Forklift 3: a tökéletes fájlkezelő macOS-re

Mindig nagy öröm, ha magyar fejlesztésű alkalmazásokat mutathatunk be itt a Techwokon, az meg pláne, ha a kérdéses program még jól is sikerült. Nos, a Forklift 3 esetében teljes lehet az örömünk. Az előző verziót is nagyon kedveltük, de az újban a készítők mindent bepótoltak, ami esetleg hiányzott volna. Következzen tehát egy vérbeli fájlkezelő macOS-re!

Forklift 3: elsőrangú fájlkezelő macOS-re

Bár a macOS saját Finder fájlkezelője nem nevezhető rossznak, mégis nagyon sok sebből vérzik. Egy halom funkció hiányzik belőle, amelyet napi rendszerességgel tudnánk használni, hogy gyorsítsuk és kényelmesebbé tegyük a fájlokkal, mappákkal végzett munkát. Így aztán Macen éppúgy hódítanak a különféle fájlkezelő alkalmazások, mint tette azt anno a DOS-os időkben a Norton Commander, vagy éppen Windowson a Total Commander. Kicsit mindegyik ezekre hajaz, persze az adott rendszer sajátosságaihoz igazodva. Macen nekünk eddig a magyar fejlesztők által készített Forklift jött be a legjobban, mert bár vannak ingyenes alternatívái, azok közel sem képesek minden szempontból felvenni vele a verseny. Ezúttal a program legújabb, 3-as verzióját vettük górcső alá.

A Forklift 3 nem egyszerű verzióváltás a program életében, a készítők a nulláról írták újra az egész alkalmazást, Swift-ben. Bár a felülete nagyon hasonlít az elődre (elrendezésében mindenképp), azért már külsőleg is látszik, hogy egy modernizált szoftverrel van dolgunk. Azoknak, akik eddig nem ismerték, dióhéjban: a Forklift amolyan “két paneles” fájlkezelő, amely nem csak a hagyományos funkciókat (másolás, mozgatás, törlés stb.) teszi kényelmesebbé a macOS felületen, hanem rengeteg extrát is nyújt. Ilyen például a csoportos átnevezés, a fájlok darabolása vagy összefűzése, a tömörítés, kicsomagolás, rejtett fájlok megjelenítése, vagy az FTP, SFTP és más szerverek gyors és egyszerű elérése. Ezekre képes volt az előző változat is, de az új verzióban csiszoltak mindegyik funkción. Így most a fentieket még kényelmesebben tudjuk használni, nem beszélve arról, hogy a Kedvencek közé kerülő FTP és egyéb szerver elérések, mappák listáját végre képes szinkronizálni is a program, mégpedig a Dropbox-on keresztül. Így ha felveszünk az egyik gépünkön 6-8 FTP hozzáférést, nem kell minden más gépen is manuálisan megtennünk ugyanezt.

Pláne jól jön a dolog egy rendszer esetleges újratelepítésnél! Mivel ilyenkor a jelszavakat is menti a program, így meg kell adnunk egy kulcsot a szinkronizálásra használandó adatbázisnak, vagyis a Dropboxra mentett lista adatai biztonságban lesznek. Ha már témánál vagyunk: van FTP, SFTP, WebDAV, Amazon S3, Rackspace, AFP, SMB, NFS és VNC támogatás egyaránt. A fel- és letöltések maximális sebességét korlátozhatjuk is, így ha több szálon dolgozunk, szépen skálázható, mennyire foglalja le a Forklift tevékenysége a sávszélességet.

Főbb újdonságok

Ha valakinek nem lenne elég az új alapokra építés és a régi funkciók csiszolása, akkor még bőven akadnak hasznos újdonságok. Ilyen például az új, kedvünkre ki- vagy bekapcsolható sötét felület, amely divatos, ráadásul jól megy a rendszer saját, sötét üzemmódjához.

A fájlok rendszerezését megkönnyítendő immár használhatunk címkéket is, illetve nagyon üdvözlendő a Quick Select funkció, amellyel villámgyorsan tudjuk kijelölni egy fájlhalomból azokat az állományokat, amelyekkel épp kezdenénk valamit.

Szintén hasznos újítás, hogy immár van beépített előnézet is, így egy – támogatott formátumú – fájlra kattintva azonnal látjuk annak tartalmát, sőt, adott esetben (például szövegfájloknál) rögtön bele is szerkeszthetünk a tartalmukba, közvetlenül a Forkliftben (akár egy szerveren lévő PHP fájlba is belejavíthatunk így). Van mód a fájlok összehasonlítására is, s immár egyetlen kattintással megnyithatjuk bármilyen mappa vagy fájl elérési útját a Terminalban (vagy az iTerm-ben, ha azt használjuk).

Egykori Norton Commander megszállottak örömére a program remekül használható billentyűzetről is (kifejezetten a Commander kiosztásával is), ha utálunk egerészni, nem lesz gond. A gyorsbillentyűk kiosztása testreszabható és akár a kijelölés is megoldható immár billentyűzetről (Space, ismerős?). Ezeket a funkciókat külön kell bekapcsolni a program beállítási paneljén, alapból a hagyományos kiosztást kapjuk.

Izgalmas új opció a szinkronizálás, amely vonatkozhat helyi- vagy akár hálózati fájlokra és mappákra egyaránt. A mappák tartalmát szinkronizálhatjuk egy vagy két irányba egyaránt, számos opciót kapunk, hogy pontosan beállítsuk a szinkronizálási szabályokat.

Menübe vele

A Forklift sem kerülhette el sorsát: készítettek hozzá a macOS menüsorába beülő kis Forklift Mini appot. Szerencsére ez egy kifejezetten hasznos apróság, hiszen a legfontosabb mappákat, szervereket egyetlen mozdulattal érhetjük el a segítségével: megnyithatjuk azokat a Forkliftben, használhatunk fogd és dobd műveleteket az azonnal másoláshoz, feltöltéshez (csak dobjuk rá a másolandó fájlokat az adott mappa Droplet változatára), illetve akár önálló meghajtóként is csatolhatjuk az így megadott útvonalakat a rendszerhez.

Ez utóbbihoz már telepítenünk kell a Fuse-t is (ami persze nem gond, inkább csak szolgálati közlemény, egy halom alkalmazás használja, például a korábban bemutatott Disk Drill is).

Összegzésül

A Forklift 3 igazán jól sikerült, ráadásul az ára is elfogadható, viszont mostantól az App Store-ban nem találjuk meg, aki egy korábbi App Store-os változatról szeretne upgradelni az új verzióra, annak érdemes benézni a Support oldalra, ugyanis megoldható a dolog. Elvileg később lehet még belőle App Store-os változat is, de ha az mondjuk funkciók korlátozásával járna, mi inkább lemondanánk róla, kényelmes vásárlás ide vagy oda.

Úgy tűnik, csak dicsérni sikerült a programot, úgyhogy ideje, hogy legalább itt a végén belekössünk valamibe: az ikonja, hát az nem a mi világunk. Persze ízlések és pofonok, de se arányaiban, se stílusában nem illeszkedik a többi macOS alkalmazáshoz és a rendszerhez. Mondjuk ez legyen életünk legnagyobb problémája. De tényleg: ennél komolyabban ebbe a programba képtelenség belekötni, a Forklift 3 jelen pillanatban a legjobb fájlkezelő és FTP alkalmazás macOS-re, a többi opció meg már csak hab a tortán. Büszkék lehetünk a fejlesztőire!

100%
Kiváló

Forklift

A legjobb fájlkezelő alkalmazás macOS-re. Gyakorlatilag mindent tud, amire szükségünk lehet.

  • Használhatóság
  • Funkciók
  • Felület

Rendszer: macOS

Ne maradjon le erről sem!