Sokoldalú fájlkezelő alkalmazás macOS-re, NC stílusban és akár ingyen

Számtalan fájlkezelő programot mutattunk már Windowsra, macOS-re, sőt, okostelefonokra egyaránt. Voltak közöttük olyanok, amelyek hasonlítottak az egykori DOS-os etalon, a Norton Commander (NC) felépítésére, s akadtak közöttük attól teljesen eltérő, inkább a Windows Intézőjére vagy a macOS Finderére hajazó megoldások. Ma az első kategóriába tartozó megoldással szolgálunk: íme egy sokoldalú fájlkezelő alkalmazás macOS-re, amelyet akár teljesen ingyen is használhatunk.

 

Commander One Pro: sokoldalú fájlkezelő alkalmazás macOS-re, akár ingyen

A Commander One Pro egy nagyon jól sikerült fájlkezelő program, amelynek felülete erősen emlékeztet az egykori Norton Commander kétpaneles megoldásához (bár külsőre inkább a Ghisler-féle Total Commander jut róla inkább az ember eszébe ma már, hiszen grafikus felületen az volt elterjedt). Ez a program azonban nem Windowsra, hanem macOS-re készült, s a mai kínálatban azt kell mondjuk, hogy az egyik legjobban sikerült darab. Arról nem is beszélve, hogy az alap verziót akár teljesen ingyen is letölthetjük és használhatjuk.

Lássuk be, a Finder – bár a legutóbbi macOS-ben kicsit fejlődött – meglehetősen kényelmetlen fájlkezelő. Így aztán a sokan néznek valamilyen nagyobb tudású alternatíva után. A Commander One Pro számukra lehet tökéletes választás, hiszen a kétpaneles felépítés sokkal átláthatóbb és egyszerűbb másolást, mozgatást tesz lehetővé a mappák és meghajtók között. Ehhez nagyban hozzájárul a kicsit szokatlan, de több mappa “összevissza” kijelöléséhez sokkal hatékonyabb kijelölési funkció és a nagyon kényelmes meghajtó váltás. Tényleg teljes szabadságot kapunk a kijelölésekhez. Ráadásul a különféle fájlműveleteket sorba állíthatjuk és aztán egy kattintással elindíthatjuk. Ezzel időt spórolhatunk magunknak, mert nagyobb fájlok eseténben, amíg a gép elmolyol a feladatokkal, mi kimehetünk kávézni. A teljes kényelemhez pedig jól jön, hogy akár több mappa tartalmát is megnyithatjuk egy panelen, külön füleken.

A Finderben meglehetősen macerás a rejtett mappák megjelenítése, de a Commander One ezt is megoldja: nem kell a Terminalban ki- vagy bekapcsolni a rejtett állományokat, csak egy kattintás a program eszköztárán és már látunk is mindent. Ezen felül a tömörített fájlok kezelése is sokkal kényelmesebben megy, mintha a Finderben bohóckodnánk velük. Mellesleg az tömörített archívumok készítése is egyszerűen megy a programban, ráadásul nem csak ZIP, hanem a sokkal hatékonyabb és szintén minden rendszeren kényelmesen menedzselhető 7z (7zip) formátumban is létrehozhatunk ilyeneket.

A gyorsabb és kényelmesebb munkát biztosítja az összeválogatható Kedvencek (Favorites) funkció, illetve a korábban megnyitott mappák listája (History). Emellett van beépített kereső funkció is, amely alapvetően jól teszi a dolgát, bár láttunk már gyorsabb megoldást is.

 

Szerverek és felhő tárhelyek gyors elérése

A Commander One Pro egyik legnagyobb előnye a konkurenciával szemben, hogy hihetetlen egyszerűséggel férhetünk vele hozzá a külöféle szerverekhez (FTP/SFTP, WebDAV, Amazon S3 stb.) és a népszerű felhő tárhelyek tartalmához (Dropbox, Google Drive, OneDrive).

Ha valakinek esetleg ismerős a csatlakozások beállításait menedzselő felület, az nem a véletlen műve: nemrég írtunk e fejlesztőcsapat másik alkalmazásáról, amely a macOS-be integrálja az összes népszerű felhő tárhelyet és saját szervert.

Ez a rész szinte ugyanaz, csak éppen itt kifejezetten a Commander One Pro felületéről érhetjük el vele távoli mappáinkat és állományaikat.

 

Testreszabás

Bár az általunk tesztelt verzió még nem támogatta a macOS Mojave Dark Mode üzemmódját, de a Pro változatban elérhető több színtéma, amelyekből választhatunk, kárpótolnak minket ezért. Ráadásul ez egy Swiftben készült program, szóval valószínűleg előbb-utóbb frissítik majd a teljes Mojave kompatibilitáshoz (funkciók terén nem tapasztaltunk hiányosságot, a Dark Mode nélkül pedig lehet azért élni amíg frissül a program).

A színvilág persze csak egy dolog, a szövegméret, a fájlok megjelenítésének módja (lista, ikonos stb.) egyaránt módosítható egyetlen kattintással, bár ez utóbbinál azért jó lenne a nagyobb szabadság (például a kiterjesztések különválasztásának kikapcsolása lista nézetben stb.). Aki pedig az egerezés helyett előnyben részesítené a gyorsbillentyűk használatát, annak jó hír, hogy az eredeti (amúgy szintén az NC-re hasonlító) kiosztást simán lecserélhetjük a program Preferences… / Hotkeys menüpontjában.

 

Összegzésül

Azt kell mondjuk, a Commander One Pro kétség kívül az élvonalban van a maces fájkezelő alkalmazások között. A távoli szerverek kényelmes elérése, a sajátos, de hatékony kijelölési mód, a gyorsbillentyűkkel történő kényelmes használat és a csoportos műveletek napi szinten jól jöhetnek. Az ingyenes verzió kiszolgálja az átlagfelhasználókat, de a profiknak valószínűleg szükségük lesz majd a 30 USD-s Pro upgradre. Ezzel kapjuk meg a felhők és szerverek elérését, a témázhatóságot, a hatékony tömörített fájlkezelést, a Terminal emulátort és a folyamatkezelő (Process manager) funkciót.

93%
Kiváló

Commander One Pro

Fájlkezelő program beépített FTP klienssel és felhő tárhelyek menedzselésével.

  • Használhatóság
  • Funkciók
  • Felület

Rendszer: macOS

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató