Újabb hét, újabb IT érdekességek a Techwokon. Persze hét közben a munkahelyi őrületben nem mindenkinek van ideje olvasgatni, de itt a hétvége, mi pedig összeszedtük a hét legfontosabb anyagait, amelyekről szerintünk kár lenne lemaradni.
Először is újra feltűnt nálunk teljes verzióban egy remek Windows-karbantartó alkalmazás, ha valaki még nem találkozott vele, most feltétlenül pótolja, mert nagyon kényelmesen, egyszerűen, ámde elég hatékonyan lehet vele megszabadítani a Windowst a felesleges sallangoktól és a hétköznapi használat során felgyűlt digitális szeméttől. Mint említettük, teljes verzió, s persze ingyen!
De a diákoknak is szolgáltunk egy hasznos tippel, kiváltképp azoknak, akik most épp vizsgák előtt állnak. Nekik megmutattuk, milyen AI eszközt lenne érdemes bevetni a felkészüléshez, amely hatékonyan segíthet átlátni a tananyagokat, sőt, a tudás felmérésre és a tanulási folyamat gördülékenyebbé tételére is jól használható. Egyben azt is elmondtuk, mely megoldást érdemes viszont elkerülni, mert adott esetben tévútra viheti a felkészülést. Igaz, hétvége van, szóval lehet a pihenésé a főszerep, de előkészülni már most érdemes a tanulásra.
Végül azoknak is mutattunk néhány trükköt, akik zenehallgatás végett a Spotify-ra támaszkodnak. Akadnak ugyanis ennek a nagyszerű szolgáltatásnak olyan rejtett értékei, amelyeket nem mindenki ismert, pedig a segítségükkel jelentősen fokozható a zenei élmény. Szóval szerintünk ezeket sem érdemes kihagyni!

