Miként azt már több hasonló alkalmazás tesztjénél is írtuk, a Maceket még mindig körbelengi a tökéletes védettség legendája, ám ez a generatív AI terjedésével és az Apple ökoszisztéma népszerűségének jelentős növekedésével sajnos már a múlté. Az AI segítségével a kiberbűnözők is hatékonyabbá váltak, ráadásul mivel egyre többen használnak Macet, már van is miért célba venni ezt a platformot. S bár az Apple több rétegű védelmet integrál a rendszerbe, azért ezt még érdemes lehet megerősíteni egy olyan védvonallal, amelyik nem csökkenti a gép teljesítményét, viszont folyamatosan figyel a legújabb, vagy akár a még ismeretlen fenyegetésekre is. Ma egy ilyen megoldást mutatunk a Protectstar jóvoltából. Ezzel nem csak a Mac, de akár az iPhone fertőzöttsége is kideríthető, előbbinél pedig természetesen a megelőzésre is odafigyelhetünk vele, adott esetben akár teljesen ingyen. Következzen egy teljes Antivirus AI Mac teszt, amelyből kiderül, mi különbözteti meg ezt a szoftvert a konkurensektől.
Protectstar Antivirus AI Mac teszt: AI-ra épülő vírusvédelem macOS-re, akár ingyen is
Mint a bevezetőben is említettük, a macOS jelenlegi változatai már alapból több rétegű védelmet kapnak: XProtect antivírus motor, Gatekeeper funkció az ismeretlen alkalmazások futtatásának megakadályozására, Malware Removal Tool az esetleges kártevők eltávolítására, System Integrity Protection a rendszerfájlok módosításának megakadályozására, FileVault a háttértár titkosítására, integrált tűzfal, és egy halom jogosultságkezelő funkció, hogy meg lehessen akadályozni egy programnak vagy épp egy felhasználónak, hogy engedély nélkül férjen hozzá a rendszer- és hardverelemekhez. Viszont ezek a funkciók sajnos nem teljes értékűek, így a tűzfal például igencsak fapados, az antivírus motor sem jelent valósidejű védelmet a legújabb vagy még ismeretlen fenyegetések ellen, a jogosultságkezelés pedig sajnos kijátszható, ha maga a felhasználó figyelmetlen. Itt jönnek a képbe az olyan eszközök, mint a Protectstar-féle Antivirus AI Mac.
A Protectstar az évek óta népszerű – és szakértők által is elismert – androidos Antivirus AI után macOS-re is elérhetővé tette védelmi alkalmazását, amely a hagyományos víruskeresők működését igyekszik kiegészíteni a mesterséges intelligenciára épülő valósidejű elemzéssel. A program célja, hogy a hagyományos, aláírás alapú – avagy folyamatosan frissülő vírusadatbázisokra épülő – vizsgálatot kiegészítse egy extra réteggel is. Az ennél alkalmazott, AI alapú viselkedés- és mintázatelemzés segítségével nem csak a már ismert kártevőket ismeri fel, hanem az újabb, álcázott vagy korábban még nem azonosított fenyegetéseket is képes kiszűrni. Ez már csak azért is fontos, mert a modern digitális kártevők gyakran nem teljesen új ötletre épülnek, hanem régebbi támadási módszerek módosított, elrejtett vagy átcsomagolt változatai. Egy kizárólag aláírásokra építő víruskereső ilyenkor könnyebben lemaradhat, hiszen csak azt tudja biztosan felismerni, amit már korábban beazonosítottak.
Az Antivirus AI Mac a program nem lecserélni akarja a macOS beépített védelmi mechanizmusait, hanem kiegészíteni azokat. Mint említettük, a programban alkalmazott úgynevezett Dual Engine technológia a részben egy folyamatosan frissülő vírusadatbázis és egy AI alapú viselkedés- és mintázat elemző funkció segítségével igyekszik beazonosítani a digitális kártevőket. Bár macOS alkalmazás, de nem csak a maces kártevőket tudja kigyomlálni, hanem a Windowsra veszélyeseket is. Ez talán furán hangzik, de valójában nagyon is logikus: ha a környezetünkben, munkahelyünkön, baráti körünkben stb. akadnak windowsos gépet használók, így eleve megakadályozható, hogy tovább küldjünk nekik például egy olyan csatolt fájlt e-mailben, amely macOS-re ugyan ártalmatlan, de Windowsra veszélyes kártevőt tartalmaz. Hivatalos tesztet még nem láttunk, de tekintve, hogy az androidos változat az egyik legjobb a kategóriájában és az általunk elvégzett, kis mintás teszten is minden kártevőt azonnal felismert a program, azt kell mondjuk, ez tűnik eddig az egyik leghatékonyabb antivírus alkalmazásnak macOS-re azok közül, amiket kipróbáltunk.
Egy ilyen alkalmazásnál persze az is fontos, hogy ne fogja vissza a számítógép teljesítményét. Tapasztalatunk szerint az Antivirus AI Mac nagyon visszafogottan bánik a rendszer erőforrásaival, így mi minimális lassulást sem tapasztaltunk a valósidejű védelem során. A manuális vizsgálatok lefutásának sebessége természetesen erősen függ attól is, hogy magán a gépen mennyi fájlt tárolunk, de ha nem akarunk hosszan tartó teljeskörű ellenőrzést (Complete Scan), akkor a Smart Scan funkcióra is hagyatkozhatunk, ami csak a rendszer legveszélyeztetettebb bugyrait nézi át. Emellett van Custom Scan lehetőség is, ahol mi adhatjuk meg, mit vizsgáljon a program, így akár egyetlen mappa tartalmát is leellenőrzi, ha erre kérjük.
Persze ha valaki a Pro változatot használja, nem is feltétlenül kell kézzel indítania vizsgálatokat, hiszen ha előfizetünk, akkor kapunk real-time és időzíthető védelmet egyaránt. Előbbi folyamatosan figyel, így nagyon kicsi a valószínűsége, hogy bármi átjusson a védelmen, utóbbival pedig megadott időpontokban automatikusan indítható el a teljes vagy részleges vizsgálat.
Természetesen van lehetőség whitelist készítésre, vagyis megadhatunk a programnak olyan mappákat, meghajtókat, amelyeket ki akarunk hagyni a vizsgálatokból, de ugyanígy azt is meghatározhatjuk, hogy azonnal nekiessen-e egy éppen csatlakoztatott külső megható átnézésének. Emellett külön kapcsolható, hogy csak az éppen megnyitott, másolt, elindított fájlokat figyelje real-time, vagy az alkalmazások aktivitását is vizslassa (ez azonban nem tűzfal funkció, aki extra maces tűzfalra vágyik, annak ott a Little Snitch).
Ugyancsak természetesen egy modern víruskeresőnél, hogy van karantén funkció, így elkerülhető, hogy egy a tévesen azonosított fenyegetés miatt olyan fájlt ítéljen halálra a program, ami valójában ártalmatlan. Ha valóban ilyen történne, a karanténból visszanyerhetők az adott állományok, amíg ki nem töröljük azokat onnan. A karanténba helyezett valói kártevők természetesen ott már ártalmatlanok, ha csak vissza ne állítunk ilyeneket is. De miért is tennénk? Mindenesetre fejlesztők esetében a whitelist és a karantén sok kellemetlenségtől megkímélheti az embert, például ha a készülő fejlesztéshez kapcsolódó elemeket ítéli meg tévesen az antivírus motor.
Ellenőrizhetjük vele az iPhone vagy iPad fertőzéseket is
A program ingyenes változata – amelyet bárki letölthet a készítők weboldaláról – valósidejű védelmet nem, csak kézi gyors- és teljes vizsgálatot kínál. Emellett fájlok, mappák és külső meghajtók ellenőrzésére is használható. Az ingyenes kiadásnak is része a Dual Engine a kézi vizsgálatokhoz, valamint a karantén, a visszaállítás és a fehérlista-kezelés funkciók is.
A Pro verzió ehhez képest valós idejű védelmet, automatikus háttérfigyelést, ütemezett vizsgálatokat és iPhone/iPad ellenőrzést is kínál. Utóbbi viszonylag ritka lehetőség egyelőre a hasonló programok között. Mivel az iOS és iPadOS egy elég zárt rendszer, így viszonylag kicsi a fertőződés veszélye, de manapság azért ez sem lehetetlen már, nem beszélve a különféle kémprogramok létezéséhez (bár ez azért csak töredékét érinti a felhasználóknak). Mindenesetre az Antivirus AI Mac egy gyors USB-n keresztüli csatlakozás után képes átnézni az iPhone-t vagy az iPadet is. Ehhez viszont előbb biztonsági mentést készít a készülék tartalmáról a gépre (ez technikailag szükséges az átvizsgáláshoz), vagyis a vizsgálathoz azért adott esetben jelentős, akár több 10 GB-os szabad hely kellhet a gépünkön is, ahová elkészülhet az átmeneti backup.
Ha pedig titkosítást is beállítottunk anno az iPhone-os biztonsági mentésekhez, akkor az átnézésükhöz szükség lesz az ott megadott jelszóra is. Egy méretesebb iPhone mentés esetén – mondjuk 45 GB környékén – ez a vizsgálat egy erősebb Mac esetében is elvihet egy órát.
Összegzésül
Mindent egybevetve az Antivirus AI Mac az elmúlt időszak legjobb maces víruskeresője, amit láttunk (azt, hogy a eléri-e hatékonyságban mondjuk a Nortont, nem tudtuk tesztelni, de amit teljesített, az elég meggyőző volt). Itt minden vizsgálat helyben történik a gépen, nyomkövetők alkalmazása nélkül. A Dual Engine megoldásnak köszönhetően nem csak a már ismert macOS és Windows fenyegetéseket, de a módosított, vagy teljesen új digitális kártevőket is azonnal likvidálhatjuk, különösen ha előfizetünk a Pro változatra, s így a valósidejű védelemre.
A program inteles Maceken is fut (macOS 11 Big Sur vagy újabb rendszeren), de Apple Siliconra optimalizálták, így az utóbbi gépeken egészen biztosan nem okoz érezhető lassulást vagy túlzott akkuterhelést az állandó elemzés sem.













