Legyen szó akár iPhone-ról, akár valamelyik androidos okostelefonról, ezek a készülékek ma már nagyon sokoldalúan használhatók munkára, tanulásra, szórakozásra egyaránt. Így aztán nem csoda, hogy segíthetnek a nyelvtanulásban, sőt, a szövegek gyors fordításában is. Ez utóbbihoz mutatunk most megoldásokat. Összegyűjtöttük, melyik – szerintünk – a három legjobb ingyenes fordítóprogram iPhone-ra és Androidra, amelyekkel akár nyomtatott dokumentumokat, akár utcai hirdetéseket, vagy éppen egy utcai beszélgetést is kényelmesen és egyszerűen lefordíthatunk különböző nyelvekre.
A 3 legjobb ingyenes fordítóprogram iPhone-ra és Androidra
Természetesen lényeges szempont volt, hogy a gyűjteménybe kerülő appok megbirkózzanak a magyar nyelvvel is. S bár ezen a területen azért még van hova fejlődni, azt kell mondanunk, az elmúlt években sokat fejlődött ez a terület, így immár magyarról/magyarra is egészen jól fordítanak ezek a programok. Nem állítjuk, hogy bármelyik tökéletes végeredményt adna, de azt igen, hogy segítségükkel azért meg lehet érteni az idegennyelvű szövegeket, legyen szó akár nyomtatott, írott, vagy éppen élőben hallott szüvegekről. Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy a legtöbb ilyen szolgáltatás online működik, vagyis a szövegfelismerés és a fordítás némi adatforgalmat igényel. Ezt vegyük figyelembe, ha éppen nem csatlakozunk wifis internethez, hiszen ebben az esetben a mobilnetünk terhére megy a dolog. Szerencsére akadnak olyan alkalmazások is, amelyek lehetővé teszik az offline fordítást, ami például egy külföldi úton előnyös lehet. De vágjunk is bele!
Google Translate
Kezdjük a sort azzal a programmal, amely valószínűleg mindenkinek elsőként jut eszébe. A Google Translate (iOS, Android) az egyik legnépszerűbb fordító-szolgáltatás, amelyre ráadásul hihetetlen mennyiségű alternatív fordító program épít.

Ráadásul a többség jóval kevesebbet nyújt pénzért, mintha letöltenénk a Google saját alkalmazását. Ez ugyanis offline fordítást tesz lehetővé szinte minden támogatott nyelven (ez több mint 50 nyelvet jelent, az offline csomagokat alkalmazáson belül tölthetjük le, szükség szerint), alkalmas “kamerával fordításra” (csak bekapcsoljuk, ráirányítjuk a kamerát mondjuk egy fordítandó utcai táblára, s a program azonnal lefordítja), fotókon látható szövegek fordítására, beszélgetések azonnali tolmácsolására, illetve diktált, s persze beírt szövegek lefordítására egyaránt. Emellett a lefordított szövegek mentésére is módunk van, így azokat később könnyedén előszedhetjük, nem kell újra beírni, lediktálni stb.
Mindezt ingyen, ami önmagában is elég korrekt, így cserébe az ember elnézi neki az olykor előforduló fordítási bakikat. Mellesleg folyamatosan fejlődik, sőt, maguk a felhasználók is pontosíthatják a Google Translate esetleges félrefordításait (online, a böngészőben használható fordítóban), így a program ezek alapján is sokat tanul a különféle fordulatokról.
Microsoft Translator
Hasonlóan a Google-hoz, a Microsoftnak is akad saját fordító szolgáltatása. A Microsoft Translator (iOS, Android) ugyancsak elérhető okostelefonos app és online weblap formájában egyaránt. Nekünk most az iOS és Android változat a lényeg. Ezek is lehetővé teszik az offline fordítást, ugyancsak alkalmazáson belüli, nyelvenkénti letöltéssel, hogy feleslegesen ne foglalják a helyet a készüléken.

Hasonlóan a konkurenciához, a hagyományos “beírós” megoldáson túl itt is van kamerás fordítás, hangfelismerés alapján történő fordítás, sőt, ha összekapcsolunk több készüléket is, akkor több személy közötti tolmácsolásra is van lehetőség.
Extraként még a nyelvtanulásban is hajlandó segíteni a kifejezések gyakoroltatásával. Emellett arra is alkalmas, hogy más alkalmazásokkal együttműködjön. Így például iOS alatt a tetszőleges alkalmazásban kijelölt szövegek megoszthatók vele, így szinte egy mozdulattal lefordíthatjuk azokat.
DeepL
A fentieken fordítási minőségben abszolút túltesz a DeepL, amelyet teszteltünk részletekbe menően is oldalunkon. Bár a DeepL kevesebb nyelvről tud szöveget fordítani, mint a Microsoft vagy a Google megoldása, a támogatott nyelveken viszont szinte tökéletes eredményt hoz. Emellett lehetőséget ad arra is, hogy komplett dokumentumokat fordítsunk le vele.

Sajnos nem teljesen ingyenes, de az alap fordítási funkciót – minimális mennyiségi korlátozás mellett – gond nélkül használhatjuk, s havonta néhány dokumentum fordítását is hajlandó elvégezni díjmentesen. Emellett az okostelefonos változat akár fotókról is képes szövegek fordítására, illetve lehetőség van a fordítandó szövegek diktálására is. Az app iOS-re innen, míg Androidra innen tölthető le ingyen.





