ExpressVPN: gyors és biztonságos VPN szolgáltatás, teljesen megújulva

Míg korábban elsősorban a kávézókban, pályaudvarokon, reptereken, hotelekben elérhető ingyenes wifikhez való biztonságos csatlakozás végett ajánlottuk a VPN szolgáltatások használatát, addig 2020 és 2021 már a home office elterjedése végett is megköveteli, hogy otthon is odafigyeljünk internet-kapcsolatunk biztonságára. A COVID-19 járvány miatt jelentős mértékben megnőtt az otthonról dolgozók száma, így aztán a kiberbűnözők is idomultak az új helyzethez. Folyamatosan – és sajnos elég sikeresen – támadják a home office-ban ténykedőket. Mostanra tehát megnőtt a VPN használat jelentősége az otthonunk falai között is, s immár nem csak az IP címünk elrejtése, vagy a geolokációs korlátozások kicselezése miatt, hanem azért is, hogy a teljes adatforgalmunk titkosítva legyen. Ma az ExpressVPN kerül terítékre, amely a legjobb VPN szolgáltatások egyike. Anno írtunk már róla részletes tesztet, illetve többször is szerepelt VPN-es válogatásainkban, ám a legutóbbi bemutatás óta annyira megváltozott, hogy úgy döntöttünk, készítünk róla egy friss, az újdonságokat bemutató tesztet is. Következzen hát egy teljesen megújult, valóban gyors és biztonságos VPN szolgáltatás.

Mire jó a VPN?

Mielőtt belevágunk, szokásunkhoz híven gyorsan összefoglaljuk, mire is jó egy VPN szolgáltatás. Első körben – ahogy a bevezetőben is írtuk – a VPN bekapcsolásával titkosíthatjuk a teljes online adatforgalmunkat. Ráadásul ezt olyan hatékonyan, hogy még maga az internetszolgáltatónk sem láthat bele, mit művelünk a világhálón, így naplózni sincs lehetősége online tevékenységünket. Emellett egy VPN-nél mindig van lehetőség arra, hogy kiválasszuk, mely országban található VPN szerveren keresztül szeretnénk internetezni, ami egyben azt is jelenti, hogy a valódi IP címünk helyett a weboldalak és online szolgáltatások az adott VPN szerver IP címét látják majd. Ennek köszönhetően nem tudnak beazonosítani minket, illetve kicselezhetünk így geolokációs korlátozásokat is, hiszen ha van mondjuk egy amerikai szolgáltatás, amely kizárólag az USA területén internetezőknek lenne elérhető, a VPN miatt úgy látja majd, mintha mi is az Egyesült Államokban ücsörögnénk. De ez igaz bármely országra, amelyben az adott VPN szolgáltatás rendelkezik szerverekkel.

Az ilyen szolgáltatásoknak komoly elvárásoknak kell megfelelniük, hiszen kvázi teljesen ki vagyunk nekik szolgáltatva: minden adatfolyam rajtuk megy keresztül. A megbízhatóság tehát létfontosságú. Nem mindegy, melyik VPN szolgáltatót választjuk, kiváltképp azért, mert elég sok csaló, adathalász VPN álca tölthető le, elsősorban Androidra. A legfőbb szempontok:

  • Legyen erős titkosítás (AES-256 az alap elvárás) és használjon megbízható VPN protokollokat. Utóbbiakból IKEv2 és az OpenVPN a legelterjedtebb, de egyre népszerűbb a modern WireGuard protokoll is, illetve néhány szolgáltatónak – mint az mindjárt látható lesz – saját fejlesztésű VPN protokollja is van.
  • Ne naplózzák online tevékenységünket.
  • Lehetőleg a cég essen a 5/9/14 szem szövetség hatókörén kívülre, hogy adatainkat kormányszervek se kérhessék ki. Amúgy a naplózásmentes VPN-ek esetében ez inkább csak extra biztonság a privát szféránk megőrzésére, hiszen ha nem naplózzák a tevékenységünket, akkor nem nagyon van mit kiadni rólunk.
  • legyen kill switch funkció, vagyis ha a VPN kapcsolat bármiért megszakad, lehetőleg épüljön fel újra automatikusan, illetve amíg nem aktív, addig szakítsa meg a teljes internet elérést, hogy ne hagyhassa el a gépünket, telefonunkat titkosítatlan adat.

