Az akkumulátor minden hordozható elektronikai készülék esetében kényes pont, de fontosságát leginkább az okostelefonoknál érezzük, ahol igencsak kényelmetlen helyzetbe kerülhetünk, ha idő előtt lemerül. Márpedig az akkumulátor az idő múlásával veszít az erejéből, így míg az első időszakban akár két napot is bírhatott mondjuk az okostelefonunk, elképzelhető, hogy egy évvel később ez jelentősen redukálódik. Sőt, ha nem figyelünk oda rá, hogy miként töltjük és merítjük a készüléket, akkor jelentősen gyorsabban kerülhet szinte használhatatlan állapotba az akkumulátora. De tényleg tönkreteszi a mobil akkumulátorát az éjszakai töltés? Valóban hasznos, ha mindig csak 80%-ig töltjük fel a 100% helyett? Megállják még a helyüket a “merítsd teljesen le töltés előtt, ne hagyd egész éjjel a töltőn, és véletlenül se használj gyorstöltést” tanácsok? Vagy épp ezekkel ártunk a modern akkumulátoroknak? Ezeknek a kérdéseknek jártunk most utána.
Bár csak egy tech eszköz, de gondoskodást igényel
Nemrég összeszedtük, hogy mit kell tenni, ha elveszítjük vagy ellopják a mobilunkat. De az a helyzet, hogy ennél hétköznapibb dolgok miatt is állandó gondoskodást igényelhet egy okostelefon: például érdemes odafigyelni rá, hogy minél tovább normál állapotban tartsuk az akkumulátorát. Így megúszhatjuk, hogy azt idő előtt cserélni kelljen, mert már egy fél napot sem bír ki, egyetlen töltéssel.
Utóbbira rengeteg tanács kering az interneten, ám az a helyzet, hogy nem mindegy, melyikre hallgatunk, ugyanis a régi módszerek a mai eszközökkel már nem feltétlenül működnek, sőt, adott esetben épp az ellenkezőjét érhetjük el velük, mint amit szeretnénk. Az viszont nem változott az évek során, hogy az okostelefonok akkujával sajnos törődni kell, némi odafigyelést és gondoskodást igényelnek, ha sokáig szeretnénk használni azokat.
Tényleg tönkreteszi a mobil akkumulátorát az éjszakai töltés?
Még ma is sokakban felmerül ez a kérdés, és ott motoszkál mellette gondolatainkban a sok egyéb régi jó tanács is: érdemes teljesen lemeríteni az akkut töltés előtt, ne hagyjuk egész éjjel a töltőn a telefont, és soha ne használjunk gyorstöltést. Ezek és a hasonló tévhitek a régi mobiltelefonokra vezethetők vissza. A kilencvenes években és a kétezres évek elején még sok készülék használt nikkel-kadmium (NiCd) vagy nikkel-metál-hidrid (NiMH) akkumulátort. Különösen a NiCd-celláknál jelentkezhetett az úgynevezett memóriaeffektus az ismétlődő részleges kisütések hatására, ezért ezeknél időnként teljes kisütési-töltési ciklust javasoltak. A NiMH-celláknál ennek jóval kisebb volt a jelentősége. Az éjszakai töltés problémáját az adta, hogy a régi, egyszerű töltők nem tudták pontosan érzékelni, mikor “telt meg” az akku. Folyamatosan áramot kényszerítettek a cellákba, ami többek között jelentős hőt termelt és gyorsabb elhasználódást okozhatott.
Mitől öregszik egy modernebb lítiumion-akkumulátor?
Eltérően a korábbi akkumulátoroktól, a mostaniaknak kicsit mások az igényei. Mondjuk az leszögezhetjük, hogy a magas hőt ezek sem kedvelik, szóval azt érdemes elkerülni, hogy a készüléket huzamosabb ideig napoztassuk. Az idő múlásából adódó öregedésen túl alapvetően az alábbi három tényező befolyásolja egy mai akkumulátor élettartamát:
- A töltési ciklusok száma. Egy teljes ciklus nem feltétlenül egyetlen töltést jelent. Mondjuk két alkalommal 50-ről 100 százalékra töltve például összesen egy ciklust használunk el. Sok mai telefon akkumulátorát úgy tervezik, hogy modelltől függően körülbelül 500–1000 teljes ciklus után még nagyjából az eredeti kapacitás 80%-át megőrizze.
- A magas hőmérséklet. Mint már említettük, ez messze a legnagyobb ellenség. Már 35 Celsius-fok feletti környezeti hőmérsékletnél is felgyorsul az akkumulátor öregedése, 40 fok környékén pedig mindez még intenzívebbé válik. Éppen ezért nem szerencsés a telefont nyáron az autó műszerfalán vagy tűző napon hagyni.
- A szélsőséges töltöttségi szintek. A lítiumion-cellák a közepes töltöttségi tartományban érzik magukat a legjobban. A rendszeres teljes lemerítés és a hosszú ideig 100 százalékon tartás egyaránt gyorsítja az öregedést.
A fentiek alapján tehát a modern akkumulátoroknak semmi szükségük nincs teljes lemerítésre. Éppen ellenkezőleg: a gyakori 0-ról 100 százalékra töltés nagyobb igénybevételt jelent számukra, mint a részleges töltések. Ha lehet, inkább töltsünk rá napközben néhány alkalommal, mintsem rendszeresen nullára merítsük a készüléket.
Az éjszakai túltöltés is elkerülhető ma már, hiszen sem az iPhone-ok, sem a modern androidos készülékek nem próbálják az akkumulátort “100 százalék fölé tölteni”. A töltésvezérlő elektronika leállítja a folyamatot, amikor az akkumulátor megtelik. Ami viszont igaz: ha a készülék órákon keresztül 100 százalékon marad, az hosszú távon valamivel gyorsabb kapacitáscsökkenést okozhat. Ez azonban nem biztonsági probléma, csupán az akkumulátor természetes öregedésének egyik tényezője. Bár a mai telefonok nem mennek tönkre az éjszakai töltéstől, a celláknak a 20% és 80% közötti töltöttségi tartomány a legideálisabb a hosszú élettartam szempontjából. Éppen ezért van rá példa, hogy rendszer szinten beállítható, mekkora legyen a maximális töltés (az újabb iOS és Android rendszereken beállítható, hogy csak 80%-ig töltsön fel a telefon, és 100%-ra csak külön kérésre menjen fel, hasonlóan az ebben a cikkünkben leírtakhoz. Szóval aki teheti, ne töltse 80% fölé az okostelefonját. De persze alkalmanként ettől azért eltérhetünk, például hosszú útra készülve azért kevésbé érdemes az akku lelkivilágával foglalkozni, mint azzal, hogy töltés nélkül sokáig bírja a készülék az úton. Mindenesetre a 20-80% közötti érték tartása inkább egy opcionális élettartam-kímélő tipp, nem kötelező szabály. A teljes lemerítést viszont nagyon is érdemes elkerülni.
Szintén régi tanács, hogy csak gyári töltőt használjunk, ma már azonban ennek alapvetően nincs jelentősége. Sok mai telefon támogatja az USB Power Delivery szabványt, de a gyorstöltési megoldások készülékenként eltérhetnek. Nem feltétlenül szükséges gyári adapter, viszont kompatibilis, megfelelő teljesítményű, megbízható töltőt és kábelt kell használni. A nagyon gagyi, a szabványtól eltérő, tanúsítvány nélküli cuccokkal nem érdemes próbálkozni, mert a silány minőségű adapter károsíthatja a készüléket, ráadásul érintésvédelmi kockázattal és fokozott tűzveszéllyel is járhat a használatuk.
S ha már töltés: mi legyen a gyorstöltőkkel? Nos, bár a gyorstöltésnek megvan a maga veszélye, de korántsem olyan drámai a helyzet. A gyorstöltés ugyebár több hőt termel, a hő pedig gyorsítja az öregedést. Ugyanakkor a mai telefonok folyamatosan figyelik az akkumulátor hőmérsékletét, és szükség esetén automatikusan csökkentik a töltési teljesítményt. A gyártó által támogatott gyorstöltés normál körülmények között biztonságosan használható, de ha közben a készülék rendszeresen erősen felmelegszik, az gyorsíthatja az akkumulátor öregedését.
S ha már hő és a mostani extrém nyarak: tényleg jót tesz egy felmelegedett telefonnak, ha hűtőszekrénybe tesszük? Nos: NEM! A hűtőszekrényben kialakuló pára komolyabb problémát okozhat, mint amennyi előnnyel a gyors lehűtés járna. Ráadásul a túl alacsony hőmérsékletért sincsenek oda az akkumulátorok. Szóval ha túlmelegedik a készülékünk, egyszerűen tegyük árnyékos helyre, esetleg kapcsoljuk ki pár percre, de legalábbis hagyjuk békén kicsit, amíg magától lehűl.
Mit tegyünk az akku megóvása érdekében?
Manapság elég sok akku-optimalizáló appot kínálnak minden rendszerre. Ezeknek két dolog miatt nincs sok értelmük: az egyik, hogy mivel a háttérben futnak, így maguk is növelik az energiafelvételt. A másik, hogy a modern rendszerek és készülékek eleve rendelkeznek optimalizálási funkcióval, így érdemesebb azt használni, amit a gyártó eleve tesztelt és beépít. Egyes iPhone-okon Optimalizált akkumulátortöltés, Androidon pedig jellemzően Adaptív töltés vagy hasonló néven található meg ez a funkció. Bár ez sajnos nem minden készüléken érhető el, de ha ott van, használjuk, s ha lehet, kapcsoljuk be a maximum 80%-ig való töltést. Így nem nekünk kell odafigyelni rá, hogy időben lekapjuk a töltőről a telefont, hanem a készülék magától szabályozza a töltési folyamatot és nem engedi a megadott százalék fölé töltődni az akkut. Ha mégis arra van szükség, általában egy gombnyomással megoldható átmenetileg a továbbtöltés.
Emellett, mint már említettük, nem szabad a telefont a napon hagyni, a strandon sem, de kiváltképp az autóban, ahol az üvegházhatás még jobban érvényesül (sajnos az ablakra cuppantható tartók sem ideálisak ebből a szempontból). Töltés közben ne fedjük le semmivel, s ha mégis nagyon felmelegszik játék, navigáció vagy mondjuk az internetkapcsolat hosszabb időn keresztüli, töltéssel megtámogatott megosztása közben, hagyjunk neki néha egy lélegzetvételnyi időt, hogy lehűlhessen.
Egyébként az automatikus fényerő-szabályozás, az Always-On Display kikapcsolása és OLED kijelző esetén a sötét mód használata is érezhetően növelheti az egy töltéssel elérhető üzemidőt.
Persze bármennyire vigyázunk rá, egy lítiumion-akkumulátor idővel elhasználódik. Ugyan használati szokásoktól is erősen függ, de két-három év után teljesen normális, ha a kapacitása már csak az eredeti érték körülbelül 80 százaléka. Azonban ha a maximális kapacitás 80 százalék alá csökken, de a készülék egyébként még megfelelően működik, gyakran gazdaságosabb egy akkumulátorcserét választani, mint új telefont vásárolni.






