Az OpenAI folyamatosan fejleszti népszerű, generatív mesterséges intelligenciára épülő csevegőjét, a ChatGPT-t. Ennek egyik állomása volt nemrég a GPT-4o nagy nyelvi modell bejelentése, amit szinte aznap elérhetővé is tett a cég mindenkinél, beleértve az ingyenes ChatGPT felhasználókat is. Akkor részletesen megírtuk, mire számíthat az, aki a GPT-3 vagy a GPT-4 helyett a GPT-4o modellel szeretne kommunikálni. Ám ezzel egy időben érkezett egy másik újdonság is az OpenAI boszorkánykonyhájából: az első hivatalos ChatGPT alkalmazás asztali gépekre. Egészen pontosan macOS-re. Ennek lehetőségeit mutatjuk most be, ebben a rövid összefoglalóban.
Letöltés és telepítés
Kezdjük rögtön azzal, hogy bár az asztali gépekre szánt ChatGPT alkalmazás egyelőre csak macOS-re érhető el, előbb vagy utóbb elkészül majd belőle a windowsos változat is. A maces verzió viszont már elérhető szinte mindenkinél, akinél még egyelőre nem, annak sem kell már sokáig várnia (folyamatosan válik elérhetővé a felhasználóknál). Bár eredetileg ChatGPT Plus előfizetés kellett a használatához, immár az ingyenes ChatGPT hozzáférést használók is letölthetik és beüzemelhetik. Az viszont elvárás minden esetben, hogy valamelyik Apple Silicon alapú Macet használjuk (M1, M2, M3 stb.).
S ha már letöltés: a programot a webes ChatGPT felületről szerezhetjük be, ha rákattintunk a jobb felső sarokban látható avatarunkra, majd a megjelenő menüben a Download the macOS app menüpontra. A letöltött ChatGPT_Desktop_public_latest.dmg fájlra duplán kattintva, a megszokott módon telepíthetjük az alkalmazást, vagyis egyszerűen húzzuk be a ChatGPT ikont az Applications mappába.
A hivatalos ChatGPT alkalmazás használata
Ha telepítettük a programot, az első indítás után be kell jelentkeznünk, s ettől kezdve kényelmesen elindíthatjuk az ikonra kattintva (érdemes kitenni a Dockra), vagy ha kedveljük a billentyűkombinációk használatát, akkor az OPTION (ALT) + SPACE gombok lenyomásával előhívhatjuk az Indító névre keresztelt mini ablakot, amely tulajdonképpen egy szövegbeviteli mező (hasonlóan a Spolight-hoz).
Ebben elkezdhetjük beírni a kérdésünket/kérésünket, majd az Enter billentyűt lenyomva elküldhetjük azt a programnak. Ugyanitt amúgy akár egy feldolgozandó fájlt is megadhatunk a ChatGPT-nek, vagy fotót (webkamerával) és képernyőképet is tudunk készíteni, ha a gépkapocs ikonra kattintunk a szövegmező előtt. Az Enter gomb lenyomása után megnyílik a ChatGPT alkalmazás teljes ablaka és ott folytathatjuk a diskurzust a generatív mesterséges intelligenciával.
A gyors eléréshez használandó billentyűkombináció egyébként megváltoztatható, ha a menüsorban látható ChatGPT ikonra kattintunk, majd a megjelenő menüből az Indító billentyűparancsának módosítása… menüpontot választjuk. Igaz is, menüpontok nevei: alapértelmezésben a program angol felülettel indul el, de a macOS System Settings / Language & Region felületén, az Application részben könnyedén átállíthatjuk a felületet magyarra. Csak kattintsunk a + gombra a lista alatt, majd a megjelenő ablakban válasszuk ki a ChatGPT alkalmazást és alatt a Magyar – Hungarian opciót nyelvként. Ha utána újraindítjuk a ChatGPT appot, már magyar nyelvű felületet láthatunk.
Használatát tekintve a maces ChatGPT app nem sokban különbözik a webes felülettől, de sok szempontból kényelmesebb használni és jobban integrálódik a rendszerbe. A gyorsbillentyűkkel elérhető Indító felület eleve sokat egyszerűsít a kommunikáció megkezdésén. Ugyanígy kényelmes, hogy a program tud képernyőképeket és fotókat készíteni, amelyekről azonnal elkezdhetünk csevegni, illetve megadhatunk neki dokumentumokat, képfájlokat is, hogy azok tartalmát elemezze számunkra.
Működnek az olyan integrált funkciók is, mint a webes keresés, a kódkészítés, vagy épp a képgenerálás. Utóbbinál mi annyi furcsaságot tapasztaltunk az éppen tesztelt verziónál, hogy nem engedte kinagyítani az elkészült képet, s a letöltésre vagy átszerkesztésre sem kínált fel lehetőséget. Pedig ezek a funkciók a webes ChatGPT-ben gond nélkül működnek. Persze lehet, hogy ez csak az aktuális programverzió hibája volt éppen, szóval egy későbbi frissítés ezt remélhetőleg orvosolja.
A használni kívánt nagy nyelvi modell (GPT-3, GPT-4, GPT-4o) kiválasztása nagyon egyszerű a programablakban, s természetesen elérhetjük benne az általunk létrehozott, vagy mások által közzétett GPT-ket is.
Fontos, hogy a programban elérhető a Voice Chat funkció is, amely a GPT-4o megjelenésével még gördülékenyebb hangos beszélgetést tesz lehetővé a ChatGPT és a felhasználó között. Ez még egyelőre nem az a valós idejű beszélgetési mód, amit a tavaszi bemutatóban ígért az OpenAI, de minden bizonnyal az is érkezik majd belátható időn belül.
Összegzésül
Mindent egybevetve a ChatGPT alkalmazást maces verziója sokkal gyorsabbá és kényelmesebbé teheti a generatív MI-alapú csevegő használatát az asztali gépeket és MacBookokon. Még a kezdeti hiányosságai ellenére is érdemes beüzemelni a gépeken, ha gyakran szoktunk cseverészni a ChatGPT-vel. Reméljük, hogy előbb-utóbb Windowson is debütál majd (FRISSÍTÉS 2024.11.16: ez időközben megtörtént, innen tölthető le), még akkor is, ha ott a Microsoft mostanra már beépítette saját, Copilot nevű megoldását a rendszerbe és az alkalmazásokba.











