PDF konvertálás epub formátumba egyszerűen és gyorsan

Mióta hivatalosan is lehet magyar nyelvű e-bookokat vásárolni itthon a legtöbb könyvesbolt honlapján, egészen népszerűek lettek az e-book olvasók. De természetesen nem feltétlenül csak vásárolt könyveket akar olvasni rajtuk az ember, hanem bármilyen dokumentumot. A legtöbb készülék formátumok garmadáját képes megnyitni, így elvileg az e-könyvek esetében legpraktikusabb epub formátumon kívül egy halom másik fájlformátumot is beolvastathatunk velük: RTF, DOC, TXT, PDF stb. Mindez szép és jó, hiszen az epub, rtf, doc, txt esetében a betűméret és a margó egyaránt szabadon méretezhető szokott lenni, így egy kisebb képernyővel ellátott e-book olvasón sem gond az olvasásuk. A PDF formátum azonban a papír digitális megfelelője, s éppen az a lényege, hogy szépen betördelt anyagokat lehet publikálni a segítségével. A szépen betördelt dokumentumok viszont egy kisebb kijelzővel ellátott e-book olvasón gyakorlatilag olvashatatlanok, hiszen ezeken a készülékeken általában kényelmetlen és lassú folyamat a dokumentum adott részére nagyítás. Először is, egy átlagos e-book olvasóba nem kerül be több magos processzor, az e-ink kijelzők pedig ugyan praktikusak energiafogyasztás és szemkímélés oldalról, azonban a képfrissítési sebességük sehol nincs egy tablet kijelzőjéhez képest. Arról nem beszélve, hogy a legtöbb ilyen készülék nem is érintőképernyős, szóval kész macera a nagyítandó terület pozicionálása. Bár némelyik kütyü képes a PDF-ek áttördelésére is, ez sok esetben nem sikerül a szoftvernek. Szerencsére van megoldás erre a problémára is, mégpedig a PDF konvertálás epub formátumba. Így ugyanis már át tudja tördelni az anyagot az e-book olvasó.

 

PDF konvertálás epub formátumba

Két dolgot azért tudnunk kell. Az alábbi módszer nem működik olyan PDF-ekkel, amelyekben a teljes szöveg képként tárolódik (ilyenek a szkennelt dokumentumok, amelyeket szkennelés után nem dolgoztak fel valamilyen OCR szoftverrel, hogy a beolvasott szöveg szerkeszthető legyen számítógépen).

A másik fontos tudnivaló, hogy a konvertálással a dokumentum elveszti az eredeti tördelést, vagyis ha pl. egy magazint vagy képregényt szeretnénk így átalakítani, azzal nem biztos, hogy megfelelő eredményre jutunk. Ha viszont egy olyan PDF-et akarunk átalakítani, ami kevés képet tartalmaz, sok – szerkeszthető, másolható – szöveggel, akkor az alábbi megoldás nagyon jól működik.

  • Első lépésként látogassunk el a CloudConvert oldalra.
  • Itt a Select Files gombra kattintva válasszuk ki az átalakítandó PDF fájlokat a gépünkről
  • Ha ez megvan, a feltöltött dokumentum neve mellett a pdf feliratú gombra kattintva válasszuk ki a célformátumot. Szerintünk érdemes az ebook kategórián belüli epub formátumot választani, de természetesen a doc, vagy txt is megfelelő lehet, ha nincsenek képek az anyagban. Amennyiben több PDF-et konvertálunk, elvégezhetjük ezt mindegyiknél külön, vagy a lista alatti Convert all to pdf gombra kattintva is kiválaszthatjuk, hogy mi legyen a célformátum.
  • Kattintsunk a Start Conversion gombra.
  • Ha a rendszer elkészült az átalakítással, a listában a fájlok mellett megjelenő Download gombra kattintva letölthetjük az átalakított könyveket.

Van amúgy közvetlen linkünk is a PDF > EPUB konvertáláshoz. Aki ide kattint, annak a formátumok kiválasztásával már nem kell bajlódnia.

A CloudConvert ingyenes változata működik regisztráció nélkül is, de ekkor limitált időben és méretben konvertálhatunk. Ha regisztrálunk egy ingyenes fiókot, akkor ez a korlát jóval kellemesebb lesz: napi 25 percen át konvertálhatunk és maximum 1 GB-os fájlokkal dolgozhatunk. Ez e-bookok konvertálásához több mint elegendő, de ha többre vágyunk, előfizethetünk nagyobb csomagra.

Végül még egy régebbi cikkünkre felhívnánk olvasóink figyelmét. Anno megmutattuk ugyanis azt is, miként menthetők le epub formátumba a meglátogatott weboldalak. Így egy-egy online cikket is magunkkal vihetünk, hogy kényelmesen elolvassuk a buszon, vagy a Balaton partján egy árnyas fa tövében ücsörögve.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató