A legjobb időjárás app iOS-re és Androidra

Az elmúlt években kissé felhalmozódtak a különféle időjárás előrejelző alkalmazások Androidra, iOS-re, vagy éppen Windowsra egyaránt. Ez egy – szinte – mindenki számára izgalmas és fontos téma, hiszen a legtöbben szeretnék tudni, hogy milyen időjáráshoz kell alkalmazkodniuk másnap, vagy mondjuk a megkezdett nap délutánján. Mi is sok különféle szempont szerint kategorizáltuk már az időjárás programokat, volt amelyik a külsejével és a többféle választható forrással (iőjárás előrejelző szolgáltatások), volt amelyik a vicces és ötletes felületével nyűgözött le minket. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a legtöbbször amerikai szolgáltatókra építő appok esetében elég gyakori a melléfogás az előrejelzéseket illetően. Persze van nekünk egy abszolút magyar alapokon nyugvó kedvencünk is, az Időkép, amelyik szépen megy iOS-en és Androidon egyaránt, de bevalljuk, mégsem az a kedvencünk. Szerintünk a legjobb időjárás app jelenleg az alább bemutatott darab, amely nekünk eddig felületét, funkcióit és megbízhatóságát illetően is a leginkább bevált.

 

A legjobb időjárás app: Időjárás & Radar

Az Időjárás & Radar, amelynek ingyenes – visszafogottan elhelyezett hirdetéseket tartalmazó – változata Androidra innen, iOS-re pedig innen tölthető le, leginkább minimalista stílusúnak mondható. Mi pedig szeretjük ezt a stílust, mert általában együtt jár az egyszerű használattal és az áttekinthető felülettel. Funkciókat elrejteni pedig bőven lehet egy ilyen egyszerű, de ízléses felület mögé is.

Az Időjárás & Radar app mondjuk nincs teletömve mindennel, a készítői a lényegre koncentráltak. Egyetlen felületen láthatjuk az aktuális időjárási adatokat, az aktuális radarképet, az aznapi időjárás óránkénti lebontását, s a következő hét nap összefoglalóit. Ezek alatt látható egy grafikon az elkövetkező 14 nap várható időjárásával.

A legfelső modult megérintve 90 perces előrejelzést kapunk, 15 perces bontásban, ami igencsak praktikus, ha épp elindulnánk valahova és szeretnénk tudni, mire számítsunk. Ekkora időintervallumban már nagyon ritkán téved a program (a nyári zivatarok azért megviccelhetnek minden előrejelzést, de erre viszonylag jól lehet következtetni az eső valószínűségét százalékosan jelző adatokból és a radarképből).

Ezen felül az óránkénti előrejelzésnél az adott időpontot megérintve az alap adatokon túl kapunk még néhány plusz infót is: légnyomás, szél, páratartalom. Ugyanez a módszer a heti előrejelzésnél is működik. Ennél többet viszont itt nem kapunk, vagyis nincs orvosmeteorológia, allergia térkép, vagy mondjuk az adott időjárási adatoknak megfelelő sporttevékenység ajánlása. Aki ilyeneket is szeretne, annak ez az app csalódást okoz majd.

Viszont amiért igazán lehet imádni ezt a programot, az a radarkép, amelynek alapján egy idő után még pontosabban megjósolhatjuk magunknak, hogy várható-e eső. Láthatjuk az aktuális radarképet, illetve léptethetjük előre a kalkuláltat is, három napos időintervallumig.

Értelemszerűen ez a program sem csodaszer, három napnál előbbre azért már necces pontosan jósolni. De a radarkép az aznapi előrejelzés esetében szerintünk pótolhatatlan információs forrás.

Mindkét okostelefonos rendszerre tartalmaz a program widgetet, így ha valaki szereti azonnal látni a widgetek között az aktuális és várható időjárást, kiteheti rögvest. S ahogy az a legtöbb ilyen szoftvernél lenni szokott, megadhatunk fixen több települést is, vagy kérhetünk a aktuális tartózkodási helyünkre vonatkozó előrejelzést is.

 

Venni vagy nem venni?

A Időjárás & Radar alkalmazásból létezik ingyenes (Android és iOS), illetve fizetős változat is. Az Időjárás & Radar Pro (Android és iOS) első körben abban különbözik az ingyenestől, hogy nincsenek benne reklámok. Emellett mindkettőben van egy viszonylag olcsó (199 forint havonta, vagy 1390 forint egy évre) előfizetéses funkció, amely további nagyítási lehetőséget és 5 perces léptetést enged a radarkép használatakor. Szerintünk enélkül is jól használható. Érdemes pár hétre letölteni az ingyenes változatot, s ha beválik, már nem érzi az ember olyan magasnak az ezer forint körüli árat a reklámmentes Pro verzióért.

Az Időjárás & Radar német előrejelzésre épül, ami azért kicsiny hazánkra vonatkozóan jóval pontosabb, mint amit a Weather.com és társai esetében tapasztalhatunk. Ettől függetlenül e programtól sem várhatunk csodát, hiszen az időjárás előrejelzés ilyen szempontból nem egzakt tudomány. De egy-két napra előre nálunk eddig elég jól bevált a program, így szerintünk legalább az ingyenes változatnak mindenképpen érdemes megadni az esélyt.

Tesztünkhöz Samsung Galaxy S9 okostelefont használtunk, amelyet a Samsung Electronics Magyar Zrt. biztosított számunkra. További részletek: www.samsung.com

93%
Kiváló

Időjárás & Radar

Remek időjárás előrejelző app iOS-re és Androidra. Az egyik legmegbízhatóbb előrejelző.

  • Használhatóság
  • Funkciók
  • Felület

Rendszer: iOS, Android

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató