Windows 11 telepítése Apple M1 Macekre

Ha valaki a személyes véleményünkre kíváncsi, az esetek 90%-ban nem igazán van szükség arra, hogy aki Macen dolgozik, bármilyen okból feltegyen egy Windowst is a gépre. Ez alól persze kivételt képez, ha valaki játszani szeretne windowsos játékokkal Macen, de a helyzet az, hogy még ehhez sem feltétlenül kell maga a Windows: anno bemutattuk már a Crossovert, amelynek segítségével eredeti Windows telepítése nélkül futtathatók a windowsos programok és játékok a macOS-en. A natív Windows használat ráadásul csak az inteles Maceken volt megoldható. Az M1-es Apple gépek megjelenésével az erre szolgáló Boot Camp tulajdonképpen halálra lett ítélve, hiszen az Apple saját chipjével ellátott gépeken már nem telepíthető hivatalosan Windows a macOS mellé, hogy felváltva fussanak. Így legfeljebb virtuális gépben tehetünk Windowst a Macre, s az M1-es chipek esetében azt sem teljesen szabadon. Jelenleg két dolog kell ehhez: a Parallels Desktop 17 és a Windows 10 vagy Windows 11 ARM processzorokra készülő változata. Ma megmutatjuk, hogy pontosan mi a mente a dolgoknak, s miként oldható meg a Windows 11 telepítése Apple M1 Macekre.

Windows 11 telepítése Apple M1 Macekre

Az egész alapját a korábban általunk is tesztelt Parallels Desktop 17 adja, amelynek aktuális verzióját innen lehet letölteni. Nem ingyenes, előfizetéssel vagy egyszeri megvásárlásos konstrukcióval egyaránt beszerezhetjük, viszont ahhoz, hogy teszteljük a gépen a procedúrát, bőven megteszi akár a 14 napos ingyenes próbaverziója is (dacára annak, hogy ebben nem minden funkció érhető el). Akit érdekel, hogy pontosan mire képes a Parallels Desktop 17, feltétlenül olvassa el korábbi tesztünket, de azért röviden: virtuális gépeket hozhatunk vele létre Macen, s abban Linuxot, Windowst, macOS-t, ChromeOS-t, Androidot és más alternatív operációs rendszereket telepíthetünk. Ha Intel processzoros Macen használjuk, akkor ehhez nem kell extra változatokat beszereznünk egyik rendszerből sem, használhatjuk az inteles/amd-s PC-kre készült Windows verziókat. A telepítés könnyedén megy és gazda (macOS) és vendég (Windows) rendszerek szépen futnak együtt, vagyis párhuzamosan használhatjuk a windowsos alkalmazásokat a maces programokkal, teljes összhangban. Játékra is alkalmas, bár kicsit visszafogottabb teljesítménnyel, mintha Crossoverben futtatnánk a játékot. Mi javasoljuk a 16 GB RAM-ot a Macbe, de valójában egy 8 GB RAM-mal szerelt változatban is működik, azzal viszont számolnunk kell, hogy a gazda és a vendég rendszer osztozik a gép erőforrásain, szóval nem árt, ha van számukra elegendő processzormag, RAM és háttértár.

Az M1-es Macek esetében a képlet kicsit bonyolultabb. Ott is a Parallels Desktop 17-re lesz szükségünk, azonban az x86 és x86-64 architektúrára épülő rendszereket nem tudjuk vele használni. Legyen szó Linuxról vagy Windowsról, egyaránt az ARM változatokra lesz belőlük szükség. Szóval ha a Parallels Desktop 17-et telepítettük, jöhet a következő lépés: be kell szerezni a Windows 11 ARM változatát.

Ez jelenleg még béta állapotban van, s bár alapvetően bárki letöltheti, a letöltéshez szükséges, hogy előtte regisztráljunk a Windows Insider Programba a Microsoft oldalán. Ha ez megtörtént, már gond nélkül letölthetjük az aktuális Windows 11 ARM változatot erről a Microsoft letöltési oldalról.

Egy zárójeles megjegyzésünk lenne: a cikk készültekor aktuális Windows 11 ARM verzióval (build 22499) nekünk komoly gondjaink voltak, nem volt elérhető benne sem a Start menü, sem a Gépház, és amúgy is nyögvenyelősen működött. A Parallels oldalán erre szerencsére akad gyógyír, ami másoknak talán bejön. Mi végül a cég másik megoldását voltunk kénytelenek alkalmazni és az oldalon szereplő linkről letöltöttünk egy korábbi Windows 11 ARM kiadást (build 22000). Az gond nélkül működött, minden szempontból. Villámgyorsan!

