Hatékony fotóretusáló program és HDR képszerkesztő Windowsra és macOS-re

Pár nappal ezelőtt csokorba szedtük azokat az alkalmazásokat, amelyek megfelelhetnek az Adobe CC csomag szoftvereinek kiváltására. Amikor a Lighroomhoz értünk, említettük a Luminar nevű alkalmazást, amely egy hatékony fotóretusáló program Windowsra és macOS-re egyaránt. Korábbi verzióját már teszteltük, de most az említett gyűjtemény kapcsán arra gondoltuk, megnézzük az aktuális változatot is. Ráadásul a dolognak időközben még egy apropója lett: megjelent a Luminar testvérprogramjának legújabb verziója is, amely egy nagyszerű HDR képszerkesztő. Így most együtt vesszük górcső alá a Luminar 2018-at és az Aurora HDR 2019-et. A fotózás szerelmeseinek mindkettővel erősen javallott megismerkednie!

 

Luminar 2018: valóban hatékony fotóretusáló program

Kezdjük talán azzal a programmal, amely szélesebb körben használható. A Luminar 2018 egy hihetetlenül sokoldalú, professzionális fotóretusáló szoftver. Felülete a maga módján minimalista, legalábbis a stílusát tekintve, mert a rengeteg opció miatt olykor azért össze kell szednie magát az embernek, hogy mindent átlásson. De a fejlesztőkön nem múlt, ők tényleg mindent igyekeztek áttekinthető módon elrendezni. Ennek megfelelően a szűrők közül csak a leggyakrabban használtak vannak előre odahelyezve az oldalsávra. A többit a munka során kapcsolgathatjuk, szükség szerint. Sőt, vannak előre definiáltszűrő kategóriák is (Professional, Essentials, Aerial Photography, Landscape, Black & White stb.), amelyek segítségével egyetlen kattintással aktiválhatjuk az adott munka során jó eséllyel használható szűrőket, így a kapcsolgatásról már nem is kell gondoskodnunk, elég a megfelelő opciókkal babrálni a paneleken. Márpedig szűrőből van rengeteg.

Ezeket egyesével is alkalmazhatjuk a képeken, de arra is van lehetőség, hogy a különféle Preset beállításokból válasszunk egyetlen kattintással. Utóbbit azonnali előnézet segíti, gyakorlatilag az összes sablonnál előre látjuk kicsiben, hogy nagyjából milyen hatással lesz a megnyitott fotóra. Aztán ha kiválasztottuk valamelyiket, természetesen az oldalsávban rögtön megjelennek a hozzá tartozó szűrők, a megfelelő beállításokkal.Ezeket utólag mi is módosíthatjuk, vagy ha valamelyik nem kell, megválhatunk tőle bármikor. Saját sablonokat is menthetünk bármikor, így egy-egy bevált variációt villámgyorsan alkalmazhatunk később is. Sőt, mivel van Batch üzemmód is, így akár egyszerre több képen is végrehajthatók ugyanazok a módosítások. Érdekesség az Overlay Preset üzemmód, amivel több sablont is alkalmazhatunk egy képen, látványos hatást érve el ezzel.

A Luminart rétegkezelésre is felkészítették, így akár több fotóból is kreálhatunk egy, összetett alkotást. A maszkolásnak köszönhetően teljes kényelemben tudjuk szabályozni, melyik rétegből mi látszódjon. S ha már maszkolás: a legtöbb szűrú esetében természetesen nem csak a teljes képre vonatkozhat a módosítás, hanem az általunk kiválasztott képrészletekre is. Emellett a szűrőket Adjustment Layer rétegként is tudjuk alkalmazni, így egy kattintással kikapcsolhatók bármikor, illetve több elem esetén kényelmesen módosítható, hogy melyekre vonatkozzon a hatásuk.

Vannak egyedi szűrők is, amelyek kvázi a Luminar sajátjai. Ilyen az Accent AI, amely a mesterséges intelligencia segítségével igyekszik önállóan elvégezni az adott fotókon egy halom hasznos módosítást. A Foliage Enhancer a szabadtéri, főként a fás, zöld területeket emutató fotókat tudja élettel telibbé varázsolni, a Sun Rays pedig a fák között áttörő napfényt modellezi, s teszi ezzel izgalmasabbá a fotókat. De ezek csak kiragadott darabok, a Luminar 2018 tényleg elkényeztet bennünket a fotók tuningolását illetően. Ráadásul gyorsan dolgozhatunk vele (megjegyezzük, az előző verzióhoz képest is gyorsabban).

A szűrőkön kívül természetesen megvannak az alapvető retusálási eszközök is: vágás, klónozás, radír stb. Természetesen nem is lenne jó fotós alkalmazás, ha nem lenne benne RAW támogatás, ahogy a lencse korrekció is az eszköztár része. Ha pedig mindet nem lenne elegendő, a Luminar tudását különféle plug-inekkel is bővíthetjük.

 

Libraries: érkező képmenedzser felület Decemberben

Egyetlen komoly hiányossága van a Luminarnak jelenleg az Adobe Lightroomhoz képest: nem tartalmaz fotómenedzser felületet. Vagyis a képeket egyelőre egyesével tudjuk benne megnyitni, de tallózni közöttük legfeljebb a Finder/Intéző párosban, vagy egy másik képnézegetőben tudunk. Ez viszont átmeneti állapot, a fejlesztő ígérete szerint a Luminar 2018 még idén – ingyenes frissítésként – kap fotómenedzser modult is. Onnantól kezdve pedig már abszolút méltó vetélytárs lesz ezen a téren is. Reméljük, gyorsan eljön ez a pillanat. Ha így lesz, mi feltétlenül beszámolunk róla!

 

Aurora HDR 2019: kiváló HDR képszerkesztő

A bevezetőben a Luminar testvéreként definiált Aurora HDR 2019 szintén remek fotóretusáló szoftver, ám elsősorban azoknak készült, akik rajonganak a HDR felvételekért. Eszköztárát, szűrő-készletét teljesen ennek a témakörnek szentelték kiváltani nem igazán lehet vele mondjuk a Luminart, de másodlagos eszköznek nagyon jó választás, feltéve, hogy HDR fotókat akarunk készíteni.

Az újdonságok között egy teljesen megújult, sokkal gyorsabb és hatékonyabb, mesterséges intelligenciára – Quantum HDR Engine – alapozó Tone Mapping motor, tovább csiszolt RAW támogatás, lencse korrekció, Dodge & Burn eszközök szerepelnek, de nem elhanyagolható újítás, hogy a Smart Structure eszköz sem, amely precízen igyekszik megőrizni a részletgazdagságot, miközben alakítgatjuk a képek jellemzőit.

Az Aurora HDR 2019 döbbenetesen jól alkalmazható preset gyűjteménnyel rendelkezik. A HDR Looks fantázianévre keresztelt összeállítások gyakorlatilag profik által megalkotott sablonok, amelyekkel egyetlen kattintás mindössze, hogy egyszerű fotónkból művészi alkotás váljon. Tényleg hihetetlenül szép eredményeket érhetünk el velük, akkor is, ha amúgy nem vagyunk a képretusálás művészei, vagy éppen még sosem foglalkoztunk HDR fotókkal. Mellesleg a program nem csak a megfelelően exponált változatokból képes HDR felvételt készíteni, hanem akár egyetlen képet jó eredménnyel átalakíthatunk vele.

A program felépítése egyébként nagyjából egyezik a Luminarnál megszokottal, itt is az oldalsó panelen módosíthatjuk a szűrők jellemzőit, ugyanitt találunk rétegkezelőt, a felső részen pedig például a több lépcsős visszavonási lehetőséget. Itt is van maszkolási lehetőség, van Batch processing menüpont ha több képen szeretnénk ugyanazt a műveletsort elvégezni egy lépésben, sőt, a 2019-es verzió egyik újdonságaként immár plug-inekkel is bővíthetjük a program tudását (többek között a szintén nemrég debütált Photolemur 3 is alkalmazható az Aurora 2019-en belül).

 

Összegzésül

Mindent egybevetve azt kell mondjuk, mindkét program abszolút az élvonalba sorolható a saját területén. Az Aurora HDR 2019 esetében nem nagyon tudunk mibe belekötni, de a Luminar 2018 sem hiányos a fotóretusálási képességeit illetően, ha megérkezik a képmenedzser funkció is, akkor pedig teljes egésszé válik majd. Mindkét program használható Windowson és macOS alatt egyaránt. Utóbbi rendszeren beépülnek a Photos alkalmazásba is, így közvetlenül annak felületén is manipulálhatjuk velük fotóinkat. Mindkét alkalmazásból letölthető ingyenes próbaverzió, így nem kell zsákbamacskát vennünk, ráadásul temérdek oktatóvideó található a készítők oldalán a Luminarhoz és az Aurorához egyaránt. Szóval vásárlás előtt bőven van lehetőség megismerkedni a két program lehetőségeivel. Mindazonáltal az áruk – különösen a tudásukhoz viszonyítva – abszolút kedvezőnek mondható: a Luminar 2018 jelenleg 59 euróba kerül, az Aurora HDR 2019 pedig 99 euróért lehet a miénk. Ha rendelkezünk az előző verziókkal, akkor van kedvezőbb upgrade ár is mindkettőnél.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató