Új év, új szokások, új lehetőségek! De azért akadnak dolgok, amelyekhez nem árt, ha az ember folyamatosan ragaszkodik, évről évre. Szerintünk ilyenek a cikkünkben összegyűjtött tennivalók, amelyeket érdemes legalább évente egyszer elvégezni az ember számítógépén, mindegy, hogy PC vagy Mac előtt ülünk-e épp. Szóval lássuk, mivel érdemes kezdeni az új évet a számítógépen 2025-ben (is).
Ezzel érdemes kezdeni az új évet a számítógépen 2025-ben
Mivel e tanácsok javarésze nem évül el, legfeljebb a kivitelezésükhöz szükséges szolgáltatások, alkalmazások, eszközök modernizálódnak, így vettük a bátorságot és több helyen is hivatkozunk a régebbi cikkeinkre, hiszen különben e cikk túlnőne az átláthatóság határán. Szóval érdemes kattintani a belső hivatkozásokra is, mert további gyakorlati tanácsokkal, vagy épp az adott feladat elvégzéséhez legmegfelelőbb megoldás részletes ismertetésével is szolgálunk azokon keresztül.
Rendszertakarítás
Valószínűleg gyakrabban sem árt, de ilyenkor végképp érdemes erőt venni magunkon, s még mielőtt belekezdenénk az érdemi munkába, kitakarítani a rendszer rejtett bugyrait, optimalizálni az alkalmazások és az operációs rendszer működését. Ezt megtehetjük manuálisan is, a Windows vagy a macOS beépített eszközeivel, de ha gyorsan és hatékonyan szeretnénk túljutni a dolgon, érdemes lehet bevetni egy e célra készült segédprogramot.
Windowson az Ashampoo WinOptimizer lehet a legjobb választás, amelynek aktuális verzióját itt teszteltük (a cikkből kiderül, miként takarítja ki a rendszert, hogyan szabadítja meg a hátráltató feleslegtől, s optimalizálja, gyorsítja a működését). Egyszeri alkalomra akár még ingyen is használható, a próbaverziónak köszönhetően. De mellesleg van teljesen ingyenes változata is, persze valamivel csekélyebb tudással. Erről itt írtunk.
Ha Macet használunk, a legjobb erre a célra a CleanMyMac használata, amely kiváló rendszerkarbantartó macOS-re és a legújabb verzió már ráadásként az esetleges digitális kártevők (malware, kémprogram stb.) eltávolítását is megoldja. Sőt, akár állandó védelmet is nyújt. Erről részletesen itt írtunk.
Chrome gyorsítás
Ha már a rendszert optimalizáltuk, az is hasznos lehet, ha megnézzük, tudunk-e javítani a Chrome böngésző teljesítményén. Anno ebben a cikkben összefoglaltuk, milyen trükkökkel lehet a leggyorsabban és legegyszerűbben felgyorsítani a népszerű böngésző működését és csökkenteni a memóriaéhségét.
Jelszavak, kétlépcsős beléptetés és Ügyfélkapu+
Ha eddig nem tettük, akkor a 2025-ös évet kezdjük azzal, hogy végre munkára fogunk egy jelszókezelő alkalmazást. Ilyenekből rengeteg van, a legjobb ingyeneseket itt szedtük csokorba, egyben összehasonlítva azokat az Apple által macOS-re és iOS-re ingyen adott Jelszavak appjával is. Ha ki kellene emelnünk egyet, akkor a Proton Pass-t javasoljuk, amely minden rendszerre elérhető és akár ingyen is használható. Fizetnünk elsősorban csak akkor kell, ha használnánk benne a TOTP/2FA kódok menedzselését is.
Utóbbi persze 2025 januárjában már elkerülhetetlen akkor is, ha valaki Ügyfélkaput használ, hiszen az új Ügyfélkapu Plusz beléptetésnek ez is a része. Erről egyébként minden leírtunk: adtunk gyakorlati útmutatót az átálláshoz, és megmutattuk a legjobb jelszókezelőket és authenticator appokat is, amelyeket használni lehet erre a célra. Szóval aki még csak most vált Ügyfélkapu+ belépésre, annak ide érdemes kattintania, mielőtt belekezd.
A megfelelő programok kiválasztása
Nem csak jelszókezelőt érdemes választani magunknak. Azt sem árt átnézni, hogy az eddig használt alkalmazások kellően produktívak-e ahhoz, hogy idén is tovább használjuk azokat. Az alábbi cikkeinkben mutattunk irodai alkalmazásokat, produktivitást növelő eszközöket és alternatív, de rendkívül hatékony kreatív szoftvereket is. Érdemes megismerkedni mindegyikkel, mielőtt letesszük a voksot valamelyik mellett (akár akkor is, ha már van most is kedvencünk):
- Ezek voltak a legjobb programok Windowsra 2024-ben
- A legjobb macOS alkalmazások egy új Macre
- Az Office 2024 vagy Microsoft 365 éri meg jobban? Így választhat könnyedén!
- Hihetetlenül jó, ingyenes irodai programok a Microsoft Office helyett, több rendszerre
- A Microsoft Office alkalmazások ingyenes használata
- Legjobb ingyenes Adobe CC alternatívák: Ps, Ai, Pr, Ae, Au, Lr helyett
- Generatív MI eszközök az Adobe CC megoldásai helyett
- Hasznos programok és weboldalak tanuláshoz az új tanévre
Bónusz ötlet: ismerkedjünk a Linuxszal vagy tanuljunk programozni
Végül szolgálunk még két ötlettel az idei évhez. Ha eddig nem tettük, érdemes elkezdeni megismerni új dolgokat. Az egyik ilyen a Linux lehet, akár Windowst, akár macOS-t használunk éppen. Anno összefoglaltuk a legkülönlegesebb Linuxokat ebben a cikkben, amelyek izgalmas extra lehetőségekkel szolgálnak, ha újdonságra vágyunk.
De ha valaki teljesen elégedett a jelenlegi rendszerével, annak is tudunk javasolni egy újítást az idei évre: érdemes elmerülni a programozás világában. Ennek egyik legjobb eszköze a Xojo, amely Windowson, macOS-en és Linuxon egyaránt használható, mindhárom rendszerre lehet vele fejleszteni, sőt, iOS-re, Androdira és webre is készíthetünk benne appokat. A tanulási időszakban ráadásul teljesen ingyen használhatjuk az adott gépen, fizetnünk csak akkor kell érte, ha a kész programokat lefordítanánk natív alkalmazásra és terjesztenénk azokat. A Xojo programozási nyelve is nagyon egyszerűen elsajátítható, de ennek ellenére rendkívül sokoldalúan használható. A Xojoról itt írtunk részletesen. A programozás izgalmas kaland, érdemes akár kezdeni az új évet.









