításokról kell lemondanunk, illetve a hibajavításokról és a később rendszerekhez való hozzáigazításokról (a 2.8-as verzió állítólag működik majd a szeptemberben megjelenő High Sierra rendszeren is, az iOS változatból is iOS 11 kompatibilis az aktuális verzió).

Aki pedig a jövőbeli frissítésekre is igényt tartana, annak érdemes letölteni az új verziót és előfizetni, októberig még biztosan féláron. Ha az írásból élünk, ennyit azért meggondolandó áldozni évente a megfelelő eszközre.

 

A SetApp is lehet megoldás

Bár egyelőre még nem tiszta, de heteken belül kiderül, mi lesz a SetApp gyűjteményben lapuló Ulysses verzió sorsa. Ha minden igaz, a SetApp előfizetőinek nem kell majd új előfizetési modellben gondolkodniuk. Megkapják a program új verzióját a SetApp előfizetés részeként, elvileg az iOS verzióval együtt. De erről majd csak akkor tudunk biztosat mondani, ha megtörtént a frissítés a SetApp-on belül.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató