Enpass 6: biztonságos jelszó tárolás, extrákkal

Sokszor elmondtuk már, milyen fontos a megfelelő jelszavak kiválasztása egy-egy online regisztráció során. Mivel a születésnap dátuma, az 12345, a gyerek beceneve és hasonló megoldások nem tartoznak ebbe a kategóriába, arra is mutattunk már példákat, miként lehet viszonylag könnyen megjegyezhető, de azért hatékony jelszavakat generáltatni online. Ám mivel az sem a biztonság csúcsa, ha mindenhol ugyanazt a jelszó és felhasználónév kombinációt használjuk, adódik a kérdés: miként lehet úgy eltárolni a jelszavainkat, hogy mindig kéznél legyenek, de rajtunk kívül ne férhessen hozzájuk senki. Hiszen ha létezik ilyen megoldás, akkor már létrehozhatunk valóban biztonságos, nehezen – vagy egyáltalán nem – megjegyezhető jelszavakat is, hiszen úgyis mindig kéznél lesz és pár mozdulattal bemásolhatjuk a megfelelő jelszómezőbe a belépéskor. Nos, erre a célra egyszer már mutattunk egy igen hatékony, cross-platform megoldást, amely sajnos előfizetős, bár kétségtelen, hogy cserébe nagyon hatékony és könnyen használható. De most tudunk mutatni egy akár ingyen is használható, szintén több rendszeren működő jelszómenedzsert is, amellyel ugyancsak megoldható a biztonságos jelszó tárolás, ráadásul kifejezetten friss darab, modern, letisztult – és magyar nyelven is elérhető – felülettel.

 

Enpass 6: biztonságos jelszó tárolás bármilyen eszközön

Az Enpass már szerepelt nálunk egy korábbi változat bemutatásakor, így visszatérő olvasóink számára talán nem lesz teljesen ismeretlen. Ennek ellenére mégis mindenkinek tudunk mondani újdonságot a programmal kapcsolatban, megjelent ugyanis a 6-os verzió, tele izgalmas új funkciókkal és sokkal modernebb, letisztultabb felülettel.

Utóbbi kifejezetten ízlésesre sikeredett, mind az asztali rendszereken, mind az okostelefonos változatok esetén. Az Enpass 6 ugyanis használható Windowson, macOS-en, Linuxon, iOS-en és Androidon egyaránt. Ha valaki Macen használja, immár a macOS Mojave rendszer éjszakai módjához is alkalmazkodik a program, sötét felülettel.

Az Enpass feladata természetesen a jelszavak biztonságos tárolása, ami annyit tesz, hogy egyetlen “mesterjelszó” birtokában tudunk hozzáférni az amúgy 256 bites AES titkosítással tárolt jelszóadatbázisunkhoz. Vagyis elég egy, azért lehetőleg nem túl egyszerű, de magabiztosan megjegyezhető jelszót észben tartanunk, a többit pedig tárolja helyettünk a program. Sőt, ha kell, új – biztonságos – jelszavak generálásában is tud segíteni. Tárolhatunk benne PIN kódokat, jelszavakat, bankkártya adatokat, licenc kódokat, személyes adatokat stb. Vagy akár titkosított jegyzeteket is létrehozhatunk, illetve fontos fájlokat, dokumentumokat is hozzárendelhetünk egy-egy bejegyzéshez. Mindezt tökéletesen átlátható, könnyen menedzselhető (kategorizált) és kereshető formában. A főbb adattípusokhoz előre definiált felépítést is kapunk (például login adatohoz, szoftver licencekhez, hitelkártyákhoz, router adatokhoz stb.), de az új verzióban létrehozhatunk immár saját sablonokat is erre a célra, illetve utólag bármit tudunk módosítani, bővíteni.

Adatbázisunkat tárolhatjuk offline, egy gépen/telefonon/adathordozón, de ha kell, felhőbe is rakhatjuk, iCloud, Dropbox, OneDrive, Google Drive, WebDAV szervereken.

Ha így teszünk, akkor azért nem árt tényleg megfelelő mesterjelszót használni, bár a felsorolt felhő tárhelyek azért alapvetően biztonságosak. A szinkronizálás előnye, hogy minden eszközről elérhetjük ugyanazt az adatbázist (Vault), így ha módosítunk benne valamelyik eszközön, az automatikusan frissül mindegyiken. Naprakészen tartva jelszavainkat mindenhol.

Az Enpass 6 egyik fontos újítása, hogy immár több ilyen adatbázist (Vault) is létrehozhatunk, így külön tárolóba kerülhet a magán és a céges jelszógyűjtemény, vagy csoportosíthatunk, ahogy akarunk. Így akár az is megoldható, hogy a ritkán használt, de nagyon kényes infókat offline módon tároljuk csak, a gyakran, több eszközön is elérendő anyagokat pedig felhőbe másoljuk egy másik Vaultban. Csűrhetjük-csavarhatjuk, ahogy tetszik. A tárolók között viszonylag egyszerűen lehet másolni/mozgatni az adatokat, így egy korábbi Enpass verzióról áttérve is meglehetősen gyorsan szét tudjuk osztani bejegyzéseinket az újonnan létrehozott Vaultok között.

Kevésbé fontos, viszont látványos, hogy kapunk egy halom ikont is, amelyekkel egyszerűsíthetjük a különféle login bejegyzések megkülönböztetését. Szerepelnek itt általános ikonok, illetve a népszerűbb szolgáltatások logói (Adobe, Dropbox, WordPress stb.) is, van választék bőven. Emellett az Enpass 6 képes automatikusan átvenni a weboldalak faviconjait, így egy új login bejegyzés készítésekor – ha megadtuk a weboldal címét és annak van faviconja – automatikusan letöltődik az ikon is.

 

Kényelmi funkciók

Kényelmünkről gondoskodik az Enpass 6-ban szintén teljesen megújult, akár az automatikus kitöltést is elvégző böngésző-kiegészítő (elérhető Chrome, Firefox, Safari böngészőkhöz egyaránt), illetve a rendszerekbe épülő gyors elérést biztosító panel. Emellett okostelefonokon – megfelelő OS verzió esetén – a rendszerbe épülő jelszókitöltő funkció is nagyon hasznos, hiszen nem csak a mobil böngészőkben, hanem akár az appokon belül is használható (ez a funkció is remekül működik az Android és az iOS friss változataiban).

Természetesen a gyors feloldást segítendő, kihasználhatjuk az okostelefonok és tabletek ujjlenyomatos, arcfelismerős stb. lehetőségét is, így mobilon nem kell bepötyögni a mesterjelszót sem. Emellett van TOPT támogatás és használhatunk kulcsfájlt is, ha az a szimpatikus.

Sokat segíthet a beépített jelszógenerátor is, hiszen így egy új login létrehozásakor nem kell törnünk a fejünket a biztonságos jelszón, a program tud nekünk ajánlani ilyet, ráadásul alkalmazkodik az adott weboldal elvárásaihoz is (kis- és nagybetű száma, számok használata, különleges karakterek használata, minimális és maximális jelszóhossz stb.). A program kezeli a kétlépcsős beléptetéseket is, így az automatikusan generálódó átmeneti kódokat is láthatjuk az Enpasson belül.

Végül szintén nagyon hasznos a gyenge és azonos jelszavak automatikus ellenőrzésének lehetősége. E funkciók segítségével villámgyorsan átnézhetjük gyűjteményünket, hogy kiderüljön, mely esetekben használtunk túl könnyen feltörhető jelszavakat, illetve hol használtuk ugyanazokat, ami ugyebár szintén nem szerencsés biztonsági szempontból.

 

Az egyik legjobb jelszómenedzser program

Az Enpass 6 szerintünk nagyszerűen sikerült, mind a felületi megújulást, mind a plusz funkciókat tekintve. Jelenleg az egyik legjobb jelszómenedzser program. Az alap verzió továbbra is ingyen letölthető és használható asztali gépeken és okostelefonokon egyaránt. Utóbbiakon maradt a 20 bejegyzéses limit, vagyis ingyen csak 20 bejegyzést tárolhatunk el mobilon, viszont ez egy ideig kijátszható azzal, ha titkos jegyzeteket hozunk létre és azokba több login adatot is elmentünk. Azért csak egy ideig, mert egy idő után kényelmetlen ez a megoldás, hiszen az önállóan tárolt bejegyzések használata sokkal egyszerűbb (pár mozdulat), a jegyzetekből viszont macerásabb a megfelelő adatokat kimásolgatni. Szerencsére a prémium változat pár ezer forintért megvehető alkalmazáson belül. Szerintünk megéri. Nem havi előfizetés, csak egyszeri vásárlás. Az asztali változatokban továbbra sincs ilyen limit, ott bármennyi bejegyzést tárolhatunk, és tetszőleges számú Vault hozható létre, amelyet szinkronizálhatunk is kedvünkre. Az Enpass 6 viszont kapott itt is pár prémium funkciót, amely ugyancsak pár ezer forint egyszeri befektetésért cserébe lehet a miénk: Touch ID (macOS) és Windows Hello (Windows 10) támogatás, sötét téma (macOS és Windows 10), saját kategóriák és sablonok létrehozása.

Ha valaki még nem ismerte ezt a jelszómenedzsert, vagy valamiért csalódott az előző verzióban, annak most feltétlenül érdemes megismerkednie az Enpass 6-tal. Ez lett az egyik legjobb választás, hogy jelszavainkat, kényes adatainkat egyszerűen, mégis biztonságosan eltárolhassuk és akár több eszközünkön is elérjük azokat.

100%
Kiváló

Enpass 6

Több rendszeren is használható jelszómenedzser alkalmazás, akár ingyen is.

  • Használhatóság
  • Funkciók
  • Felület

Rendszer: Windows, macOS, Linux, iOS, Android

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató