Remek alternatív, minimalista szövegszerkesztő, sok funkcióval

Mi mást is keresne az ember, ha újságíró, mint olyan szövegszerkesztőket, amelyekkel valóban öröm dolgozni. Beteges dolog ez, tudjuk, ám szerencsére elmondható, hogy azért nem csak az újságírók kiváltsága az írás: készülhet bármilyen tanulmány, blogbejegyzés, házi dolgozat, nem árt, ha olyan programban írjuk, amelyik nem tereli el a figyelmünket, miközben minden rendelkezésre álló eszközzel segíti a munkát.

Ezúttal egy újabb gyöngyszemre leltünk, amelyet érdemes megismernie mindenkinek, aki írásra adja a fejét, mindegy, mi a téma, vagy a stílus.

Write! – csak a felülete minimalista

A Write! esetében bátran kijelenthető, hogy csak a felülete minimalista, ami persze előny, hiszen így az írásról az ég világon semmi sem vonja el a figyelmünket. Funkcióit tekintve viszont korántsem mondható szegényesnek.

A program lényege, hogy bár offline szövegszerkesztő (Windowsra és macOS-re egyaránt letölthetjük az alkalmazást), a dokumentumokat következetesen felhőben tárolja. Mindent egy helyen. Ennek köszönhetően ha Windows alatt kezdünk el írni, folytathatjuk Macen és fordítva. Vagy elkezdhetjük a munkát a melóhelyen, iskolában és befejezhetjük otthon, onnan folytatva, ahol abbahagytuk, anélkül, hogy ehhez pendrájvokkal vagy e-mailben küldéssel kellene szórakoznunk. Nem beszélve arról, hogy egy esetleges programhiba következtében sem vesznek el a dolgaink, mivel minden változás azonnal mentődik.

Ráadásul a Write! jól áttekinthető fa-struktúrában mutatja dokumentumainkat: elrendezhetjük azokat mappákba, hogy jobban átlássuk a gyűjteményt. Érdekesség, hogy az összetartozó dokumentumokat együtt is kezelhetjük a Sessions részben, így egy mozdulattal újranyithatjuk például az aktuális blogbejegyzéseinket, jegyzeteinket, vázlatainkat.

Füles felépítésének köszönhetően egyszerre több dokumentumon is dolgozhatunk, másolgathatunk egyikből a másikba, kedvünk szerint. Az írás mehet ablakban vagy teljes képernyőn, nappali vagy akár éjszakai nézetben, utóbbinál sötét alapon dolgozhatunk világos betűkkel, hogy ne süsse ki a szemünket a képernyő.

A Focus Mode beállítással pedig még az is megoldható, hogy mindig az aktuális bekezdés legyen kiemelve a szövegkörnyezetből, segítve a munkánkat.

A maces verzió egyébként nem teljesen illeszkedik a megszokott OS X-es alkalmazások felületéhez (teljesen mások az ablak vezérlőelemei és van külön menü a szokott menüsávon kívül is), de például a rendszer teljes képernyős üzemmódjával abszolút kompatibilis. Amúgy a windowsos felületet kapjuk, de mivel a program egész külseje egyedi, ez tulajdonképpen csak szokás kérdése. Így legalább pont ugyanazt látjuk mindkét rendszeren, amikor használjuk a szoftvert.

A szöveg megjelenését szintén kedvünkre módosíthatjuk, de kapunk több mint 10 különféle elrendezést (változó betűtípusokkal, méretekkel, rendezéssel), melyek közül egyetlen kattintással választhatunk. Sőt, módosíthatjuk a szövegkurzor színét, méretét, a markdown jelzések használatának módját (markdown, Textile, Wiki stb.) és minden egyebet. Teljesen olyanra alakíthatjuk a szövegszerkesztő felületet, ahogy nekünk leginkább kézre áll. Még azt is megszabhatjuk, hogy az automaikus kiegészítés (ha egyáltalán használni akarjuk), milyen feltételek mellett tegyen ajánlatot a szavak befejezésére.

Van integrált helyesírás-ellenőrző is, amely magyarul is használható, de a kijelölt szövegrészeket azonnal fordíthatjuk is (ilyenkor eldob a Google Translate oldalára, de legalább már nem kell külön másolgatni a fordítandó szöveget), vagy rákereshetünk kifejezésekre például a Wikipédián.

További jópofaság, hogy a programban van dokumentumtérkép nézet is, így ha nagyobb anyagon dolgozunk, gyorsabban tudunk navigálni benne. S ami a dokumentumok méretét illeti, a Write! az adott anyagnál folyamatosan mutatja, milyen felhasználásra alkalmas a hossza alapján: Twitter üzenet, közösségi bejegyzés, e-mail, cikk, novella stb. Természetesen azért a hagyományos adatok is láthatók: karakterszám, szavak száma, saccolt felolvasási idő, A4-es lapok száma stb. Utóbbi már csak azért is fontos, mert a Write! nem mutatja a papírhatárokat, így ezt enélkül nehéz lenne megsaccolni. Itt az írás a lényeg, minden más csak utána jön. Megadhatunk egyébként cél mennyiséget is, így a program azonnal jelzi, ha esetleg túllépjük a tervezett szövegméretet.

Publikálás, export

Mivel a Write! alapból a saját formátumában tárolja a dokumentumokat, felmerül a kérdés, miként oszthatjuk meg azokat másokkal. Nos, először is van Export menüpont, ahol PDF, docx, odt, html, mdown formátumokban kérhetjük az anyag mentését. De ami ennél érdekesebb: van publikálási lehetőség is, amikor is publikus linket kérhetünk a dokumentumhoz. Ezt aztán elküldhetjük másoknak e-mailben, de mehet akár közösségi megosztásra is.

Emellett a Move from Cloud… menüponttal akár offline is menthetjük a kérdéses anyagot, a Write! saját formátumában. Ilyenkor viszont már csak külön hívhatjuk be, a Cloud fa-struktúrából értelemszerűen eltűnik és csak abban a mappában lesz meg a gépen, ahová mozgattuk.

Jópofa és igen praktikus megoldás, hogy ha egy gépen épp nincs telepítve a Write!, az online fiókunkban simán elérhetjük megosztott (!) dokumentumainkat egy tetszőleges böngészőn keresztül. Ráadásul nem csak ott olvashatjuk el őket, hanem különféle formátumokban le is tölthetjük bármelyiket. Ugyancsak itt lehet visszavonni egy megosztott dokumentum publikus linkjét, ha időközben meggondoltuk magunkat.

Ár, előfizetés

Ha mindezt ingyen kapnánk, az már túl szép lenne. Mivel a Write! saját felhőszolgáltatásra épül, így a fejlesztők elsősorban ennek fenntartási költségeit igyekeznek kihozni a program árából, ami 25 dollár. Ezért cserébe azonnal letölthetjük a windowsos és macOS-es verziót egyaránt és egy évig használhatjuk a felhőszolgáltatást. Ha letelt az egy év, akkor 5 dolláros éves díjat kell fizetnünk a további években. Ha összehasonlítjuk ezt más felhő alapú jegyzet alkalmazások árával, akkor a Write! fejlesztői kellően visszafogottak voltak az árazásnál. Ha úgy véljük, ki tudjuk használni a program adottságait, bőven megéri az árát! Diákoknak egyébként elvileg van ingyenes csomag, erről bővebb információkat itt találni.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató