Mára jelentősen összezsugorodott a világ, ennek köszönhetően a nyelvtudásra is nagyobb szükség van, mint valaha. Ettől függetlenül nem mindenki beszél tökéletesen több nyelvet, a sors pedig már csak olyan, hogy – bár az angol amolyan Jolly Joker nyelvtudás lehet bárki tarsolyában – összesodorhat minket bárhol olyanokkal, akikkek nem találunk közös nyelvet. Szerencsére ma már ez sem feltétlenül jelent áthidalhatatlan akadályt. Akad egy halom eszköz, amelyeket kifejezetten tolmácsolásra fejlesztettek ki. Ha pedig nem lapul ilyen a zsebünkben, itt az alábbi tolmács app okostelefonra ingyen, egyenesen a Google műhelyéből.
Tolmács app okostelefonra ingyen, a Google-tól
Fordító alkalmazás amúgy szinte minden rendszerre van már, mi is mutattunk többet az elmúlt évek során. Windowsra például egyszerűbbet és – offline – AI által támogatottat is (mindkettőt ingyen!), de e-mail klienssel is szolgáltunk már több rendszerre, amely azonnal lefordítja a kapott és küldött leveleket egyaránt. S persze nem feledkezhetünk meg a különféle fordító appokról sem, amelyekkel az okostelefonon lehet lefordítani szövegeket, akár rendszerszinten is.
Utóbbiakból a legjobbakat egyszer már csokorba szedtük, s ezek között ott volt a Google Fordító, avagy a Google Translate (iOS, Android) is. Ezt pedig a Google azóta jelentősen továbbfejlesztette, így mostanra már nem csak írott – vagy a telefon kamerájával lefotózott – szövegeket tud lefordítani szinte bármilyen nyelvre, de már többnyelvű tolmácsként is használhatjuk, teljesen ingyen.
Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy letöltjük az okostelefonra , elindítjuk, majd a felületen a Beszéd gombra koppintunk. Ilyenkor adott esetben azonnal elindul a folyamat, vagyis elkezdhetünk beszélni, az app pedig lefordítja a beszédünket a kiválasztott másik nyelvre. Ennek eredményét nem csak írásban kapjuk meg, hanem azonnal fel is olvassa az app, vagyis ha valakivel éppen beszédbe elegyedtünk, hallhatja a saját nyelvén, hogy mit mondtunk neki. Ugyanez pedig fordítva is igaz, ha válaszol, a program lefordítja és felolvassa nekünk, milyen választ kaptunk. Innentől ez oda-vissza működik, felváltva tudunk beszélni, a program pedig szorgosan fordít, hangosan. A dolog működhet automatikus váltással is, ha a középső gombot egyszer megnyomjuk, az app felváltva fordít a két beszélőpartner között. Ha ez összevisszasághoz vezet, akkor lehet manuálisan nyomva tartani a két szélső gombból azt, amelyik nyelven épp beszél valamelyikük.
Mivel a kommunikáció megkezdéséhez az sem árt, ha a másik fél tudja, mi a frászért nyomjuk az orra alá a telefonunkat, az app jobb felső sarkában látható kis kéz-ikonra koppintva előbb megjeleníthetünk egy felhívást a képernyőn a kiválasztott nyelven, amiből kiderül számára, hogyan tudjuk tolmácsként használni a telefont. Ezt a szöveget is fel lehet olvastatni az appal, a végén megjelenő hangszóró ikonra nyomva.
Összegzésül
Mint a fentiekből is kiderült, nem egy vadonatúj tolmács alkalmazásról van szó, hanem arról, hogy a Google folyamatosan fejleszti a Googe Fordító (Google Translate) appot, amely egy ideje már rendelkezik ezzel a hangos tolmács funkcióval is. Ha külföldre utazunk, kiváltképp olyan területre, ahol jó eséllyel egy olyan nyelvet sem beszél a többség, amelyen mi is el tudnánk csacsogni, akkor bizony nem árt, ha előtte telepítjük a Google Translate-et és szükség esetén használjuk, hogy könnyebben szót értsünk a helyi lakosokkal.






