Érkezik a Wunderlist utód: itt a Microsoft To-do

Épp a minap elemeztük ki, hová fejlődött a 2015 közepe táján a Microsoft által felvásárolt Wunderlist GTD alkalmazás. Ma viszont megmutatjuk a program “jövőjét” is. A Microsoft ugyanis nem ült a babérjain a felvásárlás után, hanem szép csendben elkészített egy új tennivaló-menedzser szoftvert: megszületett a Microsoft To-do. Ennek alapján megjósolható a Wunderlist jövőbeli sorsa, most azonban még megmarad, már csak azért is, mert a Microsoft To-do egyelőre csak előzetes verzióban érhető el, amolyan publikus bétaként. Jelenleg Windows 10-es eszközökre, iPhone-ra, és androidos okostelefonokra érhető el, illetve webes felületen használhatjuk. Az iPades és a Maces verzió valamikor májusban várható.

Bár szorosan igyekeznek majd integrálni az Office 365 szolgáltatásba (együttműködik az Outlookkal is), előfizetés nélkül is használható lesz. Viszont ettől még szükségünk lesz hozzá egy ingyenes Microsoft fiókra.

 

Microsoft To-do: méltó Wunderlist utód lesz?

A Microsoft To-do felülete – nem túl meglepő módon – nagyon emlékeztet a Wunderlistre, de mégis más stílust képvisel (amúgy importálhatjuk bele Wunderlistes tennivalóinkat is). Itt is cserélhető témákat használhatunk, de egészen más grafikai megközelítésben. Ráadásul mondjuk iOS alatt a To-do még hiányos a Wunderlisthez képest: jóval kevesebb opciót találunk és a 3D Touch támogatás is hiányzik a programon belül. De amúgy is akadnak még elmaradások: nincsenek részfeladatok, nincs lista megosztási funkció stb. Ám mint említettük, ez még nem végleges változat.

A Microsoft ígérete szerint apránként megkapja majd a program a Wunderlist fontos funkcióit (beleértve az általunk nagyon hiányolt listamegosztást, s persze a részfeladatokat is), kiegészítve az üzleti felhasználók számára fontos technikai megoldásokkal. Ha ezzel mind elkészülnek, akkor a Wunderlist nyugdíjba vonulhat.

Addig azonban mi inkább a Wunderlist használatát javasoljuk, mert egyelőre kiforrottabb és jobban használható, mint a Microsoft To-do. Később pedig úgyis egy mozdulattal tudjuk majd importálni a végleges To-da appba az összes tennivalónkat, szóval nem maradunk le semmiről (az importálási lehetőség most is adott, de a részfeladatokat például jegyzetté, vagy önálló tennivalókká alakítja egyelőre a program az átvételnél). Aki viszont már most elkezdene ismerkedni a Microsoft To-do lehetőségeivel és nyomon követné a fejlődését, az itt találja a webes, itt a Windows 10-es, itt az iPhone-os, itt pedig az androidos változatokat. Ha a fejlesztők hűek lesznek önmagukhoz, akkor hamarosan elkészülhet a Wunderlist méltó kihívója: önmaga modernizált változata.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató