Véletlenül törölt fájlok helyreállítása Windows alatt, a Lomtár ürítése után is

Vannak mozdulatok, amelyekkel az ember hosszú távra is rendkívüli módon kiszúrhat magával. S most nem arra gondolunk, hogy egy rossz lépéssel kificamítjuk a bokánkat, vagy meghúzzuk a vállunkat. IT vonalon maradva is vannak ilyenek. Az egyik, amikor a véletlenül törölt fájlok visszaállítása előtt ürítjük a rendszer Lomtárát és ezzel – látszólag – örökre elveszítünk pár fontos dokumentumot, családi fotót, videót. Bárkivel, bármikor előfordulhat, hogy mellényúl, s csak későn veszi észre. Szerencsére ilyenkor nem feltétlenül kell keresztet vetni az érintett állományokra, merthogy egy jól megválasztott segédprogram segítségével még van esélyünk visszahozni azokat a halálból. Az alábbi, ingyenes programmal például nagyon jó eséllyel megoldható a véletlenül törölt fájlok helyreállítása Windows alatt, akkor is, ha már ürítettük a Lomtárat.

MiniTool Power Data Recovery: véletlenül törölt fájlok helyreállítása Windows alatt

Hasonló alkalmazásokból egyébként több is akad, mutattunk már mi is ilyeneket. Többek között a ma terítékre kerülő MiniTool Power Data Recovery korábbi verzióját. Most azonban szeretnénk felhívni a figyelmét e lehetőségre azoknak is, akik eddig még nem találkoztak hasonló megoldással, de szükségük lenne rá. S a MiniTool Power Data Recovery 10.1 kifejezetten jó választás lehet, kiváltképp ha fontos számunkra, hogy egyszerűen használható alkalmazást találjunk a feladat elvégzésére. Egyetlen fontos korlátozás van ebben a programban: az ingyenes változat maximum 1 GB-nyi adatot hajlandó visszaállítani. Ha tehát ennél nagyobb állományt vagy összességében minimum ekkora mennyiséget vesztettünk el, akkor vagy meg kell vennünk a teljes változatot, vagy másik ingyenes alternatívát kell választanunk. Mindenesetre fotók és dokumentumok visszaállítására azért hosszú időre megteszi ez is.


Működésüket tekintve egyébként nagyjából azonos elveket követnek ezek az alkalmazások, így a MiniTool Power Data Recovery 10.1 is arra épít, hogy a Windows a fájlok törlésekor valójában nem likvidálja azonnal, véglegesen a törölt elemeket. Első körben egyszerűen láthatatlanná teszi azokat a felhasználók számára a merevlemez “térképéről” történő leradírozással. Fizikailag tehát a fájlok mindeddig megmaradnak, amíg a helyükre nem kíván a rendszer más adatokat írni az adott adathordozón. Ráadásul ha ez bekövetkezik, akkor sem biztos, hogy a teljes állomány felülírásra kerül, maradhatnak belőle töredékek. Ennek köszönhetően a MiniTool Power Data Recovery képes feltérképezni az ilyen fájlmaradékokat és ha kérjük, vissza is tudja azokat állítani. A folyamat egyszerű: a program felületén kiválaszthatjuk az érintett adathordozót (HDD, SD kártya stb.), majd a Scan gombra kattintva elindítjuk az ellenőrzést. A program végignézi a teljes tartalmat és egy listába kigyűjti a törölt fájlokat, mindegyiknél megjelölve, hogy mekkora esély van a hibátlan visszaállításukra.
Az esély amúgy folyamatosan csökken, ahogy az adott adathordozót használjuk, hiszen ilyenkor jó eséllyel mindig kerülnek rá újabb állományok, s előbb vagy utóbb felülírják a maradványokat. Ha biztosra akarunk menni, ne dolgozzunk addig az érintett meghajtóval, amíg nem szereztük róla vissza a szükséges fájlokat. Ebbe sajnos beletartozik az is, hogy ne nagyon telepítsünk rá programokat és ha visszaállítjuk a fájlokat, a visszaállítás céljaként is inkább másik meghajtót válasszunk, mert ha ugyanoda mentjük őket, ahol töröltük, annak az esélye is megvan, hogy pont a visszaállítás során sérüljenek. Ha tehát a merevlemezről állítunk vissza törölt fájlokat, tegyük azt egy külső meghajtóra. Ilyen szempontból az előrelátó felhasználók járnak jól, mert ha mondjuk a MiniTool Power Data Recovery is eleve a gépen volt, akkor szükség esetén már nem kell telepíteni, amivel szintén rontanánk mondjuk a rendszer merevlemezén törölt fájlok visszaállítási esélyeit.


A vizsgálat amúgy elég hosszadalmas, s minél nagyobb tárolóról van szó, értelemszerűen annál tovább tart. De ha fontos fájlokról van szó, érdemes kivárni. Annyival viszont segíti a program a várakozási idő hasznos eltöltését, hogy a vizsgálat ideje alatt is ellenőrizhetjük a már fellelt fájlokat, s ha a program támogatja az adott formátumot, akár meg is nézhetjük azok tartalmát (képek, dokumentumok stb. esetén). Ehhez egyébként előbb letölt egy fájlnézegető modult is a program. Az összegyűjtött fájlok jobb áttekinthetőségét szolgálja, hogy kiválaszthatunk szűrőket, kereshetünk fájlnevekre, illetve válogathatunk fájlformátum szerint is a listában.
Ha pontosan tudjuk, mit keresünk, gyorsíthatjuk a folyamatot azzal, hogy a Scan Settings részben meghatározzuk, milyen fájltípusokra vagyunk kíváncsiak. Emellett akadnak speciális helyek, amelyekre koncentrált keresést kérhetünk. Ilyen a Windows Asztala, a Lomtár egykori tartalma, de adott esetben bármely, általunk kiválasztott mappa.

Összegzésül

Mindent egybevetve a MiniTool Power Data Recovery megfelelő választás lehet véletlenül törölt fájlok visszaállítására, de akkor is hasznát vesszük, ha egy merevlemez, memóriakártya vagy pendrájv formázása után jut az eszünkbe, hogy létfontosságú adataink voltak az adott eszközön.
Nem csodaszer, de van rá esély, hogy visszaszerezzük vele véletlenül megsemmisített állományainkat. Használata azonban mindenképpen körültekintést és odafigyelést igényel. Csak saját felelősségre vágjunk bele a dologba, mert nem megfelelő használattal akár ronthatjuk is az állományok visszaállításának esélyeit.
A programból van fizetős változat is, amelynek előnye, hogy nem korlátozza a visszaállítható adatok mennyiségét 1 GB-ra, vissza tudja tölteni a korábban mentett vizsgálatok eredményét, és létrehozható vele úgynevezett mentőlemez (WinPE bootable media), amelyről elindítható az esetlegesen sérült rendszer is, hogy mondjuk egy formázott vagy meghibásodott merevlemezről szerezhessünk vissza törölt fájlokat, akkor is, ha az adott gépen már nincs telepített rendszer. Ez egyébként önállóan is megvásárolható termék. Mindazonáltal egy-két törölt dokumentum vagy fotó visszaállítására jó eséllyel az ingyenes változat is megteszi.

Ne maradjon le erről sem!