Itt a Spark levelező új verziója: dögös felülettel, sok extrával

A mai napon – hosszas béta tesztelés után – végre megjelent megjelent kedvenc levelezőprogramunk a Spark levelező legújabb, 2.5-s verziója iOS-re. A program számtalan újdonságot hoz, így mindenképpen érdemes frissíteni, illetve aki eddig nem próbálta (vagy nem jött be neki a régi felület), annak időszerű lehet egy pillantást vetnie az új kiadásra.

Újdonságok a Spark levelező 2.5-ös verziójában

Az új változat egyelőre csak iOS-re jelent meg, bár a Readdle fejlesztői ígérik az androidos és maces változatok frissülését is, sőt, előbb-utóbb elkészülhetnek majd a windowsos kiadással is. A sötét téma már Androidon is elérhető.

A Spark 2.5 számtalan hasznos újdonságot hoz, így többek között teljesen megújult, sokkal letisztultabb felületet, amely már idomul az iOS 13 éjszakai üzemmódjához is. Emellett a levelek listájában immár megjeleníthetők a feladók avatarjai is (ha névjegyek alapján nem talál a program, akkor online forrásból is le tud tölteni megfelelőt). Ez nem kötelező funkció, akit esetleg zavar, kikapcsolhatja.

Emellett mostantól teljesen testreszabható, hogy milyen elrendezésben jelenjenek meg a levelekre vonatkozó funkciók, így tökéletesen kézre állhat a program a napi használat során.

Mi egy ideje használjuk már a béta verziót, s azt kell mondjuk, abszolút elégedettek vagyunk az új felülettel. Sokkal letisztultabb, modernebb külsőt kapott a program, amely teljesen testreszabható (mi határozhatjuk meg a mappák sorrendjét az oldalsávban stb.). Jól sikerült az új sötét felület is, amely nem csak az iOS 13 rendszerbeállításaihoz alkalmazkodik, hanem manuálisan is beállítható (ha esetleg valakinek korábbi iOS verzió van a telefonján).

Természetesen az újdonságok mellett megmaradtak az eddig kedvelt funkciók is, így például lehetőségünk van időzíteni a levelek kiküldését, elodázni a bejövő üzenetek elolvasását, rögzíteni fontos leveleket a lista tetején és összeköütni a programot egy halom egyéb, népszerű iOS alkalmazással (Evernote, OneNote, Pocket, Bearm Things, OneDrive, Dropbox, Google Drive stb.). Ez rendkívül kényelmessé teszi a levelek és csatolmányok menedzselését.

Megújult a Documents app is

Néhány nappal ezelőtt az Readdle kiadta népszerű iOS fájlkezelőjének új verzióját is. A Documents 7 szintén teljesen új, modern felületet kapott, emellett pedig olyan extra funkciókkal bővült, mint például az integrált PDF szerkesztő. A Documents többek között arra is kiválóan használható, hogy zenéket és videókat másoljunk át a számítógépről az iPhone-ra, akár vezeték nélküli kapcsolaton keresztül is, az iTunes megkerülésével. Ennek mikéntjéről itt írtunk tippet.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató