Ha saját dalok komponálásáról van szó – akár MIDI eszközökkel, virtuális hangszerekkel vagy épp loopokkal -, a Magix Music Maker az egyik legnépszerűbb zenekészítő program hosszú évek óta: a program első kiadása 1994-ben jelent meg. Akkor egyértelmű volt, hogy ez a legjobb választás, ha valaki otthon szeretne zenélni, pláne ha tenné ezt különösebb zenei előképzettség nélkül, változatos zenei stílusokban. A Magix Music Maker akkor elsősorban azoknak volt jó választás, akik úgynevezett loopokból (akár végtelenítve, folyamatossá összefűzve is használható zenemintákból) építették fel a saját dalokat. Már a program jelentősen átalakult, s bár az alaptézis még mindig a loopok használata, a Magix Music Maker 2022 már tényleg egy profi zenekészítő program otthonra, virtuális hangszerekkel, digitális effektekkel, MIDI szerkesztővel, szűrőkkel, keveréshez és publikáláshoz használható eszközökkel, s persze hangmintákkal kitömve.
Magix Music Maker 2022: profi zenekészítő program otthonra
A Magix Music Maker nem először szerepel nálunk. Korábbi változatairól írtunk már részletes teszteket, illetve több válogatásba is beemeltük, lévén még mindig az egyik legjobb választás a kategóriájában. Kezdőknek éppúgy megfelelő választás lehet, mint vájt fülű profiknak. Ha valakinek van némi zenei adottsága, akkor a loopokból előképzettség nélkül is összerakhatja a dalait, kvázi mint egy DJ. Ráadásul a programhoz temérdek hangminta gyűjtemény tölthető le vagy vásárolható meg a a felületbe tökéletesen integrált zene-boltban. De ugyanígy virtuális hangszereket (zongorák, harmonika, szintetizátorok, gitárok, nagyzenekari hangszerek, dobgépek stb.) is beszerezhetünk ugyanonnan, pár kattintással. S utóbbiak segítségével akár teljesen egyedi zeneszámokat is komponálhatunk, vagy épp keverhetjük a loopok és a hangszerek használatát. Ha pedig elkészültünk az alapokkal, jöhet az utómunka, amihez még mindig nem kell elhagynunk a program felületét.
Természetesen élő zene rögzítésére is alkalmas, így az éneket, vokált, vagy épp a hagyományos gitárjátékot gond nélkül rögzíthetjük sávokra. Szóval meglehetősen sokoldalúan használható a program, ami az abszolút kezdő vagy hobbi zenészeknek éppúgy jó hír, mint a haladóknak, akik nem szeretnének százezres nagyságrendben elérhető alkalmazásokat és VST modulokat használni, hanem megbarátkoznak az ár/érték arányt tekintve kifejezetten jónak mondható Magix-megoldásokkal.
Igaz is, ár. A programnak van ingyenes (Free) változata is, amely ugyan kevesebbet tud, mint a Plus vagy Premium verziók, de azért éppúgy megkapta a 2022-es verzió legfontosabb újdonságait: a Beatboxot, a végre teljesen testreszabható – kicsit stílusában is módosult – új felületet, s egy halom in-app tananyagot, amelyek bevezethetik a kezdőket zenekészítés rejtelmeibe. Emellett jár hozzá egy alap Soundpool hangminta gyűjtemény, a Concert Grand LE, Revolta 2, VITA 2 virtuális hangszerek és persze a 64 bites támogatással is rendelkező multicore audio motor. Alkalmazáson belül pedig bárki annyi további hangmintát vehet hozzá, amennyit csak akar.
A Plus változat is hozza mindezt, kiegészítve analóg szintetizátorokkal, egy Tiny Percussion Shaker névre keresztelt ütős hangszerrel, és egy ajándék Soundpool hanggyűjteménnyel, plusz egy szintén ajándék Soundpool Collection csomaggal, amely javarészt kettő vagy négy hanggyűjteményt tartalmaz, azonos stílusban.
A Premium még ennél is többet ad, ebben ugyanis a fentieken túl még helyet kapott a teljesen megújult, mesterséges intelligenciára épülő Song Maker AI funkció is. Ennek lényege, hogy a kiválasztott loop csomagból egy kattintással készít nekünk új dalokat a választott hosszban és jellemzőkkel. Mondjuk mesterséges intelligencia ide vagy oda, csodát nem kell várni tőle, de érezhetően jobb eredményeket hoz, mint a korábbi évek automatikus dalgeneráló funkciói a programban.
De ezen felül akadnak itt pluszként remek szűrők (coreFX Delay, AM|Track, Vintage, FX Filtox, Orange Vocoder ME), extra VITA hangszerek (DN-e1, Bass Machine, Analog Synths), VST bridge támogatás (32-bites plug-inekhez), sőt, kapjuk még hozzá a SOUND FORGE Audio Studio 12 alkalmazást is, amely egy ideje szintén a Magix égisze alatt fut. Jah, és itt nem egy, hanem három hangminta csomagból lehet válogatni ajándékba. Szóval van választék, kinek-kinek igényei szerint. Az alapok persze mindegyik verzióban ugyanazok, de ezekről máris szót ejtünk részletesen is.
Kényelmes, gyors és sokoldalú
A Magix Music Maker 2022 esetében a cég folytatta az évről évre megszokott felületi átalakításokat, így mostanra a program felépítése szinte teljesen átszabható: ki- és bekapcsolhatjuk a paneleket, áthelyezhetjük azokat másik területre, egyszóval az egész felületet úgy módosítjuk, ahogy nekünk a legkényelmesebb. Így aztán a programban mindig, minden kézre áll, ráadásul a letisztult grafikus elemek miatt eleve könnyű kiigazodni a funkciók között.
A felületi módosításokon kívül újdonság Beatbox, amelyhez temérdek hangminta is jár, ráadásul tökéletesen összedolgozik a hardver eszközökkel is, ha valakinek épp van ilyen kéznél. A Pro változatban (amely a Plus és Premium verziókhoz jár) 17 dobkészlet és további 200 egyéb hangminta található. Az általunk kreált ütemeket aztán elmenthetjük és bármikor újrahasznosíthatjuk a dalokban. Praktikus, könnyen használható és sokat hozzátesz ahhoz, hogy a loop-orientált programban gyorsan hozhassunk létre testreszabott, egyedibb dallamokat.
Hasonlóan jól sikerült a megújult Sound Maker, amely immár teljesen AI technológiára épül. Fő érdekessége, hogy nem csak egy, hanem adott esetben akár nyolc Soundpool összeállítást és 49 dalsablont is képes alapul venni az automatikus kompozíciók létrehozásakor. Így aztán tényleg másodpercek alatt alkothatunk magunknak háttérzenéket, dalokat. Nem mindig kellően precíz sajnos, viszont nagyjából másodpercek alatt kreál új felépítést, szóval el lehet vele játszani, s annyit azért be lehet neki segíteni, hogy mi mondjuk meg, pontosan mely Soundpool gyűjteményekből szelektáljon, s a lehetőségekhez mérten korlátozzuk egy adott stílusra.
Egyébként ha már az automatizálásról van szó, további érdekes funkció a programban a Mastering Suite, amely a manuális maszterelést redukálja le egyetlen kattintásra. A program kielemzi az elkészült projektet, majd a választott stílusnak megfelelően végzi el az összes hangbeállítást. Mivel a hangmérnökség továbbra is egy külön szakma, így aki nem merült el ennek rejtelmeiben, az automatikus megoldásra támaszkodva érheti el a lehető legjobb hangzást. Nem beszélve arról, hogy így az utómunka is letudható akár egy perc alatt is, utána pedig készülhet a végleges hangfájl WAV, MP3, OGG, AIFF, FLAC stb. formátumban. Illetve ha még mindig CD-ben gondolkozunk, akkor a program tudása bővíthető ebbe az irányba is, megvehető plug-in segítségével: a Store felület Features részében seregnyi effekt és szűrő mellett még CD író funkció, borítónyomtató, Live Pads funkció, mixerek stb. várnak rá, hogy beüzemeljük őket. Némelyik ingyen, némelyik pedig pár eurós áron. Mellesleg innen tölthető le a SOUND FORGE Audio Studio alkalmazás is azoknak, akik a Premium verziót vásárolják meg. Szóval szinte a végtelenségig bővíthető a program tudása, nem csak a döbbenetesen széles skálán mozgó soundpool gyűjtemények, de az effektek, hangszerek, funkció hozzáadási lehetősége miatt is.
Licencelési kérdés
Mivel zenékről van szó, nem mehetünk el szó nélkül a licencelés kérdése mellett sem. Mert az ez dolog, hogy a seregnyi loopból szinte bármilyen nótát másodpercek alatt összedobhatunk, de azért ezek felhasználásának akadnak feltételei is (természetesen ha a virtuális hangszerekre támaszkodva hozunk össze egy teljesen saját kompozíciót, akkor utána azt csinálunk vele, amit akarunk, hiszen az teljesen saját produktum).
Ha alap áron, vagyis a Non-commercial licenccel vásároljuk meg a Soundpool gyűjteményeket, akkor az így elkészült zenéket – fontos, hogy nem önmagukban a loopokat, hanem az azokból összehozott saját kompozíciókat – gond nélkül használhatjuk a privát weboldalunkon, a házi videóinkban, vagy akár egy privát bulin lejátszva is. Ha viszont üzleti céllal használnánk fel, akkor nem az alap, hanem a Commercial (Standard) vagy Commercial (Royalty Free) licencet kell választanunk a loopok megvásárlásakor a program Store felületén. Utóbbi esetében gyakorlatilag azt csinálunk a loopokkal készült zeneszámokkal, amit csak akarunk, míg a Commercial (Standard) licence esetében a streaming, CD készítés, üzleti webes felhasználás, TV- és rádió lejátszások, nyilvános előadások esetében mennyiségi korlátozások vannak. A licencelés részleteiről ezen az oldalon találni részletes információkat. Mellesleg még így is elég versenyképes árakon lehet üzleti licencet venni a gyűjteményekhez, kiváltképp ha azt nézzük, hogy ezeket utána kedvünk szerint használhatjuk bármennyi projekthez, és ha még saját vokállal, hangszerekkel stb. egészítjük ki őket, akkor a végtelenségig variálhatók (és remek alapot adnak mindenféle dalhoz, szinte bármilyen zenei stílusban).
Összegzésül
Mindent egybevetve a Magix Music Maker 2022 egy kifejezetten jól sikerült, testreszabható, rendkívül jól bővíthető zenekészítő program akár a teljesen kezdőknek otthonra, akár profi felhasználásra. Mivel minden zenei stílusban tölthetünk le hozzá kiegészítő hangmintákat, ráadásul a virtuális hangszerekkel mi magunk is komponálhatunk benne (mellesleg külső VST modulokat is használhatunk vele), így azt kell mondjuk, hogy a határ a csillagos ég, ami a felhasználási lehetőségeket illeti, legalábbis zenekomponálás terén. Kezdetnek, ismerkedni bőven megteszi az ingyenes változat is, később pedig egyszerűen be lehet ruházni a Plus vagy Premium kiadásra, majd azok tudását is bővíteni a menet közben kialakuló igényeinknek megfelelően. Mindezt természetesen a Store felületen, úgy, hogy akár egy pillanatra sem hagyjuk el a program saját felületét: a komponálástól a maszterelésen át a funkciók vagy a loop gyűjtemények bővítéséig mindent elintézhetünk magában a Magix Music Maker 2022-ben.