Ezek tehát a minimum elvárások egy megbízható VPN esetében. S mint majd látni fogjuk, ezeknek az ExpressVPN abszolút megfelel. Lássuk kicsit részletesebben, mit is kapunk ettől a VPN szolgáltatástól.

ExpressVPN: gyors és biztonságos VPN szolgáltatás, teljesen megújulva

Mint a bevezetőben is említettük, legutóbbi tesztünk óta az ExpressVPN olyan, mintha teljesen kicserélték volna: kívül-belül egyaránt megújult. A külső megújulás mondjuk kevésbé tűnik fontosnak, hiszen a csatlakozást és konfigurálást végző alkalmazások – amelyek Windows, macOS, Linux, iOS, Android stb. rendszerekre egyaránt elérhetők – eddig is nagyon letisztult felülettel dicsekedhettek. Most némileg változott a grafikai stílus, de ugyanolyan letisztult és ízléses maradt. A legszembetűnőbb változás az ikonon és a szolgáltatás weboldalán történt. Mi pozitívan értékeljük ezt a váltást, a weboldal például sokkal egyedibb, bizalomgerjesztőbb és átláthatóbb lett.

A külcsíny mellett azonban a belbecs is fontos, s az ExpressVPN ezen a téren hatalmasat lépett előre. Érdekesség például a TrustedServer megoldás, amelynek részeként a VPN szerverek RAM only üzemmódban működnek. Ennek köszönhetően minden adat törlődik, amint a szervert újraindítják, ezzel plusz löketet adva az amúgy is naplózásmentes használatnak. Mellesleg az ExpressVPN a Brit Virgin-szigetekre van bejegyezve, szóval a 5/9/14 szem szövetség hatókörén kívül esik, ami szintén pozitívum a magánszféra védelmének szempontjából.

Szintén izgalmas technikai megoldás a virtuális szerver lokációk használata, amikor ugyan az IP cím kiadásához az általunk választott országban található szervert használja a rendszer, de az adataink ennek ellenére a tőlünk elérhető leggyorsabb VPN szerveren keresztül közlekednek. Így az IP címünk a kívánt országba sorol minket, de elkerülhetjük, hogy emiatt lassabb legyen a VPN elérés. A szolgáltatás amúgy 94 országban rendelkezik szerverekkel, s a tesztjeink alapján ezek között bőven akadnak olyanok, amelyek nem lassítják észrevehetően az internetelérés sebességét, ahogy az sok más VPN szolgáltatás esetében előfordul. Az ExpressVPN ilyen szempontból méltó a nevéhez.

Mint már említettük, a szolgáltatás szinte minden elterjedt rendszeren egyszerűen beüzemelhető a saját kliens alkalmazásainak segítségével, de ha például megfelelő routerrel rendelkezünk, akkor közvetlenül azon is beállíthatjuk, hogy állandóan csatlakozzunk a VPN szerverekhez. A Windowsra, macOS-re, Linuxra, iOS-re, Androidra elérhető alkalmazások felülete letisztult, átlátható. Ha nincsenek konkrét elképzeléseink, egyetlen mozdulattal csatlakozhatunk a rendszer által legideálisabbnak ítélt (értsd: az adott helyről elérhető leggyorsabb) VPN szerverhez. De ha konkrét ország IP címére vágyunk, a – kereshető – listából könnyedén kiválaszthatjuk azt is. Sőt, összeválogathatunk magunknak kedvenceket is. 

Érdekesség, hogy az asztali alkalmazásban öt programhoz is létrehozhatunk ikonos gyorsgombot, hogy a VPN-hez csatlakozás után ne kelljen keresgélni a kedvenc böngészőnket, chat alkalmazásunkat stb., mindössze kattintani az ikonjára az ExpressVPN felületén.

Bár a programok alapbeállításai a legtöbb felhasználónak tökéletesek, lehetőség van a használni kívánt VPN protokoll kiválasztására, az IPv6 szivárgás elleni védelem ki- vagy bekapcsolására. Ugyanígy mi határozhatjuk meg azt is, hogy akarjuk-e az ExpressVPN biztonságos DNS szervereit használni, vagy más alternatívát részesítenénk inkább előnyben.

Biztonság szempontjából az ExpressVPN kiemelkedő jellemzőkkel rendelkezik: a már említett TrustedServer megoldás és a naplózásmentes használat mellett AES-256 titkosítás és privát, titkosított DNS funkciók gondoskodnak adataink biztonságáról. Van kill switch funkció is, így ha bármi miatt megakad a VPN kapcsolat, azonnal megszakad a teljes internetelérés, amíg ismét nem lesz elérhető a VPN kapcsolat. Emellett lehetőség van az automatikus VPN-hez csatlakozásra is. Érdekesség még a VPN split tunneling technológia is, amelynek köszönhetően arra is van lehetőség, hogy csak a forgalom egy része menjen át VPN szervereken, ami inkább akkor előnyös, ha bizonyos elérésekhez nem olyan fontos a biztonság, inkább a teljes sebességre van szükségünk, de párhuzamosan azért akadnak biztosítandó területek is.

A Lightway VPN protokoll

A fő attrakció a korábbi teszthez képest persze az, hogy az ExpressVPN immár elérhetővé tette saját VPN protokollját is. Miként azt a bevezetőben is írtuk, a ma leginkább elterjedt két VPN protokoll az IKEv2 és az OpenVPN, illetve mostanság egyre több szolgáltató beüzemeli a WireGuard protokollt is (a NordVPN például ez utóbbiból faragott saját változatot NordLynx néven). Az IKEv2-t alapértelmezésben megtaláljuk az ExpressVPN-ben is, de néhány platformon (például macOS-en) már tesztelhető a cég saját fejlesztésű Lightway protokollja is. Ez nem egy másik protokoll átirata, hanem az ExpressVPN saját fejlesztése és két dologra koncentrál: az egyik a sebesség, a másik a fokozott biztonság. Ez elég jól hangzik, s a tesztek alapján a sebességre vonatkozó ígéretet maradéktalanul tartják is. A megbízhatóság tesztelése hosszú távú folyamat, de az előzetes alapján (amely tesztünk időpontjában Windowson, macOS-en, Linuxon, Androidon és a kompatibilis routereken már elérhető) működését tekintve biztosan megállja majd a helyét. A cég ígéretei szerint ez már egy következő generációs VPN protokoll, amely gyorsabb, biztonságosabb (például wolfSSL használat), kevésbé veszi igénybe az akkumulátort és persze auditálható (nyílt forráskódú lesz). Nem zavarja, ha menet közben wifiről mobil adatforgalomra váltunk, vagy mondjuk ki-be kapcsolhatjuk a telefon repülőgép üzemmódját. Mindent hoz, ami jelenleg elvárás lehet.

Összegzésül

Mindent egybevetve az ExpressVPN továbbra is a legjobb választás a TOP VPN szolgáltatók között. Egy valóban gyors és biztonságos VPN szolgáltatás: a VPN szerverek fürgék, a magánszféra védelme egyértelműen biztosított (nincs naplózás stb.), az adatok megfelelő titkosítása és a geolokációs korlátozások leküzdése is megoldott vele. Árait tekintve a középmezőnybe tartozik, nem a legdrágább, de nem is olcsó (érdekes, hogy az árakat csak regsiztráció után tudhatjuk meg). Az viszont kétségtelen, hogy ár/érték arányban megéri a befektetést, ha megbízható és gyors VPN szolgáltatást keresünk a biztonságos internetezéshez.

Ne maradjon le erről sem!