TOP: a 3 legjobb időjárás program okostelefonra

A mai nappal beköszöntött a nyár, ami sokak számára egy fokkal fontosabbá teszi, hogy tisztában legyenek a várható időjárással. Márpedig manapság nem nagy kihívás megnézni, hogy milyen idő lesz, hiszen szinte minden okostelefon kezdőképernyőjén alapból látható valamilyen időjárás widget. Azonban, miközben minden tiszteletünk a Weather Channel, az AccuWeather, vagy éppen a Dark Sky szolgáltatóké, be kell látni, hogy a magyarországi időjárás-előrejelzést nem túl hatékonyan lövik be. S mivel a legtöbb ilyen alkalmazás ezekre épít, így a felületük ugyan eltérhet, s lehet közöttük dögös vagy mókás megközelítést alkalmazó is, pont a lényeget tekintve buknak meg: az előrejelzés pontossága nem az igazi. Éppen ezért arra gondoltunk, összeszedjük, melyik – szerintünk, jelenleg – a három legjobb időjárás program okostelefonra.

A három legjobb időjárás program okostelefonra

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy már három napra előre is macerás pontos előrejelzést adni, azon túl pedig szinte lutri, hogy mi jön be és mi nem. Ezért sem az időjárás-jelentések készítőit, sem az időjárást nem érdemes szidni. Ez egy ilyen változékony, olykor kiszámíthatatlan dolog. Mégis, az alábbi három program esetében mi csak ritkán szoktunk csalódni. Ha pedig valaki veszi a fáradtságot és nem csak robot módjára leolvassa a főoldalakon látható információkat, hanem kicsit eljátszik a többi, a programok által rendelkezésre bocsátott adattal is (időjárás-térképek, grafikonok stb.), akkor kellő képet alkothat arról, miként öltözzön fel, hogy ne süljön meg a túlöltözés miatt, vagy ne ázzon bőrig, mert nem vitt esernyőt.

Mi persze nem vagyunk meteorológusok, így ez nem szakmai válogatás. Pusztán az eddigi tapasztalatok alapján válogattunk, s persze figyelembe vettük a technikai oldalt is, hiszen mégiscsak szoftverek tesztjéről van szó. Fontos a felhasználói felület használhatósága, a program sebessége, testreszabhatósága is. Ma már ezen a téren is illik odafigyelni a fejlesztőknek. Nem elég, ha a háttérben munkálkodó számítások, radarok megbízhatóak. Egyébként az itt szereplő programok mindegyike elérhető Androidra és iOS-re egyaránt. Felületüket tekintve a két platformon lehetnek eltérések, ami adódik az iOS és az Android különbségeiből is. Emellett, míg az Időjárás & Radar, illetve az Időkép magyar felülettel rendelkezik, addig a Weather Pro nincs honosítva.

Időjárás & Radar

Kezdjük a személyes kedvencünkkel, amelyet amúgy egyszer már legjobbnak is kikiáltottunk iOS-re és Androidra egyaránt. Az Időjárás & Radar Androidra itt, iOS-re pedig itt tölthető le, de az ingyenes változat mellett van belőle Pro verzió is. A kettő között a fő különbség a reklám bannerek megléte vagy hiánya. Nem túl hivalkodók, így ebből a szempontból akár az ingyenes is megfelelhet bárkinek.

A programban több helyszín is beállítható, s természetesen tudja mutatni az aktuális helyzetünknek megfelelő adatokat is. Ami miatt igazán szerethető, az a végletekig letisztult, ízléses felület, a gyorsaság, s persze az elég meggyőző pontosság. Emellett pedig hihetetlenül jól eltalál időjárás-térképpel rendelkezik, amelyen könnyedén követhető a felhőzet, a csapadék (az eső és hó egyértelműen megkülönböztetve), és a viharok mozgása, a múltban, jelenben, s pár napra előre a jövőben is. Utóbbi persze csak a számítások alapján várható időjárást mutatja, nem konkrétumokat. Mindenesetre nagyon informatív és egészen megbízható. Az alap változat is zoomolható és változtatható a léptetés sűrűsége.

Jópofa ötlet a 90 perces előrejelzés is, amely külön felületet kapott, s amelyen könnyedén megnézhetjük 15 percenkénti lebontásban, mi várható. Emellett van időszakos pollen előrejelzés is, illetve télen a síelési helyzetről is kapunk infót.

Időkép

Nem tudnánk tükörbe nézni, ha egy ilyen válogatásból kihagynánk az Időképet, de nem azért, mert ennyire jó fejek vagyunk, hanem mert egyértelműen megérdemlik, hogy a TOP-ba kerüljenek. Az Időkép appok szintén elérhető iOS-re és Androidra egyaránt. A fő csáberejét valószínűleg a nevében is helyet kapó Időkép funkció adja, ahol a felhasználók visszajelzési alapján (is) megjelenik az aktuális helyzet. Ez részletes és egyértelmű képet ad arról, mi történik éppen kicsiny hazánkban. De ezen felül is van még egy halom izgalmas, érdekes térkép, amelyeket átnézhetünk (hőtérkép, felhőkép, radar stb.).

A 36 órás előrejelzés funkció kellően alapos, viszont szerintünk kevésbé áttekinthető, mint mondjuk a másik két programban. Előny viszont, hogy itt van mindig szöveges összefoglaló, sőt, még az öltözködéshez is adnak tanácsot (elsősorban az időjárás tekintetében, nem a divattal kapcsolatban). Arról nem beszélve, hogy itt orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés, vagy például Balatoni előrejelzés is adott. Van még több hetes előrejelzés, friss – időjárással kapcsolatos – hírek, felhasználók által megosztott fotók, webkamera képek

Szóval elég összetett, profi és alapvetően megbízható időjárás-előrejelzést kapunk. Az időkép mögött elég komoly meteorológiai megoldások vannak és profi csapat ügyködik azon, hogy ne ázzunk bőrig váratlanul.

Mindezt ingyen kapjuk, pontosabban reklámokat kell elviselnünk a program felületén. Sajnos pont ezek a reklámblokkok törik meg annyira a program felületét, hogy már-már az áttekinthetőség rovására mennek. Mellesleg nem is túl szép az összkép. De ez persze ízlés kérdése, s mit sem von le az infók értékéből

Weather Pro

Végül következzen egy másik nagy kedvencünk a Weather Pro iOS és Android változata. Ennek már akadnak hátulütői, de ezeket feledteti, hogy meglepően pontos és jól áttekinthető előrejelzéssel szolgál. Az egyik gond, hogy nem ingyenes. Olyannyira, hogy vásárlás után is akadnak Premium funkciók, amelyek csak előfizetéssel érhetők el. Ilyenek például az időjárás-térképek. A másik gond is ezekkel kapcsolatos: nem mindegyik (például radar) fedi le kicsiny hazánkat. Nyugalom, nem pikkelnek ránk, de sajnos csak tőlünk nyugatabbra nézhetünk benne részletes radarképet. Hát, semmi sem tökéletes. Emellett viszont a sima csapadék, felhőzet és hőmérséklet térképek azért remekül működnek benne globális megközelítésben is.

Tetézi a bajt, hogy néhány nappal ezelőtt frissítették az androidos verziót, ami teljesen új külsőt kapott. Ez még persze nem baj, az új felület nagyon szép, modern, talán még letisztultabb is, mint a régi (lásd a fenti képet az iOS változatról, amely cikkünk megjelenéséig még nem kapott új külsőt). Viszont ezzel a lendülettel a cég kinyírt néhány nagyon fontos funkciót: az Android “redőnyébe beépülő” információs felületet, jópár térképet (például amelyen a kicsiny hazánk fölött tevékenykedő esőzónák mozgása volt látható). Így a program androidos változata magyar vonatkozásban – egyelőre – teljesen elvesztette a térképeit, leszámítva a Satellite térképet, amelyen a felhőmozgást követhetjük világszerte. S hát a régi grafikonokat is jobban szerettük. Bár kétségtelen, hogy elég informatívak az újak is, a régiekből egyszerre több is elfért a képernyőn.

Szóval vannak vele gubancok, mégis azt kell mondjuk, ezeket simán feledteti, hogy a felületen hihetetlen részletes adatokat kapunk minden napról, ha kell, órára lebontva. S még ha a sima lista elsőre kicsit zavarosnak tűnik is, ha megszokjuk a felépítést, ennél kezesebbet elképzelni sem lehet. Nem beszélve a grafikonokon megjelenített adatokról, amelyek segítségével sokkal átfogóbb képet kapunk – több napra előre – a várható időjárásról.

Szeretnénk, ha a közeljövőben valamiféle köztes megoldást találnának ki a fejlesztők, s vegyítenék az eddigi professzionális funkciókészletet az új felülettel. S jó lenne, ha ezt még azelőtt megtennék, mielőtt kijön az iOS változatból is a teljesen megújult kiadás. Mivel a remény hal meg utoljára, így beválogattuk ebben a cikkbe a programot, ezzel is mutatva, hogy bízunk a készítőkben. A Weather Pro ugyanis előrejelzési pontosságot tekintve még így is az élvonalba tartozik. Ezt legalább a jelek szerint nem tudták porig rombolni a nagy megújulásban. A képernyőképeken az iOS verzió még a régi, az andoridos már az új felépítést mutatja. Egyelőre nincs információnk, mikor jön ki iOS-re is az új külső és vele a megváltozott eszközkészlet. Mivel az előfizetési rendszer is megváltozott az androidos változatban, egyelőre az is tisztázatlan, hogy egy prémium előfizetéssel az összes eszközön elérhetők-e a prémium funkciók, vagy sem. Viszont Androidon immár 7 napig ingyen tesztelhető minden prémium funkció, így bárki eldöntheti, befektet-e a programba. Mindenesetre ha valaki itt a környéken nyugat-európai nyaralást tervez, ez a program elsőrangú lehet számára.

Androidos programok teszteléséhez a Samsung A70 készüléket használjuk, a Samsung Magyarország jóvoltából.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató