Dacára annak, hogy egyre többször hallani a Passkey (avagy Jelkulcs) használatának terjedéséről, még mindig napirenden vannak a jó öreg jelszavak és persze a kétlépcsős beléptetés (2FA) is, hiszen a legtöbb online fióknál még mindig ezeket lehet használni. Nem győzzük eleget hangsúlyozni az olyan alaptételeket, miszerint senki na használja ugyanazt a jelszót az összes online fiókjához, ne használjanak könnyen visszafejthető jelszavakat (például 4-5 karakter hosszúságú, csupa szám, kutya neve, születési dátum stb.), s lehetőleg ne a monitorra kicetlizve tárolják mondjuk a gépbe történő belépéshez szükséges jelszót. Így aztán időről időre előkerülnek oldalunkon a különféle jelszókezelő programok és szolgáltatások, amelyekben biztonságosan őrizhető akár több száz, különböző, és kellően összetett (emiatt általában nem fejben tartható) jelszó, illetve többségük arra is képes, hogy az folyamatosan újragenerálódó 2FA kódokat is számon tartsa, s mindig mutassa az éppen aktuálisat. Úgy gondoltuk, így az év vége felé ebben a témakörben is összeszedjük azokat, amelyek a legmegbízhatóbbak, illetve a legjobb felülettel és funkciókkal rendelkeznek, ráadásul akár díjmentesen is használhatók. Íme a 3 legjobb ingyenes jelszókezelő program 2024-re. De persze érdemes már ma elkezdeni használni valamelyiket, ha eddig nem tettük.
A 3 legjobb ingyenes jelszókezelő program 2024-re
Természetesen jelszómenedzser alkalmazásokból rengeteg van, de mi úgy véljük, az ingyenes felhozatalból ezek teljesítenek a legjobban. Mindhárom megoldás erős titkosítást alkalmaz, s amelyik nem offline ment, ott a szerverre is e2e titkosítással kerülnek fel az adatok, így rajtunk kívül nem férhet hozzájuk senki, az adott szolgáltató sem.
Emellett fontos szempont, hogy lehetőleg cross-platform módon működjenek, vagyis több rendszeren is gond nélkül használhatók legyenek. Végül szintén kiemelt elvárás volt, hogy az alapvető adatok mentésének lehetősége teljesen ingyen rendelkezésére álljon a felhasználóknak, s legfeljebb extra funkciókért kelljen csak fizetni, természetesen nem kötelező jelleggel.
Proton Pass
Bár meglehetősen újnak számít ebben a kategóriában, a Proton Pass mégis rendkívül gyorsan bebizonyította, hogy a legjobbak közé tartozik. A teljes end-to-end titkosítást tartalmazó Proton.me szolgáltatáscsomag – Proton Mail, Proton Drive, Proton Calendar, Proton VPN – részeként elérhető jelszókezelő a több Proton termékhez hasonlóan ingyen használható, csak akkor kell fizetnünk érte, ha a többlet funkciókra is szükségünk lenne.
Ebben az esetben az ingyenes változat végtelen számú jelszó, fiókadat, banki adat, privát jegyzet eltárolására használható és nincs korlátozva a szinkronizálható eszközök száma sem. Jelen pillanatban jelszavainkat asztali rendszereken a népszerű böngészőkbe beépülő kiegészítők formájában érhetjük el vele, míg okostelefonokon iOS-re és Androidra egyaránt van Proton Pass app. A felülete rendkívül ízléses és átlátható, könnyen használható és az alapértelmezésben kapott adatmezőkön túl akár továbbiakkal is kiegészíthetjük bármely bejegyzést. E cikk készültekor még nem elérhető hozzá webes felület és asztali rendszerekre sem készültek még ez natív Proton Pass alkalmazások, de ezek várhatóan még időn megérkeznek hozzá, s onnantól még kényelmesebb lesz a használata. Különleges extra, hogy lehetőségünk van álca-levélcímeket létrehozni benne, amelyeket felhasználhatunk hírlevekre vagy online szolgáltatásokra feliratkozáskor, hogy ne a valódi e-mail címüket kelljen kiadnunk. A beérkező levelek természetesen már a rendes címünkön landolnak. Ingyen 10 ilyen címet kreálhatunk.
Az ingyenes változatban sajnos nem elérhető a 2FA kódok rögzítésének lehetősége, de ha előfizetünk, rendkívül kedvező havidíjért cserébe, ezt a funkciót is megkapjuk. Egyébként arra van lehetőség, hogy a regisztráció utáni első hét napban az összes funkciót leteszteljük, s ekkor még 2FA kódokat is rögzíthetünk ingyen.
A Proton Pass lehetőségeiről itt írtunk részletesen, illetve a megjelenéskori tesztünk óta készült egy újabb cikk is, amelyben bemutattuk az időközben megérkező jelszómegosztási funkciót. Ez is részben használható ingyenesen. A Proton Pass nagy előnye a konkurenseivel szemben, hogy európai – svájci – szervereken tárolják az adatainkat, teljes GDPR megfeleléssel, rendkívül biztonságos – a Proton Mail által is használt – szerverparkban.
Bitwarden
Hasonló lehetőségeket kínál a régi motorosnak számító Bitwarden is, amelynek idén már szintén elérhetők európai szerverei az eddigi amerikaiak mellé. Az alap funkciók itt is teljesen ingyen állnak rendelkezésre, a bejegyzések száma és a szinkronizálható eszközök száma itt sincs korlátozva. A bejegyzések adatmezői itt is tetszőlegesen bővíthetők, a 2FA kódokat viszont a Bitwarden esetében is csak előfizetésért cserébe tárolhatjuk.
Mivel nem ma kezdték az ipart, van némi előnyük a Proton Pass szolgáltatással szemben: itt már most is rendelkezésre áll Bitwarden alkalmazás az összes támogatott platformra (Windows, macOS, Linux, iOS, Android), illetve webes felületen is elérhető. Ezek ugyan nem dicsekedhetnek olyan modern, letisztult felülettel, mint a Proton Pass, de jól használhatók. A jelszómegosztás a Bitwarden esetében is biztonságosan megoldható.
A Bitwardent részletesen itt mutattuk be. Ez is egy megbízható és remekül testreszabható jelszótároló szolgáltatás, amellyel érdemes megismerkedni. Érdekessége a Vault Health Reports funkció, amellyel átnézhetjük jelszavaink gyűjteményét, hogy nyilvánosságra került-e esetleg valamelyik egy esetleges adatvédelmi incidens során.
KeePassXC
Végül a fenti kettőtől jelentősen eltér a KeePassXC, amely amúgy többek között a Tails nevű privát Linux rendszer egyik alap jelszókezelője is. Ez a program is használható Windows, macOS és Linux rendszereken egyaránt, de alapvetően nem biztosít szinkronizálási lehetőséget. Elsősorban offline tárolhatjuk vele jelszavainkat, a számítógépen.
Természetesen arra van lehetőség, hogy valamelyik általunk használt felhőszolgáltatás segítségével (OneDrive, Google Drive, iCloud Drive stb.) megoldjuk a titkosított adatbázis felhőbe juttatását és így onnan érjük el a többi eszközünkön is. Bár a felülete jóval fapadosabb, mint a fentebb említett két modern jelszókezelőé, a funkcióira egy rossz szavunk sem lehet. A jelszógenerálástól a gyors keresésig mindent megkapunk. A korlátait elsősorban az jelenti, hogy nincs mögötte szerveres háttér a szinkronizáláshoz, megosztáshoz és hasonló online funkciókhoz. De ha csak a gépünkön szeretnénk egy titkosított jelszógyűjtőt, akkor tökéletes választás lehet.
A lényeg, hogy egy biztonsági mentésről mindenképpen gondoskodjunk (például az end-to-end titkosítást használó Proton Drive vagy a Filen felhőtárhelyek ingyenes fiókjaiba), hogy a gép vagy annak háttértárának sérülése esetén ne vesszen oda minden jelszavunk és banki adatunk. Persze akár egy külső meghajtóra is készíthetünk backupot a KeePassXC adatbázis(ok)ról.
Sajnos hivatalos iOS és Android app nincs hozzá, de alternatív megoldások akadnak, amelyekkel okostelefonon is menedzselhetők a KeePassXC által létrehozott adatbázisok. Az már ízlés kérdése, hogy ki, melyikben bízik meg.











