Elegáns és praktikus fitness app okostelefonokra, ingyen

Ahhoz, hogy az okostelefont ne csak szórakozásra és munkára, hanem akár egészségünk megőrzésére is tudjuk használni, seregnyi remek program áll rendelkezésre Androidra és iOS-re egyaránt. Ezek közül több szerepelt már weboldalunk Egészség dossziéjában. Ma megmutatjuk, hogy melyik szerintünk az egyik legjobb aktivitás- és fitness app okostelefonra, amely ráadásul teljesen ingyenes.

 

Aktivitás- és fitness app okostelefonokra, ingyen

A Nokia neve minden bizonnyal rengeteg olvasónknak cseng ismerősen, hiszen egykor uralkodók voltak a mobil piacon. Ma is ott vannak persze, de van egy ennél itthon talán kevésbé ismert területük is: egészségüggyel kapcsolatos termékeket gyártanak. Az egykori Withings termékek már jóideje Nokia logóval futnak (még akkor is, ha például az oldaluk továbbra is Withings néven érhető el). Van itt okosóra, wifi kapcsolatra képes digitális mérleg, ugyanilyen vérnyomásmérő és alvás monitor is.

Ezeknek az eszközöknek az adatait pedig egy ingyenes app, a Health Mate felügyeli. Vagyis ennek a programnak a felületén fognak összegyűlni az óra által mért pulzus adatok, lépésszámok, alvással kapcsolatos infók stb., a vérnyomásmérővel mért értékek, vagy éppen a wifis mérleggel mért súly adatok. Sőt, ez a program tud különféle praktikus tanácsokkal szolgálni nekünk ezen eszközök birtokában a fogyáshoz, a szívünk egészségének megőrzéséhez, vagy a jobb alváshoz. A poén azonban az, hogy a Health Mate simán használható ezen eszközök nélkül is, s még ilyenkor is az egyik legjobb fitess és aktivitás menedzselő appnak tűnik számunkra.

 

Nokia Health Mate

A Health Mate letölthető iOS-re és Androidra egyaránt, s használatához mindössze annyit kell tennünk, hogy túlesünk egy gyors, ingyenes regisztráción. Ennek előnye, hogy később a bevitt adatokat akár a számítógépen megnyitott böngészőben is elérhetjük a Withings oldalán.

Ha a fenti eszközökkel rendelkezünk, azokat pár mozdulat összekötni a telefonnal, s ettől kezdve a Health Mate szépen eltárol minden bejövő infót.

Ha nincsenek Nokia eszközeink, akkor sincs gond: a Health Mate ugyanis remekül használható nélkülük is. Persze kevésbé lesz kényelmes a dolog, de például a lépésszámlálás működik így is, a többi adatot pedig manuálisan beadhatjuk a programnak:

  • vérnyomás
  • pulzus (ehhez van szoftveres pulzusmérő funkciója, a telefon kamerájának segítségével mérhetünk)
  • súly (magasság, kor és súly alapján a BMI értéket is kiszámolja)
  • mozgásformák, edzések (bringázástól a tornáig mindent feljegyezhetünk benne)

A végeredmény így is egy nagyon jól átlátható, ízléses idővonal lesz, ahol minden fentebb említett egészségügyi adatunkat átlátjuk, s a legtöbbről (súly, vérnyomás, pulzus stb.) látványos, grafikonos kimutatásokat is generál nekünk a program.

Sőt, összeköthetjük több különféle alkalmazással is. Az iPhone-t használók például integrálhatják az Apple Egészség alkalmazással, de Androidon is simán összedolgozik a Google-féle Fitnesz alkalmazással. Emellett fontos, hogy a korábban általunk is tesztelt MyFitnessPal nevű diéta-menedzser programmal is simán együttműködik, így az elégetett kalória alapján mutatja azt is, mennyit vihetünk még be (az általunk meghatározott cél alapján). De van kapcsolat a RunKeeper és a Nest appokkal is.

S ha már a céloknál tartunk: a Health Mate-ben ilyeneket is meghatározhatunk, akár a súlyunkat, akár a napi edzések számát, vagy a minimum lépésszámot illetően. Mellesleg a program jutalmaz is minket, a lépésszámot és a megtett kilométereket például nagyon látványos és ötletes, a világ tájaihoz kötött kis kitüntetésekkel, amelyekhez wikipédiás bejegyzéseket és fotókat is linkeltek.

Szóval a program, bár kétség kívül az eszközökhöz van kitalálva, remekül használható fitnesz tevékenységeink és egészségügyi adataink manuális vezetésére is.

 

Okosórával még jobb: Nokia Steel HR

Természetesen a Health Mate is akkor van igazán elemében, ha legalább a Nokia Steel HR órájával összekötjük. Ez egyébként egy ár/érték arányt tekintve kifejezetten jó választásnak tűnő okosóra. Vagy részben okos. Szóval ez nézőpont kérdése, mert a Nokia Steel HR ötvözi a hagyományos analóg órát a kijelzővel ellátott digitális “okosokkal”. A hagyományos mutatók alapján – ki gondolná – az időt, illetve azt láthatjuk, hogy épp hol tartunk mondjuk a kitűzött napi lépésszámhoz képest. A számlap viszonylag kis részét elfoglaló monokróm kijelzőn pedig futófényként leolvashatjuk bejövő üzeneteinket (e-mail első pár sora, sms stb.), a különféle alkalmazások jelzéseit (naptár, Messenger, vagy szinte bármely kiválasztott, telefonra telepített app), a megtett lépéseket és távolságot, az aktuális pulzusszámot, elégetett kalóriát stb. Illetve azt is, hogy éppen ki hív minket (vagy milyen számról).

Az óra emellett tud diszkréten ébreszteni, mégpedig úgy, hogy az ébredést egy megadott időintervallumon belül ahhoz a pillanathoz igazítsa, amikor az a legalkalmasabb. Ennek megfelelően méri azt is, milyen mélyen alszunk.

A Nokia Steel HR nincs teleszórva extrákkal, a beépített pulzusmérő és a lépésszámláló ma már minden okosóra alapértelmezett tartozéka. Itt ezt csak egy Bluetooth egészíti ki, hogy meglegyen a kapcsolat alapja is az óra és a telefon között. Ha bringázunk, sétálunk, futunk és ezt tevékenységként akarjuk naplózni, azt két mozdulat megtenni az óra egyetlen gombjának segítségével. Ilyenkor a GPS adatokat a telefon figyeli, majd a telefon és az óra szépen összesíti amit összeszedett, s az egészből egy térképes tevékenység bejegyzést kapunk a Health Mate alkalmazás idősávján. Az egész óra úgy van kitalálva, hogy minden funkcióját villámgyorsan és egyszerűen érjük el az egyetlen gombbal, amit találunk rajta. Döbbenetes eltalálták. tevékenységeink monitorozásához, vagy egy gyors pulzusméréshez egyszerűen sokkal kényelmesebb és egyszerűbben használható, mint bármelyik csúcskategóriás konkurense, ahol az érintőképernyőn kell matatni.

Még egy nagy előnye van az órának a konkurenseivel szemben: nagyon sokáig bírja egy feltöltéssel. Ha minden nap nyúzzuk tevékenység naplózással (ami fokozott sűrűségű pulzusméréssel is jár az alapértelmezett alkalmakhoz képest), akkor is röhögve elvan közel egy hétig. Ezen felül vízálló kivitel így akár úszhatunk is vele.

Van belőle két méret és többféle szín, illetve most már egy sport változat is. Különféle szíjakkal pedig a végtelenségig variálható. A weboldallal ellentétben persze immár Nokia felirat díszeleg a Withings helyén.

Ha valaki arra vágyik, hogy alkalmazásait az óráján is viszontlássa, netán telefonálhasson az órán keresztül (egyáltalán fogadhassa vele a hívást) stb., akkor a Nokia Steel HR-t nem neki találták ki. De aki olyan órára vágyik, amelyik hozza a hagyományos eleganciát, s ezt ötvözi néhány praktikus okosóra funkcióval és persze fitnesz opciókkal, annak érdemes elgondolkodnia a megvásárlásán. Ráadásul a Health Mate-nek köszönhetően akár andoridos okostelefonnal, akár iPhone-nal is remekül használható.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató