Modern stílusú animált infografikák készítése FCPX-ben

Napjaink hihetetlen adatmennyiségét, a folyamatosan frissülő kimutatásokat, üzleti jelentéseket szépen és lehetőleg érthetően megjeleníteni olykor még egy prezentációban is meglehetősen nehéz. Hát még akkor, ha egy látványos és mozgalmas videót szeretnénk alapozni ezekre. Szerencsére azért akad erre is megoldás, nem is egy. Amit ma mutatunk, azt szerintünk a legjobb eszköz, ha modern stílusú animált infografikák készítése a cél. Ezzel az ügyes FCPX plug-innel ugyanis pillanatok alatt látványos grafikonokat, folyamatjelzőket varázsolhatunk videóinkba.

 

Profi animált infografikák készítése, egyszerűen

Hűséges olvasóink számára a MotionVFX neve már bizonyára nem ismeretlen, hiszen több nagyszerű Final Cut Pro és Motion plug-in is szerepelt már tőlük a tesztjeink során (Pro rovatunkban mindet megtalálják). Többek között a ma bemutatásra kerülő kiegészítő elődje is.

Az mInfographics 2 vehető afféle modernizálásnak is, hiszen a korábbi csomag inkább a “hagyományos business” stílust képviselte, ami persze még ma is teljesen megállja a helyét, de mégis, mostanában a modernebb, kicsit minimalista stílus a divat. Ennek a trendnek pedig tökéletesen megfelel az új változat.

Ezúttal tehát több mint száz modern, letisztult diagram, több fajta grafikon és folyamatjelző várja, hogy felhasználjuk őket videóinkban a különféle adatok látványos megjelenítésére. Ezeket egészíti még ki néhány extra dizájnelem is, például animált hátterek, a kiemelést megkönnyítő call-out felirat, egy halom látványosan animált listaelem, s mivel infografikák készítéséről szól a dolog, több ehhez szükséges animált ábra, országtérkép, világtérkép, s megannyi ikon is rendelkezésünkre áll.

Ahogy azt a korábbi változatnál már megszokhattuk, az összes elem aprólékosan testreszabható a paramétereik szerkesztésével.

A grafikonok esetében ráadásul nem csak a jellemzőket tartalmazó panelen matathatunk, hanem akár közvetlenül a “vásznon” is beállíthatjuk az egyes elemek értékeit. De változtatható a szín, a feliratok, a méretek, a felosztások, ki- vagy bekapcsolható a megjelenéskor és eltűnéskor alapértelmezett animáció stb. Egyszerűen a végletekig testreszabható minden elem. Még a 20 darab kis animált ikon (számológép, óra, zászló, villanykörte, dokumentum stb.) jellemzőit is kedvünkre alakíthatjuk. A pénzt jelképező ikonoknál pedig akár a pénznemet jelképező szimbólum is módosítható.

A különböző elemek az alapértelmezett színvilággal is remekül festenek akár fehér, akár fekete háttér előtt, de természetesen nem vagyunk e háttérszínhez kötve. Mivel az összes objektum színe tetszőlegesen változtatható, így bármilyen háttért szóba jöhet. Minden elem saját Build In és Build Out animációval rendelkezik, amely azonban kikapcsolható, ha más megjelenítési stílusra vágyunk, bár szerintünk az eredetiek abszolút korrektek, nagyon extrém esetben érdemes csak azokat cserélni.

A térképek, naptár elemek szintén tetszőlegesen módosíthatók, ahogy a különféle táblázatok is. Az egyébként egységesen igaz a több részből álló objektumokra (ranking táblázat, grafikonok stb.), hogy a szükségtelen szegmenseket simán kikapcsolhatjuk az FCPX felületén belül.

Emellett – hasonlóan a legtöbb MotionVFX modulhoz – itt is belenyúlhatunk a modulokba, ha megnyitjuk azokat a Motionben, így adott esetben még jobban testreszabhatjuk bármelyiket, ha annak eredeti opciói nem lennének elegendők erre a célra (de véleményünk szerint erre igencsak ritkán lehet szükség).

 

Összegzésül

Mindent egybevetve az mInfographics 2 egy kifejezetten jól sikerült összeállítás, amellyel villámgyorsan hozhatunk létre modern és lenyűgöző infografikákat a videóinkon, gyakorlatilag bármilyen témakörben. A csomag minden darabja 4k kompatibilis, vagyis nem jelent gondot ilyen anyagok készítése sem. Ha valakinek megtetszett és úgy érzi, tudja hasznosítani a napi munka során, a készítők oldalán vásárolhatja meg 69 dolláros áron.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató