A ChatGPT megjelenése óta számtalan területen jelentek meg – az OpenAI chatbotjának alapját is képező – GPT nyelvi modulra épülő megoldások. Tele van ilyenekkel a padlás és persze sorakoznak a ChatGPT tippek az AI rovatunkban is. Ám az a helyzet, hogy ha valaki szövegek írására (e-mail, közösségimédiás poszt, blogbejegyzés stb.), vázlatok készítésére (prezentációkhoz, dokumentumokhoz stb.), vagy kutatásra szeretné használni a mesterséges intelligenciát, nem feltétlenül kell alternatív megoldásokhoz nyúlnia. Maga a ChatGPT is tud ebben segíteni, amennyiben úgy kérdezünk tőle, hogy arra a megfelelő választ generálja, olyan formában, hosszban, stílusban és tartalommal, amilyenre épp szükségünk van. Éppen ezért következzenek most a – szerintünk – legjobb ChatGPT tippek, amelyekkel a végletekig kihasználjuk az AI chatbot jelenlegi képességeit.
A legjobb ChatGPT tippek, hogy a végletekig kihasználjuk az AI chatbotot
Mivel nem most kezdünk el foglalkozni a ChatGPT-vel és társival, eleve akad néhány olyan tippünk, amelyek az elmúlt hónapokban már megjelentek a Techwokon. Így első körben ezeket foglaljuk össze, hogy aztán adjunk néhány gyakorlati tanácsot is arra nézve, mit és hogyan érdemes kérdezni, kérni a mesterséges intelligenciától.
Kezdjük tehát azokkal a dolgokkal, amelyek már szóba kerültek nálunk. Ezekkel a ChatGPT alap tudása bővíthető, illetve a mobilos használatot tehetjük kényelmesebbé.
- ChatGPT általános tudnivalók: megjelenése után azonnal kielemeztük a ChatGPT-t, s mivel a cikket azóta is folyamatosan frissítjük, így minden fontos információt megad azoknak, akik még nem teljesen vannak képben azzal, mi a fene ez a nagy ChatGPT őrület a világban.
- Plug-inek használata és a legjobb ChatGPT kiegészítők: A ChatGPT tudása bővíthető plug-inekkel is. Az alap chatbot csak 2021 szeptemberéig van kiokosítva, s mivel – egyelőre – nem tud keresni az interneten friss információk után, ez erősen korlátozza a lehetőségeit. Ám ha valaki előfizet a ChatGPT Plus csomagra, annak lehetősége nyílik rá, hogy plug-inekkel bővítse a chatbot tudását. Ilyenekből már most is rengeteg van, ezeket szedtük össze anno ebben a cikkben, s megmutattuk az is, hogyan lehet őket telepíteni és használni. 2023 novemberében egyébként a GPT-4 nyelvi modell alap tudását 2023 áprilisáig kitolta az OpenAI. Erről itt írtunk részletesen, bemutatva a ChatGPT Plus előfizetés többi előnyét is.
- ChatGPT és Bing kereső összekötése: A Microsoft ugyebár beépítette a ChatGPT alapját képező GPT-4 nyelvi modellt a Bing keresőbe. Ám a dolog visszafelé is működhet, vagyis a ChatGPT is kiegészíthető a Binggel, s így már friss információkkal is rendelkezhet. Ennek feltételeiről és mikéntjéről írtunk ebben a cikkben.
- Hivatalos ChatGPT app okostelefonra: Az App Store és a Play Áruház is tele van ChatGPT alapokra épülő utánzatokkal. Többségük nagyjából nem jó semmire, egy részük pedig adathalászatra készült. Aki biztosra akar menni, használja a hivatalos ChatGPT appot, amelyről persze írtunk már mi is. Sok előnye – s mellettük pár korlátja – van, érdemes vele megismerkedni.
- DALL-E 3 képgeneráló használata a ChatGPT-ben: 2023 októberétől a ChatGPT-n belül is létrehozhatunk képeket, mivel az OpenAI integrálta abba a DALL-E 3 képgenerálót.
- GPT-4 tesztelése, akár ingyen is: a ChatGPT jelenleg két GPT modellt használ. Az ingyenes változatban a GPT-3.5 áll rendelkezésünkre, míg a Plus előfizetőknek ezen felül a GPT-4 nyelvi modell is elérhető. Utóbbi sokkal kreatívabb a tartalmak létrehozásakor, ráadásul több izgalmas extrával, például képelemző funkcióval is rendelkezik. Ám nincs ingyen. Vagy egy ChatGPT Plus vagy egy OpenAI API előfizetésre van szükség a használatához. Ez azonban részben kijátszható! Először is, a Microsoft Bing chatbotja szintén a GPT-4 modellre épül, így ott is azt használhatjuk, ingyen. De a linkelt cikkünkben további megoldásokkal is szolgálunk azoknak, akik ChatGPT Plus előfizetés nélkül használnák a GPT-4 lehetőségeit.
Ezek után következzenek a gyakorlati ChatGPT tippek azoknak, akik szeretnék a lehető legtöbbet kihozni akár az ingyenes, akár az előfizetős változatból. Az alábbi tippek egyébként mindkét esetben működnek.
A megfelelő kérdés/kérés írása
Bár a ChatGPT elsőre egy szimpla online csevegőnek tűnik, s remekül el lehet vele diskurálni bármiről, ha tényleg eszközként tekintünk rá, akkor nem elég koncepció nélkül kérdezgetni. A kontextus mindig nagyon fontos. FIgyeljünk oda a kérdés megfogalmazásakor annak stílusára, árnyalataira, a pontos válaszadáshoz szükséges információk egyértelmű beleszövésére. A ChatGPT ezek alapján teljesen eltérő választ adhat akár egy alapvetően ugyanazt a témát feszegető kérdésre is. A megfelelő minőségű és tartalmú válaszhoz, megfelelő kérdésfeltevésre van szükség.
Ráadásul ha nem figyelünk, akkor egy-két helyesírási hiba is befolyásolhatja, miként értelmezi a dolgokat a mesterséges intelligencia. Igaz, remekül lehet használni helyesírás-ellenőrzésre is, de ettől még előfordulhat olyan hiba, amely miatt a tervezettől eltérő jelentést kapnak gondolataink. Szintén érdemes figyelembe venni, hogy ugyan a ChatGPT simán elcseveg velünk magyarul – és több tucat egyéb nyelven – is, azért az alapvető oktatást angol nyelvű adatok alapján kapta, s a feldolgozást is javarészt azok alapján végzi. Szóval ha biztosra akarunk menni, érdemes angolul kommunikálni vele a jobb eredmények eléréséhez. Ettől még persze magyarul is feltehetjük neki a kérdéseket (példáinkban mi is így teszünk majd).
A kérés/kérdés értelmezését nagyban segíti a rendszernek az is, ha nem hosszas körmondatokban, hanem lényegre törően, röviden – lehetőleg jól tagoltan, adott esetben akár felsorolásként, pontokba szedve – teszünk fel összetett kérdéseket. Emellett azt is előre közölhetjük az AI-val, hogy milyen stílusú választ várunk, ami szintén erősen befolyásolhatja a végeredményt. Sőt, ha több egyforma stílusú válaszra is szükségünk lesz, akkor kezdetként már az elején leszögezhetjük, hogy milyen hangulatú, stílusú, hosszúságú válaszokat várunk. Első mondatként írhatjuk például ezt:
Mostantól minden kérdésemre viccesen és röviden felelj.
Így, amíg ellenkező utasítást nem adunk, a ChatGPT az adott csevegésen belül az összes kérdésünkre tömör, ámde humoros választ ad. E kissé elméletibb megközelítés után következzenek az igazán gyakorlatias ChatGPT tippek.
Személyre szabott válaszok
Hasonlóan az előbbi példánkhoz, más módon is irányíthatjuk az AI-t a generált válaszok lényegi jellemzőit illetően. A megfogalmazásokkal kapcsolatban gyakorlatilag taníthatjuk is a mesterséges intelligenciát, hogy testreszabottabb válaszokat hozzon létre. Meghatározhatunk neki egyfajta szabályrendszert, amelyben lefektetjük a legfontosabb kitételeket, melyekhez minden további válasznál “figyelnie kell”. Például kezdhetjük az új csevegést ilyen módon:
Megadok pár adatot kulcs = érték formátumban. Ezentúl ezeknek megfelelően válaszolj, ha szövegek írását kérem tőled.
ismerősöknek írt e-mailben a címzett megszólítása = Helló NÉV!
ügyfeleknek írt e-mailben a címzett megszólítása = Üdvözlöm!
nevem az e-mailek aláírásakor = NL
levelek lezárásakor az elköszönés előtt = mindig legyen valamilyen jókívánság
ismerősöknek írt e-mail stílusa = humoros, kedves, tegeződő
ügyfeleknek írt e-mail stílusa = professzionális, határozott, segítőkész, magázódó
Ennek hatására az AI az adott csevegésen belül automatikusan helyettesít a megadott értékekkel, ha a kulcsként megjelölt tartalommal találkozik. A példában, ha egy ismerősnek írunk levelet, azt minden esetben Helló NÉV! megszólítással kezdi, az aláírás pedig minden levélnél NL lesz. Emellett a levél végére, az elköszönés elé mindig odabiggyeszt valamilyen jókívánságot (véletlenszerű, hogy mit). Fontos tudni, hogy a magyar nyelvre jellemző tegeződés/magázódás jelenleg elég nehezen megy a ChatGPT-nek, szóval érdemes minden generált szöveget jól átnézni, mert hajlamos keverni a dolgokat. Így egy magázódó megszólítás után zokszó nélkül letegez bárkit, majd visszavált pár mondattal később magázódásba. Mi már tapasztaltunk ilyet egy mondaton belül is, ami nem kis teljesítmény. Ez idővel biztosan javul majd, de egyelőre jobban fekszik neki az angol nyelv, mint a magyar, ez egyértelmű.
Hasonló módon létrehozhatunk számára egy szabálykönyvet az általunk használt szófordulatokkal, becenevekkel, a családtagok neveivel, kedvenc márkáinkkal stb. kapcsolatban is, így ha azok szóba kerülnek egy új szöveg generálásakor, az AI személyesebbé teheti velük a végeredményt. Még azt is meghatározhatjuk ily módon, hogy mondjuk eltérő stílusban írja a levelet ismerősnek, családtagnak, ügyfélnek. Persze ahhoz, hogy később ebből profitáljunk, úgy is kell megadni a kérést/kérdést, hogy az AI tudja, épp kinek készül az e-mail, például:
Írj egy e-mailt egy ügyfelemnek arról, hogy át kell tenni a holnapi Zoom megbeszélést vasárnapra.
vagy
Írj egy e-mail egy barátomnak arról, hogy holnap elmehetnénk bringázni
A ChatGPT az ezekre adott válaszban (általa megírt levélben) a kezdésként meghatározott szabályoknak megfelelően fogalmaz és építi fel a szöveget.
Az így létrehozott személyes profilt érdemes elmenteni egy szövegfájlba, dokumentumba, vagy épp egy jegyzet appba és onnan visszamásolni, amikor épp szükségünk van rá a ChatGPT-ben.
Prezentáció vázlat, Facebook bejegyzés, vagy épp képgenerálási prompt létrehozása
A ChatGPT nem csak hosszabb rövidebb szövegek, esszék létrehozására alkalmazható. Kiválóan lehet vele például prezentációkat alkotni. A lényeg, hogy bármit is akarunk, mindig tisztázzuk röviden a tartalmi leírás előtt, hogy mire van szükségünk. Maradva a prezentációknál:
Készíts egy 10 diából álló prezentációt. A témája legyen az egészséges táplálkozás.
A ChatGPT ennek hatására diákra bontva felépít egy komplett prezentációt. Persze PowerPoint fájlt magától nem tud készíteni, de a diák tartalmát simán átmásolhatjuk a kedvenc prezentációs alkalmazásunkba. Sőt, adott esetben a teljes tartalmat kidolgoztathatjuk vele:
Dolgozd ki, hogy melyik diánál mint mondjak előadás közben.
Így a vázlatos prezentáció minden egyes diájához megkapjuk a jegyzetek szövegeit is, kidolgozva, előadható formában. Ha kell, ezeket még kibővíttethetjük vele, vagy épp rövidíthetünk. Kinek, mire van épp szüksége.
De ugyanígy határozhatjuk meg azt is, ha mondjuk egy Facebook vagy Twitter posztot kérünk tőle. Adott esetben még címkékkel is szolgál ezekhez:
Készíts erről egy rövid Facebook bejegyzést, címkékkel kiegészítve
Nehéz lenne mindenre önálló példával szolgálni, de maga a módszer szinte minden esetben azonos. És ahogy korábban már írtuk, a lényegretörő és egyértelmű megfogalmazás erősen befolyásolja a kapott válasz minőségét. Extra érdekesség, hogy a ChatGPT remekül használható arra is, hogy a mesterséges intelligenciára épülő képgenerálók számára hozzunk létre vele részletekbe menő, pontosabb képgenerálást nyújtó promptokat. Ha például szeretnénk egy Balaton-felvidékről készült fantáziaképet, csak ennyit kell megadnunk a ChatGPT-ben:
Írj egy angol nyelvű promptot képgeneráláshoz: Balaton-felvidéki látkép, festett stílusban
Az eredmény persze változhat, de az AI ilyenkor figyelembe veszi a Balaton-felvidék jellemzőit (a tó látványa, a színvilág, a fák típusai, szőlőtőkék, levendulák stb.), s ezeket is beleszövi a prompt szövegébe. Mindezt angolul, hiszen a legtöbb képgeneráló jelenleg csak angol nyelvű utasításokat fogad el (leszámítva a Bing chat Kreatív üzemmódját, amely már magyar nyelvű leírás alapján is tud képeket létrehozni). Maga a ChatGPT egyébként nem tud képeket generálni, szóval a létrehozott prompt szövegét ki kell másolni és beilleszteni a kedvenc AI-alapú képkészítőnkbe (Adobe FireFly, DALL-E stb.).
