Monitor karácsonyra: így ellenőrizhetők a halott pixelek

Miközben a mai, modern eljárással készülő monitorok esetében már viszonylag ritka, azért még előfordulhat, hogy a frissen vásárolt monitor, vagy éppen laptop kijelzője pixelhibát tartalmaz. A TFT kijelzőkön található temérdek pixel között olykor feltűnik egy-egy (vagy rosszabb esetben több) ilyen halott, vagy “beragadt” pixel, amelyeket elsőre talán észre sem vesznek a felhasználók, csak ha peches módon épp olyan látvány kerül a képernyőre, amelynél feltűnően kirí a hiba. Ilyenkor viszont nagyon zavaró tud lenni, ha a kijelző közepén ott virít mondjuk egy milliméteres fekete vagy zöld pötty.

Mivel épp közeleg a karácsonyi szezon, s nem lehetetlen, hogy valaki monitor vásárlásra adja a fejét (akár saját részre, akár ajándékba), így nem árt tudni, hogy miként vizsgálhatjuk át pillanatok alatt a frissen vásárolt monitort, esetleges halott pixeleket keresve. A dologhoz ugyanis nem kell semmilyen extra programot telepíteni, elég, ha megnyitjuk az alábbi weboldalak valamelyikét és lefuttatjuk a rajtuk található tesztet, hogy átnézzük, vannak-e halott pixelek a kijelzőn.

 

Nyomozás halott pixelek után

Az egyik megoldás az LCD Tech Dead Pixel check tesztje. Az oldalra ellátogatva nincs más dolgunk, mint rákattintani a Start Test gombra. Ekkor az oldal teljes képernyőre nagyítva egymás után megjeleníti az alap színeket, így ha bármilyen jellegű pixelhiba van a kijelzőn, az valamelyik szín esetében biztosan feltűnik majd a szemlélődőnek.

Ha esetleg a böngésző nem tud automatikusan teljes képernyős üzemmódba váltani, megoldhatjuk a dolgot manuálisan is, az adott böngészőtől függő menüpontot vagy billentyűkombinációt (F11) választva. A színek között egérkattintással válthatunk, ha pedig végeztünk, csak nyomjuk meg az Esc gombot. Alternatívaként jó lehet a Dead Pixel Buddy oldal, amely nem egymás után váltogatja a színes felületeket, hanem manuálisan választhatjuk ki az éppen szükségesnek ítélt színt.

Azt mindkét oldal esetében tudnunk kell, hogy alkalmatlanok a halott pixelek javítására. Csak arra szolgálnak, hogy egyértelműen felmérhessük, van-e ilyen jellegű gond a kijelzővel. A házilagos javítás amúgy is lutri, szoktak rá ajánlani célszoftvereket, amelyek a színek gyors váltogatásával próbálják működésbe hozni a megjelenítésért felelős összetevőket, vagy szokták még javasolni az érintett terület ujjal történő “masszírozását”, ami mondjuk egy olyan kijelzőnél, ami előtt üveglap van, értelemszerűen nem kivitelezhető (legfeljebb zsíros ujjlenyomatokkal tudjuk eltakarni a pixelhibát). Sajnos az is változó, hogy az adott gyártók miként kezeli ezt a gondot. Javítás helyett általában cserélnek, ha cserélnek… Éppen ezért érdemes még a vásárlás előtt kipróbálni a monitort, ha erre van lehetőségünk a boltban, de legalábbis a 3 napos cseregarancia időtartamán belül ellenőrizni, hogy az ajándékba szánt monitor vagy notebook kijelző rendben van-e ebből a szempontból.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató