Bár Feladatkezelés és GTD rovatunkban szépen sorakoznak a különféle feladatkezelők, mi tulajdonképpen három ilyen alkalmazás mellett tennénk le a voksunkat jelenleg. Ebből kettő sajnos csak macOS és iOS alatt érhető el: egyik a Things, másik pedig az Apple saját Emlékeztetők appja. Ha pedig cross-platform megoldást kell javasolnunk, eddigi tapasztalataink alapján általában a Todoistet választjuk, még akkor is, ha a TickTick amúgy eléggé a nyomában van. De a helyzet az, hogy korántsem értünk még a feladatkezelők kínálatának végére a rovatban. Folyamatosan érkeznek ugyanis újabb darabok, vagy olyanok, amelyek mostanra kezdenek igazán révbe érni. Az egyik ilyen a Mindwtr, amely egy remek cross-platform GTD feladatkezelő alkalmazás. Igaz, szinte teljesen másként épül fel a logikája, mint a fentebb említett népszerű todo appoknak, de mint tudjuk, nem mindenkinek szokott ugyanaz a megoldás bejönni, így könnyen lehet, hogy aki eddig csak kínlódott a Todoist vagy az Emlékeztetők használatakor, annak most majd beválik ez az ingyenes GTD feladatkezelő.
Átlagtól eltérő ingyenes GTD feladatkezelő szinte minden platformra
Aa Mindwtr egy teljesen ingyenes (AGPL-3.0 licenc alatt kiadott), nyílt forráskódú, internetkapcsolat nélkül is használható GTD alkalmazás. Ha úgy szeretnénk, mindenféle felhasználói fiók létrehozása nélkül is használható, Windowson, macOS-en, Linuxon, iOS-en és Androidon egyaránt. De ha az a vágyunk, hogy a tennivalók szinkronizálódjanak az eszközeink között, annak sincs akadálya: Apple környezetben ehhez választhatjuk az iCloudot, de ha teljesen cross-platform üzemmódra van szükség, akkor a szinkronizálás elvégezhető egy Dropbox fiókon, de WebDAV vagy saját szerver segítségével. Dropbox vagy WebDAV esetében még titkosíthatjuk is a szinkronizált fájlokat. De ne merüljünk el ennyire a technikai részletekben inkább lássuk, hogyan működik a teendők menedzselése a programmal.
A Mindwtr alapjait David Allen Getting Things Done (röviden GTD) módszere adja, így a program a feladatok gyors rögzítésétől kezdve a következő konkrét lépések meghatározásán és a projektek kezelésén át egészen a rendszeres heti áttekintésig igyekszik végigvezetni a munkafolyamatokon a felhasználókat.
Mint azt a bevezetőben is említettük, a Mindwtr felépítése és logikája sok tekintetben eltér az olyan feladatkezelőktől, mint a Things, vagy akár a Todoist. Ebben a rendszerben önálló szerepet kapnak az Inbox, Next Actions, Projects, Contexts,- Waiting For, Someday/Maybe és Weekly Review munkafolyamatok. Az alap persze itt is az, hogy amikor valami eszünkbe jut, azt azonnal, villámgyorsan tudjuk rögzíteni az Inboxba.
Később aztán az Inbox feldolgozásakor eldönthetjük, hogy az adott elem ténylegesen elvégezhető feladat-e, egy nagyobb projekthez tartozik, másvalakire várunk azzal kapcsolatban, esetleg csak később szeretnénk vele foglalkozni. Ráadásul a döntést egy vezetett feldolgozási folyamaton keresztül hozhatjuk meg.
A hagyományos todo alkalmazásokra leginkább a Focus felület emlékeztet, hiszen ez csak azt mutatja, amivel éppen foglalkoznunk kell. Itt szépen elkülönítve látjuk az aznapi, vagy akár a későbbi (az Upcoming részben akár a hét többi napján várható), de már aktuális teendőinket is. Sőt, a kiemelten fontosakat a többi fölé is kitűzhetjük, mint a leginkább fókuszban állókat. Bonyolultabbnak hangzik, mint amilyen valójában, de az biztos, hogy sokkal összetettebb az egész folyamat – és ennek megfelelően lassabb, még a gyors bevitel ellenére is – mint amihez mondjuk a villámgyors és minimalista Thingsben hozzászokhatott bárki. Sőt, meg merjük kockáztatni, hogy elsőre a Todoistnél is összetettebb az egész működése, bár ez amúgy szokás kérdése csak. Rövid idő alatt bele lehet jönni és átlátni az egész logikáját.
Természetesen hagyományos projektek létrehozására is lehetőség van. Egy nagyobb feladatot több konkrét lépésre bonthatunk, szekciókat kreálhatunk, a feladatokhoz pedig többek között határidő, kezdési időpont, prioritás, becsült időigény, kontextus, címke, ismétlődés, checklist és jegyzet is rendelhető. De csatolhatunk fájlokat is hozzájuk. Ismétlődések tekintetében a hagyományos esetben egy feladat fix ütemezést követhet, például minden hónap első napján jelenhet meg. De beállítható olyan ismétlés is, amely az előző feladat tényleges teljesítésétől számítja a következő időpontot. Így például ha valamire öt nappal az előző lépés elvégzése után van szükségünk, nem csúszik szét a rendszer akkor sem, ha az aktuális feladatot késve végeztük el.
A projektek és feladatok hagyományos listák mellett egy leginkább a Kanbanhoz hasonlító Board View felületen is áttekinthetők, de ha valaki jobban csípi a hagyományos naptára áttekintéseket, arra is van lehetőség a Calendar felületen. Ebben – asztali gépen – akár ICS naptáresemények is megjeleníthetők, sőt, Macen ennél tovább is megy az integráció: a Mindwtr hozzáférhet az Apple Calendar eseményeihez, és megfelelő jogosultság esetén a kijelölt naptárba Mindwtr-feladatokat is továbbíthat.
Emellett pedig ott van még a Review felület, ahol végigmehetünk egy napi vagy heti áttekintési folyamaton, hogy átgondoljuk, mikor, mivel tudunk – vagy kell – foglalkozni a következő napokban.
Költözés és egyebek
Mivel a nagy öregek, mint a Todoist, a TickTick vagy az OmniFocus azért elég tekintélyes felhasználói közösséggel rendelkeznek, a fejlesztők arra is gondoltak, hogy sokan valószínűleg már rendelkeznek akár évek alatt felépített feladatlistával is.
A Mindwtr szerencsére mindhárom népszerű feladatkezelő listáinak importálására lehetőséget ad, sőt, akár egyszerű CSV fájlból is tudunk tömegével felvenni teendőket. Szóval elég gyorsan átköltözhetünk, ha meglévő feladatlistával is tesztelnénk a lehetőségeit.
A kor elvárásainak megfelelően természetesen akadnak AI funkciók is, de ezeket a készítők bölcsen kikapcsolt állapotban szállítják alapértelmezésben. Ha szeretnénk kihasználni ezeket is, akkor tetszőleges szolgáltatót kapcsolhatunk az alkalmazáshoz (Gemini, Claude, OpenAI). Így a program nem kényszerít ránk automatikusan valamilyen felhős AI-szolgáltatást. Ez jó kompromisszum lehet azok számára, akik használnák például a mesterséges intelligenciát feladatok feldarabolásához vagy rendszerezéséhez, de nem szeretnék minden személyes teendőjüket automatikusan egy külső AI-szolgáltatáshoz küldeni.
Az asztali alkalmazás rendelkezik helyi REST API-val, amelyen keresztül szkriptekből is kezelhetők az adatok. Emellett MCP szervert is kínál, melynek segítségével MCP-kompatibilis mesterségesintelligencia-eszközök hozzáférhetnek a Mindwtr feladataihoz és kezelhetik azokat. Ezzel elméletileg kialakítható olyan AI-asszisztens, amely a feladatlistánkat is figyelembe veszi, új teendőket rögzít, vagy segít rendszerezni a meglévőket.
Amire nem való: csapatmunka
Két olyan esetet látunk, amikor a Mindwtr nem nyerő választás valakinek. Az egyik a bevezetőben is említett alkalmazásokhoz szokott felhasználók esete, a Mindwtr ugyanis teljesen más elveket követ, s ha mondjuk a Thingshez vagy a Todoisthez hasonlítjuk, akkor sokkal nehézkesebb. Nem előnyös azoknak, akiknek elsődleges cél a feladatok villámgyors felvétele és az emlékeztetők azonnali időzítése, vagy szükség esetén a feladatok gyors ide-oda mozgatása a napok között. A Mindwtr ennél nyakatekertebb, ami nem feltétlenül hiba, sőt, bizonyos esetekben kifejezetten előny. De nem mindenkinek.
A második dolog, hogy ez elsősorban egy személyes feladatkezelő, ami nem igazán alkalmas csapatmunkára. Szóval nem az Assana, a Trello, vagy a ClickUp alternatívája. Egyéni vállalkozóknak viszont nagyon előnyös, ráadásul kicsit szerintünk vegyíti a projektkezelő és feladatkezelő alkalmazások működését, amitől igencsak hatékony produktivitási eszköz válhat belőle annál, aki megkedveli a működési elveit.
Kipróbálni szerintünk mindenképpen érdemes, akkor is, ha már másik feladatkezelőt használunk, de azzal nem vagyunk teljes mértékben elégedettek, s akkor is, ha eddig nem használtunk ilyen jellegű szoftvereket. Ez nem kerül semmibe, hiszen teljesen ingyenes, a még csak regisztrálnunk sem kell a használatához. Sőt, akár teljesen offline is dolgozhatunk vele, kizárólag a gépünkön vagy a telefonunkon.











