Ingyenes Adobe PaintCan: készítsünk élethű festményt fotóinkból

Nem is olyan régen mutattunk egy appot, amelyik iOS és Android alatt egyaránt használható és segítségével pillanatok alatt alakíthatunk át fotókat, különféle stílusú festményekké.
Ezúttal viszont egy olyan iPhone alkalmazásra szeretnénk felhívni a figyelmet, amely nem teljesen automatizált módon készíti el a festményt a kiválasztott fotókból, hanem teret enged kicsit a felhasználók kreativitásának is.

 

Adobe PaintCan

Az Adobe PaintCan teljesen ingyen tölthető le az App Store-ból. Telepítése és elindítása után első feladatunk, hogy kiválasszuk az átalakítani kívánt fotót. Ez eddig nem kihívás.
Ezután azonban jön az átalakítás, ami ebben az esetben nem csak annyi, hogy kiválasztjuk a nekünk tetsző stílust és a többit majd elvégzi helyettünk a telefon vagy egy távoli szerver. Ebben a programban ugyanis nekünk kell átfestenünk a fotót. Igaz, nem kell a dologhoz igazi művészi hajlam, mivel a különféle ecsetek itt az eredeti fénykép alapján keverik a színeket és az ecsetvonásaink is lehetnek elnagyoltak, a program szépen, aprólékosan finomítja vagy éppen elmossa a részleteket ott, ahol mi szeretnénk. Ennek köszönhetően a végeredmény teljesen egyedi lesz, hiszen mi magunk szabhatjuk meg, hogy pontosan hol, milyen mértékű módosításokat szeretnénk elvégezni.

 

adobe-paintcan-1

 
Az Adobe PaintCan tehát nagyon egyszerűvé teszi a munkát, miközben kellő mértékben hagyja kibontakozni a felhasználók kreativitását is.
A végeredményt a program alapértelmezésben fehér kerettel látja el és a keretbe beírja egy vízjel szöveget is, de utóbbi módosítható, sőt, az egész keret elhagyható, ha a Settingben módosítjuk a beállításokat.
Maga a felület kissé “rendszeridegen” az iOS-től, de ettől még teljesen áttekinthető és jól használható. Ha szeretnénk fotóinkból látványos, tényleg egyedi festményt kreálni, érdemes kipróbálni. Már csak azért is, mert nincs vesztenivalónk: teljesen ingyenes.

Ne maradjon le erről sem!

Mint a legtöbb weboldal, mi is használunk sütiket az oldalon. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató