Szöveg fordítás Wordben, pár kattintással

Nemrég megmutattuk, miként lehet az okostelefonnal szinte bármilyen szöveget lefordítani, mindössze a beépített kamera és egy app segítségével. Ezúttal arra mutatunk példát, miként oldható meg a szöveg fordítás Wordben, anélkül, hogy ehhez ki kellene lépnünk a megszokott szövegszerkesztő felületről.

 

Translator: szöveg fordítás Wordben

A Translator translator segítségével nagyon egyszerűen oldható meg a szövegek fordítása Wordben. A kis kiegészítőt a Microsoft oldaláról tölthetjük le és használható a Word legújabb windowsos és macOS változatával egyaránt. A plug-in beépül a redmondi szövegszerkesztőbe és ettől kezdve mindössze pár kattintás, hogy lefordítsuk az éppen megnyitott dokumentumot egy másik nyelvre.

Mindez persze fenntartásokkal kezelendő, mert ahogy már többször is kifejtettük, csodálatos, ám összetett nyelvünk egyelőre feladja a leckét a programozóknak, így a magyarról vagy magyarra fordítás még hiányosságokkal küzd. Ennek ellenére amolyan alap fordításnak így is jól használható, más nyelvekkel pedig kevesebb a gondja.

A modul telepítése után a kijelölt szövegek fordítását azonnal láthatjuk a jobb oldali felületen. A fordításokat egyetlen kattintással beszúrhatjuk a dokumentumba, illetve arra is van lehetőségünk, hogy javítsuk azokat a beszúrás előtt. Ezzel – ha engedélyezzük – akár összességében is javíthatjuk a Translate működését, hogy javításainkból okulva legközelebb az adott kifejezésekkel, fordulatokkal már ügyesebben bánjon.

Mindent egybevetve, ha nem is tökéletes, de nagyon praktikus lehetőség a szöveg fordítás a Wordben. Érdemes kipróbálni.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató