Az ingyenesen létrehozható e-mail címek egyik nagy hátulütője, hogy sok esetben nem tudunk pontosan olyan felépítésű előtagot adni a címnek, amilyenre vágyunk. Így alakulnak ki a különféle nevem12345@ stílusú, számokkal megkülönböztetett címek, hiszen egy halom olyan név van (elnézést a Kovács, Tóth, Kis és hasonlóan elterjedt vezetéknevet viselőktől), akiknek már mondjuk a Gmail indulásakor is szinte esélytelen volt, hogy pontosan a saját nevükből felépülő címet kreáljanak. Egy jól bejáratott e-mail fiókot viszont később nem szívesen cserél le az ember, hiszen a Gmail esetében sem volt eddig lehetőség fiókon belüli módosításra, így pár évvel később ha eszünkbe jutott egy jobb e-mail cím, csak új fiók létrehozásával oldhattuk meg a dolgot, s onnantól már két fiókot is felügyelnünk kellett, ami még az esetleges átirányítások ellenére is macerás. Egy ideje viszont a Google már lehetővé teszi, hogy egy adott Google fiókban megváltoztassuk az e-mail címet, méghozzá nagyon egyszerűen. Így megkapjuk a régi címre érkező leveleket is, de már az újra küldötteket is, méghozzá ugyanabba a fiókba. Ha tehát a régi címmel be vagyunk már regisztrálva egy halom online felületen, nem kell emiatt aggódnunk, de közben már levelezhetünk a frissen megalkotott címünkkel is, anélkül, hogy plusz fiókkal kellene szórakoznunk. A lehetőség elsőként az USA területén élőknek volt csak adott, de immár idehaza is elkezdett bekerülni a Gmail fiókokba, így aki szeretne új e-mail címet – megtartva a régit is -, mostantól pár kattintással létrehozhatja azt a meglévő Google fiókjában. A Gmail cím megváltoztatása pillanatok alatt megoldható. Máris megmutatjuk, hogyan.
Néhány fontos tudnivaló a dupla címes használatról
A Google tehát már 2026 elejétől kezdődően lehetővé teszi a @gmail.com végződésű e-mail címek megváltoztatását, de hozzánk – a szokott módon – lassabban ért el. Mostantól viszont már a magyar felhasználóknál is landolhat a funkció bármelyik pillanatban, már persze ha még nem jelent meg eddig.
A Google-fiók e-mail-címének módosításakor a korábbi e-mail címünket másodlagos címként elmenti a rendszer, s a fiókunkba továbbra is azzal tudunk bejelentkezni. Az új cím létrehozása után már azzal is gond nélkül küldhetünk és fogadhatunk leveleket a megszokott fiókunkba, s a cím létrehozása tulajdonképpen semmilyen egyéb adatunkat nem érinti a fiókon belül. Maximum annyi kavarodás lehetséges, hogy a Google egyes szolgáltatásai vagy más regisztrált szolgáltatások a régit, másik az új címet jelenítik majd meg. Szerencsére a korábbi e-mail címünkre küldött leveleket továbbra is megkapjuk, ugyanott landolnak a fiókon belül, mint az új címre érkezők.
A Google-fiók e-mail-címét bármikor visszaállíthatjuk egy másodlagos Gmail címre, de ebben az esetben új címet 12 hónapig nem hozhatunk létre. Csak egy új Gmail címet hozhatsz létre évente. Amúgy legfeljebb 3 alkalommal változtathatjuk meg gmailes felhasználónevünket.
Gmail cím megváltoztatása pillanatok alatt
Most, hogy az alapokkal tisztában vagyunk, nincs is más hátra, mint szépen létrehozni az új e-mail címet a meglévő Gmail fiókunkhoz. Ehhez nem kell mást tenni, mint megnyitni valamelyik Google szolgáltatást (google.com, gmail.com stb.), s a felület jobb felső sarkában a profilképünkre kattintani.
- Ezután az előtűnő panelen kattintsunk a Google-fiók kezelése gombra (amúgy a szükséges felület elérhető erre a linkre kattintva is).
- A megjelenő felületen kattintsunk a Személyes adatok menüpontra a bal oldalon, majd az újabb felületen kattintsunk az E-mail opcióra.
- Itt a Google-fiók e-mail-címe részen kattintsunk a már meglévő e-mail címre, majd írjuk be a jelszavunkat, hogy a rendszer tovább engedjen minket.
- Az újabb lapon kattintsunk A Google-fiókjához tartozó e-mail-cím módosítása feliratú gombra. Olvassuk el figyelmesen a tudnivalókat, majd a lap alsó részén adjuk meg az új címet és kattintsunk az E-mail-cím módosítása gombra.
Ha olyan címet választottunk, amely rendelkezésre áll, akkor a folyamat végbemegy és onnantól már használhatjuk is vadonatúj Gmail címünket, miközben minden beállításunk, korábbi levelezésünk, címjegyzékünk, naptárbejegyzésünk stb. ugyanúgy elérhető marad az adott Google fiókban, mint eddig.
Értelemszerűen a változtatás után érdemes apránként elszakadni. régi címünktől és ahol csak lehet, már az újat megadni. De természetesen nem kötelező minden online fiókot átregisztrálni az új címmel, mert az esetleges rendszerüzenetek, másodlagos belépési kódok stb. mind megérkeznek majd a régi címre is, s ugyanúgy látjuk azokat az Bejövő üzenetek között.