Windows telepítés M1 Macre, pár kattintással

Leszámítva, hogy nem mindegy, milyen Windows 11 kiadást szerzünk be, minden egyéb szempontból gyerekjáték a rendszer telepítése a Parallelsben:

  • Nyissuk meg a Parallels Desktop Control Center felületét és kattintsunk a + gombra.
  • Kapunk egy rövid helyzet ismertetőt az M1 chip és az ARM-alapú rendszerek kapcsolatáról. Kattintsunk a Continue gombra.
  • Válasszuk az alapértelmezésben is kiválasztott Install Windows or another OS from a DVD or image file lehetőséget. Kattintsunk a Continue gombra.
  • Adjuk meg a letöltött Windows10InsiderPreviewClientARM64en-us-22000.VHDX fájlt forrásnak. A neve persze eltérhet, a végén mindig az aktutális build száma látható, amiből minél frissebb, annál jobb, de a 22499 használatát mi nem javasoljuk. A Parallels Destkop egyébként automatikusan felismeri a lemezképeket a Downloads mappában, így választhatunk a listából is. Ha mégsem tenné, vagy máshova töltöttük le a VHDX fájlt, akkor a Choose Manually gombra kattintva is kiválaszthatjuk azt.
  • Mielőtt a Continue gombra kattintunk, választhatunk, hogy automatizált telepítést szeretnénk (elindít, hátradől, kávézik, örül – stílusban), vagy manuálisan szeretnénk megszabni, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokon (processzor, memória, háttértár stb.) hogyan osztozzon a két rendszer, illetve előre megszabnánk azt is, hogy a macOS és a Windows milyen mélységben integrálják egymás alkalmazásait, hogyan érjék el egymás mappáit, fájljait, felhő szolgáltatásait. Mindezt egyébként a Parallels Desktop 17 nagyon profin beállítja magától is, ráadásul később minden paraméter megváltoztatható. Szóval szerintünk érdemes az automatikus telepítésnél maradni. De ha valaki nem szereti kiadni a kezéből az irányítást, a továbblépés előtt válassza ki az Install operating system manually lehetőséget.
  • Ha maradunk automatikus telepítésnél, akkor a Continue gombra kattintás után egy újabb panelen kiválaszthatjuk, hogy milyen célra szeretnénk használni a virtuálisan futó rendszert (irodai, 3D játékok futtatás teljes képernyőn, szoftverek tesztelése, CAD és grafikai szoftverek használata stb.). Ezek alapján a Parallels tovább tudja finomítani a konfigurációt.
  • Tovább lépve nevet kell adni a leendő virtuális gépnek, illetve meghatározhatjuk annak helyét (a mappát, ahová a virtuális gépet tartalmazó pvm fájl kerül. Itt még bejelölhetjük a Customize Settings before installation opciót, hogy végignézzük, milyen opciókkal és beállításokkal készítené el a Parallels a virtuális gépet, s ha valamivel nem értünk egyet, még módosíthassuk. Ha nem tesszük, a Create gombra kattintva elindul a telepítési folyamat. Ha átnéznénk még előtte a dolgokat, akkor is, de ebben az esetben a konfiguráció véglegesítése előtt a program még lehetővé teszi a jellemzők testreszabását. Ilyenkor a megjelenő ablak Hardware részében tudunk dönteni a CPU és RAM felosztásról, a grafikus jellemzőkről (felbontás), a hálózati beállításokról, a virtuális gép maximális háttértár méretéről, illetve megismerkedhetünk a Windows 11 által az agyakba vésett TPM chip virtuális megfelelőjével is. Emellett az Options részben van lehetőségünk megszabni, hogy miként viselkedjen egymással a gazda és vendég rendszer. Milyen fájlokat, programokat osszanak meg egymással, vagy például alapértelmezésben teljes képernyőn vagy mondjuk az úgynevezett Coherence módban fusson a Windows. Utóbbi esetben a rendszer felületét nem nagyon fogjuk látni, a Start menü és a windowsos programok integrálódnak a macOS felületére, mintha azok is maces alkalmazások lennének. Ha mindent végignéztünk, zárjuk be az ablakot és a Continue gombbal kezdjünk neki a telepítésnek.

Szemben az ISO képfájlokból történő telepítéssel, a VHDX fájlból villámgyorsan feláll a rendszer a virtuális gépben. Gyakorlatilag mindenféle extra teendő nélkül, percek alatt megkapjuk a működő virtuális Windows 11-et.

Természetesen a virtuális gépben működő Windowsra is vonatkozik, hogy használatához aktiválásra lesz szükségünk, vagyis rendelkeznünk kell egy eredeti Windows 11 (vagy jelenleg még akár Windows 10) licenccel, amivel aktiválhatjuk a rendszert. Ennyi! Nem nagy kihívás és nem is kell hozzá feltétlenül a legújabb M1 Pro vagy M1 Max processzor. Mi egy korábbi M1-es MacBook Pro gépen teszteltük a dolgot és csodásan működött. A két rendszer párhuzamos használata is teljesen zökkenőmentes volt. Viszont az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ehhez a gépben 16 GB RAM állt rendelkezésre, így mindkét rendszer tobzódhatott, fejenként 8-8 GB RAM memóriával. Az M1 chip pedig bőven elég szuflával rendelkezik, hogy gond nélkül megbirkózzon ezzel a feladattal.

Ne maradjon le erről sem!