A telepített programok és a Windows 10 kémkedésének kikapcsolása

Bár kicsit talán úgy tűnik a címből, de valójában ma nem lesz szó izgalmas kémtörténetekről. Legalábbis nem gondoljuk, hogy tömegeknek esik le az álla a csodálkozástól, ha azt mondjuk: egy online kapcsolatban lévő számítógépen valami mindig kémkedik utánunk. S itt most nem a kiberbűnözőkre, malware fertőzésekre, zsarolóvírusokra, kémprogramokra gondolunk. Igaz, előfordulhatnak ilyen esetek is, de legtöbbször egészen prózai oka van a rendszerek és szoftverek kémkedési tevékenységének: a hirdetők hatékonyabb kiszolgálása, a felhasználói szokások feldolgozása – ki mint használja a rendszer vagy egy adott program funkcióit – mondjuk a további fejlesztések megtervezéséhez stb. Sok ilyen van, de a felhasználókat értelemszerűen kevésbé aggasztja, ha egy program fejlesztői statisztikai adatokat gyűjtenek a szoftverük használatáról, mint ha a rendszer naplózza szokásaikat, érdeklődési körüket, hogy aztán továbbadja azt hirdetőknek, akik így célzottan tudnak hirdetéseket megjeleníteni például a weboldalakon. S bár a kitartók számára manuálisan is megoldható, hogy kigyomlálják az úgynevezett telemetriai adatok gyűjtésére vonatkozó engedélyeket a Windowsban és a különféle programokban (például egyes antivírus szoftverek, Microsoft Office stb.), azért akad ennél kényelmesebb megoldás is. Az alábbi programmal például akár egyetlen kattintással, automatikusan is megoldható a telepített programok és a Windows 10 kémkedésének kikapcsolása. De ha valaki inkább a saját meglátásaiban bízik, annak is jól jöhet ez a kis alkalmazás, mert egy felületen gyűjti össze az ide vonatkozó opciókat.

Ashampoo AntiSpy Pro: a telepített programok és a Windows 10 kémkedésének kikapcsolása

A telemetriai adatok kapcsán persze elsősorban az aktuális Windows 10 rendszer jut eszébe mindenkinek, hiszen anno volt is botrány abból, hogy a rendszer első kiadása a háttérben, figyelmeztetés nélkül naplózták a felhasználói szokásokat. Ez azóta jelentősen megváltozott a Windows 10-ben: eleve a telepítéskor dönthetünk az adatkezelés fontosabb szempontjairól, illetve a Gépház Adatvédelem részében is lekérdezhetjük, milyen információkat szedett össze rólunk a rendszer, sőt, adott esetben törölhetjük is azokat. Ám minden opciót beállítani még így is macerás, a Windows 10 kémkedésének kikapcsolása sokkal egyszerűbb, ha bevetjük az Ashampoo AntiSpy Pro alkalmazást. 

Ezúttal nem egy hagyományos kémprogram-eltávolítóról van szó. Az Ashampoo AntiSpy Pro inkább egyfajta központi konfigurációs alkalmazás, amely egyetlen felületen gyűjti össze az adatvédelemre, adatgyűjtésre vonatkozó össze beállítást. Ráadásul nem csak a Windowsra vonatkozókat. Megtaláljuk itt a Microsoft Office, a Google, a Bing, a különféle antivírus szoftverek, segédprogramok (például a laptopok, eszközök gyártóinak előre telepített alkalmazásai) stb. naplózását letiltó vagy korlátozó opciókat is. Mivel senki sem születik úgy, hogy mindent tud, így az összes beállításról kapunk egy rövid leírást – sajnos csak angol nyelven -, amelynek segítségével eldönthetjük, hogy az adott funkciót inkább hagyjuk működni (előfordulhat, hogy a rendszer megfelelő működéséhez is kell valamilyen adat beazonosítás), vagy letiltjuk. Ha pedig nem akarunk órákat eltölteni a manuális beállítással, választhatunk előre definiált szintek közül, vagy akár egyszerűen rákattinthatunk a Protect gombra, hogy a program elvégezze az alapértelmezett módosításokat. Ez nagyjából a több mint 100 (tesztünk készültekor 117) opció kicsit több mint felének bekapcsolását jelenti. Tulajdonképpen már ezzel is seregnyi adatgyűjtési funkciót likvidálunk a rendszerből, szóval ha nem vagyunk túl paranoiások, ennyivel is beérhetjük. Természetesen az automatikus módosítások után is van még lehetőségünk arra, hogy felülbíráljuk a program döntéseit és ki- vagy éppen bekapcsoljunk egyes funkciókat.

Mindent egybevetve az Ashampoo AntiSpy Pro remek megoldás mindenkinek, aki szeretné kicsit szorosabbra venni a magánszféra védelmét a Windowsban. Viszont újfent el kell mondanunk: ez se nem antivírus, se nem kémprogram eltávolító szoftver. Pusztán a rendszer és néhány ismert, széles körben használt program adatvédelmi beállításait lehet vele konfigurálni, egyetlen, átlátható felületről. Akár automatikusan is. Ezt a feladatot viszont flottul megoldja, minden másban pedig hozza az Ashampoo-tól megszokott dolgokat, vagyis van lehetőségünk megvásárlás előtt pár hétig tesztelni, vagy éppen testreszabni a felület megjelenését. Kár, hogy a magyar nyelvű felület ezúttal elmaradt, mert a rövid ismertetőknél nagyon hasznosak lennének. De ezt leszámítva remek eszköz, amely egy próbát mindenképpen megér.

További hasznos megoldások privát adatai védelméhez

Például aki érdekel, miként követik online tevékenységét a különféle weboldalak, annak érdemes elolvasnia korábbi cikkünket. Aki pedig szeretné megtudni, hogy a többi rendszeren – beleértve a macOS-t, Androidot, iOS-t – mit érdemes beállítani adataink és magánszféránk védelmének érdekében, annak ezt a cikkünket ajánljuk.

Ne maradjon le erről sem!