Látványos naptár program iPhone-ra, 3D felülettel és extrákkal

Lehet, hogy ezt csak mi érezzük így, de hihetetlenül gyorsan múlnak az évek. Bár az is lehet, hogy csak mi vagyunk belebolondulva a naptárak készítésébe és a különféle naptár alkalmazásokba. Mindenesetre utóbbiakból viszonylag gyakran tűnik fel egy-egy itt a Techwokon. Tavaly év végén ugyebár megválasztottuk 2018 legjobb naptár appját iPhone-ra, amely egy igen erős mezőnyben tűnt ki (alternatívákat is mutattunk bőven, például itt és itt). Sőt, egyszer már a “legdögösebb” jelzőt is odaítéltük a Moleskine digitális naptárának. Ma viszont egy újabb trónkövetelőt mutatunk, amely egy igazán látványos naptár program iPhone-ra, lenyűgöző, de egyben praktikus 3D-s felülettel, s megannyi izgalmas extrával.

Látványos naptár program iPhone-ra, 3D felület plusz sok praktikus extra

A Vantage egy nagyon különleges, mondhatni szokatlan felépítésű naptár app. Persze napi listát azért a legtöbb ilyen alkalmazásban alapból találunk, de itt ez 3D-s változatban tárul elénk. Elsőre ez inkább csak látványosnak, mintsem praktikusnak tűnhet, de ha adunk a programnak egy kis időt a barátkozásra, egy napon belül úgy megszokjuk, hogy nem is értjük majd, hogyan voltunk meg eddig nélküle. Nem csak pazar látvány, hanem átlátható is.

Ráadásul ezen a 3D idővonalon a Vantage nagyon jól elkülöníthetően mutatja a napokat, a heteket (utóbbiak számozását, tagolását megtaláljuk az idővonal feletti vízszintes vezérlőn is). A bejegyzéseket diszkrét, színes csíkkal is megkülönbözteti, a megfelelő naptár színvilágának megfelelően, de ezen felül még minden naptárbejegyzéshez hozzárendelhetünk ábrákat (üzleti, életmód, étkezés stb. kategóriákból kapunk ehhez egy halom jópofa ikont), illetve egyedi színt is. Utóbbit szemrevaló kis post-it utánzatokkal oldották meg. Szóval a fontos eseményeket több módszerrel is kiemelhetjük a tömegből. Sőt, a színeknek a keresésnél is van szerepük, mert nem csak a bejegyzések tartalmára, de azok színére is szűrhetünk.

Naptárbejegyzéseink felvitele szintén egészen egyedi felületen történik, amely nagyon kézre áll. Pillanatok alatt elvégezhetjük az adatbevitelt és menthetjük a bejegyzést a megfelelő naptárba (természetesen összedolgozik a Google Naptárunkkal, vagy iCloud Naptárunkkal egyaránt).

Bár a fő felület természetesen a 3D-s listanézet, de van még ezen felül sima lista is (ez is sokkal átláthatóbb, mint bármely jelenlegi konkurensnél), illetve egyszerre 3 napot mutató heti nézet is. Utóbbival könnyebben átláthatjuk, miként viszonyulnak egymáshoz időben a bejegyzéseink.

Sőt, van havi nézet is, bár ez a többihez képest nekünk kicsit kidolgozatlannak tűnt. Persze jól használható, de mégis, valahogy nem teljesen illik a program aprólékosan megtervezett többi részéhez. Olyan, mintha itt már siettek volna kicsit a fejlesztők (a betűk kicsik, a kiválasztott ikonok nem látszanak, nincs sortörés stb.). Talán majd egy következő változatban ezt is testreszabhatjuk valamelyest. Addig a funkcióját azért simán teljesíti.

Érdekesség, hogy a program egyben az iOS Emlékeztetők alkalmazásával is képes együttműködni, így tennivalóink listáját is láthatjuk benne. Ha kell, közvetlenül a 3D-s naptárnézetben is megjeleníthetők az aktuális tennivalók. Emellett van egy önálló to-do felület is, amelyen testreszabható borítókkal ellátott füzetekként láthatjuk az Emlékeztetők alkalmazás listáit. Nehéz megmondani, hogy ennek van-e igazi hozzáadott értéke. Kezdjük ott, hogy az Emlékeztetők azért egy meglehetősen alap tudású to-do app, amit érdemesebb lecserélni akár a Microsoft To-do, akár a Things 3 (ez talán a legjobb GTD alkalmazás) appokra iPhone-on. De ha valaki ragaszkodik hozzá, akkor viszont hasznos lehet, hogy a létrehozott teendőket a naptáron belül is látja az adott napon.

Variálható felület

A Vantage felülete eleve látványos ezzel a 3D-s megoldással, de ráadásul színezhetjük is kedvünk szerint. Ehhez kapunk egy halom témát, amelyek közül választhatunk. Ezen felül a naptárbejegyzések betűtípusai is változtathatók. Itt meg kell jegyeznünk, hogy sajnos nem mindegyik, a programban használt fontkészlet támogatja a magyar ékezetes karaktereket (ő,ű), így ezek sajnos némelyiknél nem a megfelelő formában jelennek meg. Pedig elég látványos, kézírásos stílust is választhatunk. Ez a funkciók működését nem befolyásolja, de elképzelhető, hogy sokaknak bántja a szépérzékét. Szerencsére az alapértelmezett betűkészlettel nincs gond a naptár nézetben, a többinél pedig kiküszöbölhetjük a problémát, ha ékezetek nélkül írunk a naptárba.

Ami még nagyon meggyőző, az a programhoz járó widget. Ez az egyik legjobban felépített naptár widget, amit eddig használtunk. Átlátható, kól elkülöníti a bejegyzéseket és kifejezetten ízléses.

Ingyen is, meg nem is

A Vantage ingyen tölthető le az App Store-ból, de ha hosszú távon szeretnénk használni minden funkcióját, akkor sajnos fizetnünk kell érte, különben a legjobb funkciót elveszítjük és csak az alapokat használhatjuk tovább ingyen. A 3490 forintos alkalmazáson belüli vásárlás után – ez egyszeri befektetés – viszont megszűnik minden korlátozás. Ha valakinek a próbaidőszak alatt bejön, érdemes elgondolkodni a megvásárlásán, mert egy egyedi felépítésű, praktikusan használható, jól összerakott naptár alkalmazásról van szó.

Tesztünkhöz egy iPhone XR készüléket használtunk, a Magyar Telekom jóvoltából.

93%
Kiváló

Vantage

Praktikus naptár app, látványos 3D idővonallal.

  • Használhatóság
  • Funkciók
  • Felület

Rendszer: iOS

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató