Manapság már nem csak e-mailben érkeznek a spamek, hanem SMS-ként, vagy iPhone-on iMessages üzenetként is beesik egy-egy szinte mindenkinél. A kéretlen üzenetek ellen azonban viszonylag könnyen védekezhetünk egy iPhone esetében. Még csak nem is kell feltennünk a telefonra semmilyen extra programot. Az iOS 15 rendelkezik saját szűrővel is, ráadásul a spam hívások és a kéretlen üzenetek letiltása iPhone-on könnyedén megoldható. Máris megmutatjuk, miként.
Spam hívások és kéretlen üzenetek letiltása iPhone-on
Mint már említettük, a megoldást maga az iOS és az Üzenetek app jelenti, nem lesz szükség extra beépülők használatára. Első körben nézzük, miként lehet letiltani egy-egy telefonszámot vagy e-mail címet, amelyekről nem szeretnénk a továbbiakban semmiféle üzenetet kapni. Ez lehet ismerős száma is, ha valakivel végleg – vagy legalábbis hosszú távra – felfüggesztenénk az ilyesfajta kommunikációt, de remekül alkalmazható akkor is, ha egy adott számról vagy e-mail címről folyamatosan spam üzeneteket kapunk az Üzenetek appban.
- Első lépésként keressük ki az adott üzenetet az Üzenetek appban, majd nyissuk meg azt.
- A megnyíló üzenetben érintsük meg a felső részen a küldőt jelképező kis avatart (a telefonszáma/e-mail címe felett).
- Az újabb lapon érintsük meg az Infó gombot.
- Végül ezen a felületen érintsük meg a Hívó letiltása menüpontot, majd a felugró panelen válasszuk Kontakt letiltása gombot.
Ezzel az adott számot/e-mail címet teljesen letiltjuk, így arról sem hívásokat, sem üzeneteket nem kapunk a későbbiekben. Ha meggondolnánk magunkat, a folyamat megismétlésének végén válasszuk a Hívó feloldása menüpontot. Így az adott fél ismét bekerül a kommunikációs vérkeringésbe a telefonunkon.
A letiltott kontaktokat egyébként megnézhetjük bármikor a Beállítások app Üzenetek / Letiltott konkaktok menüpontjában. Az itt található listából is kiválaszthatjuk azt, akitől újra szeretnénk üzeneteket, hívásokat kapni. Ha elhúzzuk az ujjunkat balra a kérdéses kontakton, a megjelenő Feloldás gombot megérintve ismét engedélyezhetjük a tőle érkező hívásokat és üzeneteket.
Ismeretlen feladók szűrése
Az Üzenetek app alapértelmezésben ömlesztett listában mutatja az összes üzenetet. Ha szeretnénk leválasztani az ismerősök üzeneteit a teljesen ismeretlen forrásból érkezőktől, az alábbi módszerrel tehetjük meg:
- Első lépésként nyissuk meg a Beállítások appot és ott nyissuk meg az Üzenetek menüpontot.
- A megjelenő lapon görgessünk le egészen addig, amíg az Ismeretlen küldők szűrése opciót nem látjuk, majd kapcsoljuk ezt be.
Ha így teszünk, akkor az Üzenetek appba visszatérve, annak bal felső sarkában a megszokott Szerkesztés gomb helyett egy Szűrők gombot találunk. Ezt megérintve válaszhatunk, hogy az Üzenetek listában továbbra is ömlesztve akarunk látni mindent, vagy csak az Ismert küldők, illetve csak az Ismeretlen küldők üzeneteire vagyunk épp kíváncsiak.







