Ilyen tájt számtalan vizsga elé néznek a diákok, mielőtt megkezdhetnék jól megérdemelt nyári szünetüket. S bár az AI nem feltétlenül csodaszer, némi odafigyeléssel – például az AI modellek hallucinációinak minimalizálásával – egy rendkívül hatékony eszközzé válhat a vizsgaidőszakra felkészülésben. Összeszedtük, miként oldható meg például a vizsgákra készülés Gemini AI segítséggel, melyek azok a funkciók, amelyekkel valóban egyszerűbbé és hatékonyabbá válhat a tanulás.
Vizsgákra készülés Gemini AI segítséggel
Átrágni magunkat több száz oldalnyi jegyzeten és könyvön nem éppen egyszerű feladat, pláne, ha nem egyetlen tantárgyból vár ránk megmérettetés. Viszont jó hír, hogy a generatív mesterséges intelligencia és az arra épülő eszközök, alkalmazások szinte tökéletes felkészítőink lehetnek ilyenkor. Szóval először is az ember gondoskodjon megfelelő mennyiségű kávéról, aztán vegye maga elé a laptopon – vagy tableten, mobilon – alábbi Google Gemini AI eszközöket. A célnak alapvetően megfelel az ingyenes változat is, de azért mi javasoljuk, hogy aki teheti, legalább az alap Gemini csomagra fizessen elő egy hónapra, mert még mindig olcsóbb, mint egy magántanár, cserébe viszont jelentősen nagyobb mennyiségű anyagot képes feldolgozni és emészthetővé tenni, és akadnak extra funkciói is az ingyeneshez képest.
Gemini csevegő: nem rossz, de nem is az igazi
Maga a Gemini csevegő sem rossz a felkészüléshez, pláne, ha feltöltünk neki néhány olyan dokumentumot, feljegyzést, amelyek konkrétan az adott anyaghoz tartoznak, s megkérjük, hogy ragaszkodjon az ezekben található forrásokhoz. Így elkerülhetjük az esetleges hallucinációt, mert elég cikin veszi ki magát, ha a valódi tudásanyag helyett azt sikerül elsajátítani, amit egy hibás feldolgozás miatt esetleg a semmiből, ellenőrizetlenül rizsázik nekünk a Gemini.
Ennél komolyabb dolgokat viszont maga a Gemini Chat ebben az esetben aligha alkalmas, hiszen főleg az az erőssége, hogy a saját tudásbázisára és a webes tartalmakra támaszkodva alkosson válaszokat. Ha leszűkítjük a mozgásterét, nem mindig hozza az elvárt eredményt, viszont cserébe simán belekeverhet a világhálóról olyan dolgokat, amelyek pontatlanok, vagy egyáltalán nem állják meg a helyüket.
Emellett a csevegős megoldások memóriája korlátozott, ami a feltöltött anyagok feldolgozásánál szintén problémát okozhat, plusz – bár vannak forrás hivatkozások – javarészt csak a józan eszünkre támaszkodhatunk, ha biztosak akarunk lenni a válasz megfelelőségében. Emellett pedig a folyamatos stream nem különösebben átlátható egy idő után. Sokkal hatékonyabb a tanuláshoz egy másik Google eszközt bevetni, ami nem más, mint a NotebookLM.
NotebookLM: a személyi felkészítő
Szemben a csevegős AI felületekkel, a NotebookLM egy valódi célszoftver, amelyet kutatáshoz és tanuláshoz optimalizált a Google. Sokszor szerepelt már nálunk is, ahogy a cég apránként adagolta hozzá az újabb és újabb funkciókat.
Az alap felállás az, hogy a NotebookLM felületén összegyűjthetjük azokat a megbízható forrásokat, amelyekre nyugodtan támaszkodhatunk a tanulás során: Youtube videókat, webes tartalmakat, feltöltött PDF dokumentumokat, Google Drive-on elérhető szöveges jegyzeteket, táblázatokat, prezentációkat. Szóval mindent, ami a kezünk ügyébe kerül és digitálisan feldolgozható.
Ezekből aztán egy olyan gyűjteményt készít a program, amely alapjául szolgál a tanulási folyamat minden részének. Az így feltöltött forrásokra építve garantáltan megfelelő tartalmakból tanulhatunk, AI hallucinációk nélkül. Ráadásul az ellenőrzés is egyszerű, hiszen például a PDF-eknél (is) közvetlenül hivatkozik a program egy összefoglalóban a dokumentum adott részletére, ahová azonnal odaugorhatunk. Ettől függetlenül a NotebookLM is képes új, online forrásokat felkutatni számunkra, de ekkor azért nem árt a körültekintés.
Így bátran kérhetünk összefoglalót, vagy egy számunkra problémás részhez magyarázatot. Utóbbinál, ha valami nagyon nem megy a fejünkbe, arra is utasíthatjuk az AI-t, hogy aprólékosan és könnyen érhetően magyarázza el a kérdéses dolgokat.
Emellett akad egy halom olyan eszköz a NotebookLM Studio felületén, amelyek a tananyagot könnyebben megtanulhatóvá varázsolják, vagy épp segítenek a tudásanyag visszakérdezésében. Az egyik legjobb rész a Hangos áttekintés, amely kvázi podcastet készít a teljes anyagból, a kívánt részletességgel. Lehet instrukciókat adni a mesterséges műsorvezetőknek, így például megkérhetjük őket, hogy magyarázzák el az anyagot, vagy fókuszáljanak jobban a tananyag egy adott részére. Mindez tökéletes lehet az egész anyag hangos összefoglalására, jól jöhet, ha még a buszon is hallgatnánk egy kicsit a tananyag kivonatát.
Tudásunk teszteléséhez ott vannak az automatikusan létrehozható Tanulókártyák és Kvízek. Ezek is teljesen testreszabhatók és változatos módon tudják visszakérdezni az elsajátított tanulmányok minden részletét. Természetesen a válaszok ellenőrzésében és a hibák jelzésében is segítenek.
Ha nehezen tudjuk áttekinteni a teljes tudásanyagot, nagy segítséget jelenthet ha interaktív gondolattérképet kreáltatunk belőle az MI-vel, de készíttethetünk belőle Tanulmányi útmutatót is.
Ha szóbelire készülünk, kicsit segítségül hívhatjuk a prezentációk világát is. A Studio eszköztár viszonylag új, Diasorozat funkciójával létrehozhatunk egy olyan diasorozatot, amellyel gyakorolhatjuk az adott tananyag előadását. Mintha prezentációt tartanánk.
De készíttethetünk vele tanulási ütemtervet is, bemásolva mondjuk a vizsgák időpontjait és leírva, hogy mikor, mennyi időt tudunk a tanulásra szánni. Így az AI szépen összerakja a beosztásunkat. Megtanulni nem tud helyettünk semmit, de akár ilyen szinten is tud benne segíteni.
Összegzésül
Mindent egybevetve a NotebookLM kitűnő választás, ha virtuális oktatóra van szükségünk. Persze be kell neki segíteni egy kicsit a forrásokat illetően, de ha kellő mennyiségű és részletességű tudásanyaggal vértezzük fel, segít azt nekünk is elsajátítani és minden eszközt megad, hogy a megszerzett tudás biztos alapokra épülhessen.
Érdemes sokaknak fontos szempont lehet, hogy a NotebookLM-be feltöltött forrásokat a Google nem használja fel a nyilvános modelljei tanítására, míg a sima Gemininél néha percekig kell görgetni, hogy megtaláljuk, mit is mondott 10 üzenettel korábban egy feltöltött fájlról, a NotebookLM-ben ez sokkal egyszerűbben megoldható. Szóval mi azt javasoljuk, hogy a vizsgákra való felkészülésre inkább a NotebookLM-et válasszuk, amelyben a háttérben szintén ott dolgozik a Gemini alapját adó AI modell, csak épp az egész működését a tanuláshoz optimalizálták.









