Néhány nappal ezelőtt összeszedtünk jónéhány olyan alkalmazást és szolgáltatást, amelyekkel kellemesebbé és élménydúsabbá tehető a nyár. Sőt, a biztonságról sem feledkeztünk meg, hiszen ez is fontos szempont, akkor is, ha az ember elsősorban pihenni indul, s eszébe sem jut, hogy bármilyen probléma felmerülhet (pláne nem IT eszközökkel és szoftverekkel kapcsolatban). Akkor is említettük, hogy ha valaki ingyenes, nyílt wifi hálózatokhoz szeretne csatlakozni a kávézók teraszán, vagy épp a reptéren, hotelszobában és hasonló helyszíneken, annak nem árt beüzemelni egy megbízható és hatékony VPN szolgáltatást az összes érintett eszközén. Laptopon, tableten, okostelefonon egyaránt. Akkor úgy általában ajánlottuk a legjobb VPN-eket, most azonban kiegészítenénk a listát pár darabbal. Merthogy ezúttal kifejezetten ingyenes VPN szolgáltatásokat ajánlunk azoknak, akik nem kívánnak fizetni ebben a spórolós világban egy ilyen szolgáltatásért, de nem mondanának le a biztonságos internetezésről. Következzenek hát a legjobb ingyenes VPN szolgáltatások a nyárra.
A legjobb ingyenes VPN szolgáltatások a nyárra
Magáról a VPN szolgáltatásról, az előnyeiről, esetleges hátrányairól mindent megírtunk már többször is. Legutóbb akkor, amikor összeválogattuk a legjobbakat. Így aki még nem tudja, mi fán terem egy VPN, annak érdemes elolvasnia korábbi cikkünket. Fontos tudni, hogy a VPN-ek nem internet szolgáltatók, így az online kapcsolatról nekünk kell gondoskodni (mobilnet, ingyen wifi stb.). A VPN csak annak védelméről tud gondoskodni az adatforgalom titkosításával, miközben használjuk.
Nem véletlenül szedtük egyébként csokorba a legjobb, ingyenes – vagy legalábbis ingyen is megfelelő minőségben használható – VPN szolgáltatásokat: kiváltképp Androidra, de más rendszerekre is, tömegével jelennek meg ál-VPN appok, amelyek ígéretükkel ellentétben pont nem a biztonságunkat szavatolják, inkább segítenek a kiberbűnözők kezébe juttatni érzékeny adatainkat.
Szerencsére a nagy, megbízható VPN szolgáltatók között is akadnak olyanok, amelyek részben vagy akár teljesen ingyen kínálnak VPN szolgáltatást, annak minden lényeges funkciójával és vagy teljesen adatforgalmi korlátozás nélkül, vagy akkora ingyenes csomaggal, amivel legalább az érzékenyebb online tevékenységeket lefedhetjük (online bankolás stb.).
De elég a bevezetésből, jöjjön a lényeg: a legjobb ingyenes VPN szolgáltatások, amelyek amúgy nem csak erre a nyárra hasznosak, de mi mindenképpen javasoljuk, hogy aki ingyen wifit szeretne használni szerte a világban, valamelyiket üzemelje be ezek közül.
- Proton VPN: Akár ingyenes, akár fizetős VPN-hez kell csatlakoznunk, a Proton VPN az egyik legjobb választás. Tesztjeink alapján gyors, könnyen használható és az összes kritériumot teljesíti, amit elvárunk egy olyan szolgáltatástól. Az ingyenes változatnál nincs adatmennyiségi korlát, s még csak a sebességre sem igazán lehet panasz. Pár extra funkcióról (például malware védelem) kell csak lemondanunk, illetve be kell érnünk három országnyi választékkal a VPN szerverek közül (Japán, Hollandia, USA). A Proton VPN-ről amúgy itt írtunk részletesen.
- Ivacy VPN: Szintén jó választás ingyenes védelemre az Ivacy VPN is, amely szintén megbízható és hatékony VPN szolgáltatás. Az ingyenes változat használatához még csak regisztrálni sem kell, telepítés és elindítás után azonnal csatlakozhatunk az egy szem hollandiai VPN szerverhez. Ennyi a korlátozás is benne: egyetlen Holland szervert használhatunk, se többet, se kevesebbet. Plusz korlát, hogy alapból csak 15 percig használhatjuk, azonban ez a limit néhány, pár másodperces hirdetés megtekintésével 15 percesével megnövelhető. Tudjuk, sokan utálják a hirdetéseket, de ebben az esetben normális módon sikerült megoldaniuk a fejlesztőknek a dolgot, az +ADD gombot választva a mobilos appban letudhatjuk a reklám-bambulást, s utána máris folytathatjuk a munkát.
- Windscribe VPN: Szintén közismert és megbízható VPN szolgáltató a Windscribe is, amelynek ingyenes szolgáltatásában nem kell hirdetéseket nézegetni, viszont be kell érnünk havi 2, 10, vagy akár havi 15 GB védett adatforgalommal. A mennyiség attól függ, mire vagyunk hajlandóak érte. A 2 GB-hoz elég egy felhasználónevet és egy jelszót megadni a regisztráció során. A 10 GB-hoz ezt ki kell egészíteni egy e-mail címmel. Ha pedig 15 GB-ra vágyunk, akkor a program által felajánlott linken keresztül Twitter üzenetben kell tudatnunk a világgal, hogy a Windscribe VPN-t használjuk. Ennyit egyébként bőven megér, mert egy nagyon korrekt VPN szolgáltatásról beszélünk.
Atlas VPN: Végül egy szintén remek VPN szolgáltatás, amelyről anno részletesen is írtunk, az Atlas VPN. A választható szerverek száma itt is korlátozott (Hollandia, UK, USA), ráadásul be kell érnünk havi 5 GB adatforgalommal, de még így is a legjobb ingyenes megoldások között a helye (a legtöbb csak pár száz MB-ot enged forgalmazni). Ha videókat streamelni nem is fogunk rajta keresztül nyaralás alatt, de arra mindenképpen megteszi, hogy minden nap átnézzük a leveleinket és elintézzük banki ügyeinket akár ingyenes wifihez csatlakozva is.
FRISSÍTÉS 2024.04.12.: Sajnos 2024. áprlis 24-én az Atlas VPN szolgáltatás megszűnik, pontosabban beolvad NordVPN szolgáltatásba. Bővebb információk itt. Helyette a NordVPN-t ajánljuk, amelyről anno itt írtunk részletesen.
A fenti VPN-ek közül egyik sem teljesen ingyenes, de van ingyenes elérésük, így ha csak regisztrálunk, de nem választunk az előfizetős csomagok közül, kényelmesen használhatjuk a díjmentes lehetőségeket. Mi továbbra is a Proton VPN-t javasoljuk, amely mellett nem csak megbízhatósága szól, de az is, hogy semmiféle adatmennyiségi korlát nincs benne. Ahol van szerver választék, ott érdemes figyelembe venni, hogy fizikailag melyik szerverhez tartózkodunk a legközelebb, mert EU-n belül érdemesebb egy hollandiai VPN szerverhez csatlakozni, mint egy amerikaihoz.






