Kalória kalkulátor és diéta napló program okostelefonra

Legtöbbször mint valamilyen egészségtelen eszközre gondolunk az okostelefonokra: megölik a személyes kapcsolatokat, rontják a szemet, egy halom sugárzásokra visszavezethető betegséget okozhatnak, telefonálás közbeni figyelmetlenségből pedig könnyen okozhatunk vagy szenvedhetünk baleseteket. Kész életveszély, ha az ember jobban belegondol. Igaz, körültekintéssel és önkorlátozással azért a felsoroltak szinte mindegyiket kiküszöbölhető. Sőt, mint azt már Egészség dossziénkban többször is bizonyítottuk, számtalan esetben éppen az egészségünkért tehet sokat egy okostelefon és a rajta futó appok. Mutattunk már relaxációt és elalvást segítő alkalmazást, mutattunk olyanokat, amelyek figyelmeztetnek minket a gyógyszerek bevételére, olyat, amelyik segíthet megszabadulni rossz szokásainktól, és olyanokat is, amelyek segítik, hogy edzésben maradjunk. Ma ezek sorát bővítjük: megmutatjuk, miként lehetséges a fogyás és egészséges étkezés okostelefon segítségével. Persze előre bocsájtjuk, hogy nem csodaszerről van szó, ahhoz, hogy eredményt érjünk el, itt is szükség lesz saját elszántságunkra. De az biztos, hogy az alábbi kalória kalkulátor és diéta napló program nagyon sokat segít egy diéta esetén. Valamit azonban már az elején javaslunk mindenkinek: ha erőteljes diétázásba kezd, teljesen mindegy, melyik vonalat követi, konzultáljon szakértővel, háziorvossal. Egy tápanyag- és vitaminhiányos állapot összehozása ugyanis pont olyan egészségtelen, mint az elhízás.

 

MyFitnessPal: kalória kalkulátor és diéta napló program

A MyFitnessPal egy komplett szolgáltatás, amely áll egy online felületből és egy androidon és iOS-en egyaránt használható, ingyenes appból. Az ingyenesség némi korlátozást jelent, pár funkciót csak akkor használhatunk, ha előfizetünk a havidíjas Premium szolgáltatásra, de azt kell mondjuk, hogy az ingyenes opciók is tökéletes alapot biztosítanak bárkinek, aki éppen diétába kezd. Elsősorban akkor, ha a bevitt és ledolgozott kalóriákat szeretné nyomon követni, mert az ingyenes verzió elsősorban erre a megközelítésre van kihegyezve. A kalóriák számolgatása egyébként tényleg hatékony módszer, de már itt szólunk, hogy ha valaki túlzásba viszi a dolgot, akkor nem csak fogyni kezd, hanem gyengülni is, ráadásul a fontos tápanyagok erőszakos és túlzott megvonása igencsak egészségtelen. Szóval ha valaki ránk hallgat – bár nem vagyunk orvosok -, a kalóriabevitel korlátozását összeköti valamiféle testmozgással. Így a fogyáshoz szükséges kalóriamennyiséget kicsit kitolhatjuk, hiszen ledolgozunk a bevitt értékekből. Amúgy is, mozgás nélkül, egészséges módon képtelenség fogyni, szedhetünk bármilyen csodaszert.

Valószínűleg a program készítői is ezt az elvet vallják, a MyFittnessPal ugyanis több dologra is figyel. Először is megadhatjuk neki minden fontos alap adatunkat: testsúly, magasság, nem, kor. Ezek alapján kapásból mutatja, ha súlyproblémánk van. Ezután meghatározhatjuk a bevinni kívánt napi kalóriát, amivel szintén segít a program úgy, hogy beállíthatjuk, mennyit akarunk fogyni egy hét alatt, illetve mikorra és mekkora súlyt kívánunk elérni. Ezek alapján ajánlani fog egy optimális mennyiséget, s szól azért is, ha túlzásokba akarunk esni (megakadályozni persze nem tudja, így saját felelősségünkre állapíthatunk meg minden értéket).

Eztán nincs is más hátra, mint szorgosan jegyzetelni a programban minden nap, hogy éppen mit, s abból mennyit ettünk. Manapság az előre csomagolt élelmiszereken kötelezően feltüntetik az energia (kcal), fehérje (gramm), szénhidrát (gramm), zsír (gramm) stb. értékeket, általában 100 grammra kivetítve. Így ezeket az értékeket magunk is bevihetjük a programba, létrehozva benne az adott élelmiszernek egy bejegyzést. Kicsit egyszerűbb persze, ha a beépített vonalkód olvasót használjuk, amelyik mögött egy döbbenetesen hatékony adatbázis állhat, mert mi akármit próbáltunk a hazai boltok termékeiből beazonosítani vele, mindet vitte. Ettől még lehetnek kivételek is bőven, de nekünk sikerült beletenyerelni minden üzletláncnál. Sosem volt probléma a felismeréssel. A dolog előnye, hogy a beolvasott és felismert élelmiszerek minden adatát beírja a rendszer, így a nagy kalória számlálgatás közepette arról is értesülni fogunk, ha valamilyen más javasolt értékhatárt viszont éppen túllépünk. Sajnos a fogyókúra már csak ilyen összetett dolog.

Ha egy kiszemelt ételen nincs vonalkód (ami azért sűrűn előfordul, pláne ha főzni is szoktunk friss, piaci alapanyagokból, amihez amúgy egészséges receptek seregét találni például a Paleolcsó oldalon), akkor utána nézhetünk az interneten (például a Mennyi kalória oldalon), hogy az összetevőknek mekkora a kalória és egyéb tápanyag tartalma, s manuálisan is megadhatjuk a programnak ezeket az értékeket. Ez így macerásabb, de csak egyszer kell eljátszani mindennel, mert a végére ebből egy saját kis adatbázis áll össze. Ráadásul ha tudjuk, mi kell mondjuk egy bakonyi csirkemellhez, akkor az összetevőket önállóan feljegyezve, egy másik listában komplett recepteket rakhatunk össze belőlük a programban. Az így összeálló virtuális ételeknél aztán már az app adogatja össze helyettünk az értékeket. Mellesleg ha az automatikusan fel nem ismert ételek, hozzávalók felvitele túl nehézkesen megy a mobilon, akkor a webes felületen is megtehetjük ugyanezt.

Azzal sem kell törődni, hogy fejben szorozzuk ki, mondjuk három tojás esetén milyen értékből, mennyit vittünk be. Az alapértékek és az általunk megadott mennyiség alapján a program kiszámolja helyettünk. Nekünk csak hozzá kell rendelnünk mindent az adott étkezési időponthoz (alapértelmezésben reggeli, ebéd, vacsora, nasi kategóriák vannak, de szabadon felvehetünk továbbiakat is).

Szóval a MyFitnessPal, kalóriától a zsírig minden fontos érték feljegyzésére figyel, s ha bármelyikből kezdjük meghaladni a kitűzött célmennyiséget, azonnal jelzi. Meg amúgy is látni a listánk tetején, hogy éppen hol tartunk.

 

Mozgás nélkül nem megy

Az egészséges életmód alapfeltétele, hogy eleget mozogjunk. Erre kicsit talán ösztönözhet is minket, ha látjuk, hogy – maradva a kalória-számolós példánál – mennyi kalóriát vittünk be. Ha még ezen túl szeretnénk nasizni kicsit, akkor legalább annyit le is kellene mozognunk. A program készítői számtalan népszerű egészségügyi és sport alkalmazással biztosítják az összekapcsolási lehetőséget, hogy csak kettőt említsünk, iOS alatt az Apple Egészség, vagy a minden platformon elérhető Nokia Health Mate. Így az edzések, lépések száma stb. alapján a program a lemozgott kalóriákat is tudja figyelni, amit ennek megfelelően levon a bevitt értékből. Gyakorlatokat egyébként magában a MyFittnessPalban is rögzíthetünk manuálisan. Szóval ha ügyesek vagyunk és eleget mozgunk, nem feltétlenül kell éhezésig vinni a diétázást.

 

További egészségügyi adatok feljegyzése

Étkezésünk nyomon követése mellett a MyFittnessPal további egészségügyi adatainkat is figyelemmel tudja követni. Így beírhatjuk a mért súly változásokat is. Mérni értelemszerűen nem tud ilyeneket, de ha van mérlegünk akkor a mért eredményeket rögzíthetjük a programban. Önállóan figyeli viszont – ha van hozzá adata, például más appokból átvéve, vagy a saját adatbázisa alapján – a vitaminok és nyomelemek bevitelét.

 

Összegzésül

Mindent egybevetve a MyFittnessPal az egyik legjobb segédprogram a diétához. Sokaknak valószínűleg az ingyenes verzió is megteszi majd, de ha valaki minden funkciót kihasználna (például CSV export az összes adatunkról; protein, zsír stb. értékek figyelése; hirdetési bannerek eltüntetése a felületről stb.), akkor megérheti a havi előfizetés is. Van egybként 30 napos próba-előfizetés, aminél viszont figyeljünk oda, mert ha nem mondjuk le a 30 nap letelte előtt, akkor automatikusan levonja a következő hónap díját a 30 nap végén.

Ha úgy érezzük, hogy diétánkban segítséget jelentene, ha nem papírfecnikre és füzetekbe kellene feljegyezni a különféle értékeket, aztán számológéppel vagy fejben kalkulálni, hogy mit ehetünk még, akkor ez az remek választás lehet. Sajnos magyar nyelven nem elérhető a felület, de amúgy – összetettsége ellenére – könnyen átlátható, jól használható alkalmazás.

 

Tesztünkhöz egy iPhone XS Max készüléket használtunk, a Magyar Telekom jóvoltából.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató