PDF és epub megnyitása, ingyenes e-book olvasó programmal (Windows, Mac, Linux)

Beköszöntött a nyár, s immár talán a vírushelyzet is engedi, hogy elinduljunk nyaralni. Ilyenkor az ember szívesen ledől az vízparti árnyékba, vagy egy esős napon bekuckózik a szálláshelyen, hogy végre elolvasson néhány könyvet. Csak éppen – bármennyire is szeretjük a hagyományos, papír alapú könyveket – magunkkal cipelni macerás a tervezett mennyiségű olvasnivalót. Szerencsére ma már szinte minden könyv elérhető e-book formátumban is, így ha több könyvet is magunkkal szeretnénk cipelni, elég azokat feltenni az okostelefonra, tabletre, e-book olvasóra, s ott lesznek mindig kéznél, viszont nem húzzák le a vállunkat a cipekedés közben. Persze okostelefonon nem mindenki szeret végigolvasni egy komplett könyvet, a kis képernyő nem feltétlenül optimális választás erre a célra. Tablet vagy e-book olvasó pedig nem mindenkinek áll a rendelkezésére. Talán egy laptop még azért akad, pláne manapság, a home office idején. Nos, ha az van, akkor nincs is más dolgunk, mint beszerezni hozzá egy jól használható e-book olvasó programot, s ettől kezdve teljes kényelemben olvashatunk a számítógépen is. Ma pedig megmutatjuk, miként oldható meg a két legnépszerűbb e-book formátum, a PDF és epub megnyitása egy ingyenes e-book olvasó programmal, Windowson, Macen, Linuxon egyaránt.

PDF és epub megnyitása, ingyenes e-book olvasó programmal

Korábban mutattunk már két remek megoldást azoknak, akik Windowson szeretnének epub és PDF formátumú e-bookokat olvasgatni, Macen pedig alapból megtalálható a Books alkalmazás, amely szintén alkalmas erre a feladatra (sőt, akár vásárolhatunk is benne e-könyveket az Apple kínálatából). Mai tesztalanyunk viszont sok szempontból veri mindegyik fent említett megoldást.

A Thorium Reader egy cross-platform, ingyenes e-book olvasó program, amellyel a PDF és epub dokumentumok megnyitása egyaránt megoldható. Sőt, nem csak egyszerűen megnyitja nekünk az ilyen formátumban készült e-könyveket, hanem egy letisztult, nagyon kényelmes felülettel szolgál ahhoz, hogy kényelmesen olvashassuk azokat a számítógép képernyőjén.

Az olvasási felület teljesen testreszabható, változtatható a betűméret, betűtípus, a felület színvilága (világos, szépia, sötét), a tördelés módja, sőt, epub könyvek esetében még a lapozási mód is: választhatjuk a hagyományos olvasáshoz jobban igazodó lapozást, vagy a weboldalak olvasgatásánál megszokott görgetést is.

Természetesen a megfelelően kialakított könyveknél elérhetjük a tartalomjegyzéket is, így villámgyorsan ugorhatunk a minket érdeklő részekhez, illetve van lehetőség könyvjelzők elhelyezésére is. Emellett pedig van keresési lehetőség is, hogy gyorsan ráleljünk a kívánt olvasnivalóra.

Nem csak az olvasási felület sikerült jól, hanem a program saját katalógusa is, amelyben egyetlen kattintással elérhetjük a korábban megnyitott könyveket. Így egy helyen felületről menedzselhetjük a teljes gyűjteményt.

A könyveket olvashatjuk ablakban, vagy akár teljes képernyőn is, sőt, ha épp pihentetnénk kicsit a szemünket, akár hangoskönyvet is faraghatunk belőlük. Utóbbihoz a program a rendszer felolvasó modulját használja, így attól függően olvashatunk fel mondjuk magyar nyelvű szövegeket, hogy az adott rendszeren (Windows, macOS, Linux verziók) éppen telepítve van-e ez a funkció. A felolvasás minősége is rendszerfüggő.

A program felülete többnyelvű, de a választékban e cikk készültekor még nem szerepel sajnos a magyar nyelv. Reméljük, előbb-utóbb bekerül majd az is a listába. Ettől függetlenül azok se tántorodjanak el a használatától, akik nem beszélnek idegen nyelvet, ugyanis a program felületén amúgy is kevés a felirat, a legtöbb funkció pedig könnyedén beazonosítható az ikonok alapján.

Érdekesség még, hogy a program támogatja az OPDS feedek használatát, így aki esetleg ilyen katalógusból szedi a könyveit, egyszerűen és gyorsan integrálhatja az adott kínálatot.

Ne maradjon le erről sem!