Fordításhoz is kiváló eszköz
Korábban csokorba szedtük, hogy melyek a legjobb, ingyen is használható online fordító szolgáltatások. Ám a ChatGPT is remekül használható erre a célra. Nemes egyszerűséggel csak közölnünk kell vele, hogy egy adott szöveg lefordítására vágyunk:
fordítsd le angolra:
…ide illesszük be a lefordítandó szöveget…
Az eredmény egy szépen és gyorsan lefordított angol szöveg lesz, az eredeti, esetünkben magyar forrásból. Akár egy kisebb dokumentum szövegét is bemásolhatjuk az utasítás után, egy sorral lejjebb kezdve. Persze egy rövidebb kifejezés, szó is gond nélkül lefordítható vele:
fordítsd le angolra: “Ezt a szöveget a ChatGPT fordítja le egyik nyelvről a másikra.”
Az idézőjel amúgy elhagyható, az eredmény ebben az esetben akkor is ugyanaz lesz, vagyis a ChatGPT elvégzi a fordítást.
A ChatGPT átvedlik másik személyiséggé
Épp ahogy Pom-Pom, a ChatGPT is hol ilyen, hol olyan. Bámulatosan tudja változtatni, no, nem az alakját, de a személyiségét mindenképp! Ráadásul ezt sem nagy etwas kérni tőle:
Válaszolj a kérdéseimre úgy, mint egy jósnő
Ettől kezdve a ChatGPT nem akad ki azon, ha a holnap eseményeiről kérdezzük, hanem fantáziadúsan és sejtelmesen rizsázik majd arról, hogy mire számíthatunk másnap.
Akárcsak egy látnok, a stílust is remekül hozza, de arra, hogy a jóslat teljesüljön, valószínűleg igen kicsit az esélyünk (bár ügyesen ködösít, szóval bejöhet neki). Ugyanígy szinte bármilyen személyiséggel felruházhatjuk amúgy. Ha nem tudjuk egy szóval olyan jól beazonosítani, mint a jósnő esetében, akkor körbe is írhatjuk a személyiségjegyeket.
Kimenet formázása
Az eddigi ChatGPT tippek javarészt a tartalomra vonatkoztak. De ezen kívül akad még egy – számunkra legalábbis – fontosnak tűnő dolog. A ChatGPT alapértelmezésben egyszerű szöveges válaszokat ad. Azonban megkérhetjük arra is, hogy formázza a létrehozott szövegeket (akár egy esszét, akár egy prezentációt stb.). Ehhez az úgynevezett markdown jelöléseket tudja alkalmazni, amelyeket aztán a megfelelő szövegszerkesztők át tudnak alakítani akár egy szépen formázott Word dokumentummá vagy HTML lappá is.
Azt, hogy egy adott választ markdown formátumban kérünk, jelezhetjük akár minden kérdésnél külön-külön is. De a korábban bemutatott módon akár már az első mondatnál is megadható, hogy minden válaszra ilyen formátumban van szükségünk:
A válaszaid formázd markdown jelölésekkel
Így minden válasz szépen formázott lesz, kiemelve az alcímeket, dőlt vagy félkövér szövegrészeket stb. Hasonló módon kérhetünk különféle formázásokat a lekért adatokhoz is. Például az összehasonlításokat kérhetjük táblázatos formában is:
Hasonlítsd össze az Android és az iOS rendszereket fontos tulajdonságait. Táblázatos formában.
Így nem csak egy szövegmasszát vagy felsorolást kapunk, hanem szépen, táblázatos formában mutatja meg nekünk a két rendszer főbb jellemzőit (alapértelmezésben a 2021-es adatok alapján persze).
Mellesleg ilyenkor is a markdown jelöléseket használja, így ha Vágólapra másoljuk a táblázatot, abból leginkább egy markdown szerkesztőben tudunk újra szépen formázott verziót varázsolni. Egyébként a Személyesebbé tétel bekezdésben írt megoldás itt is működik. Létrehozhatunk egy profilt a formázásokra vonatkozóan is. Például így:
Megadok pár adatot kulcs = érték formátumban. Ezentúl ezeknek megfelelően válaszolj, ha szövegek írását kérem tőled.
összehasonlításoknál = ha lehet, válaszd a táblázatos formát
hosszabb szövegeknél = ha lehet, formázd a szöveget markdown jelölésekkel
Ez a megoldás szintén akkor hatékony hosszú távon, ha elmentjük egy szöveges fájlba vagy jegyzetbe, s minden alkalommal bemásoljuk kezdéskor. Így az adott csevegésben a ChatGPT mindig az általunk kiválasztott formázási módot részesíti majd előnyben a szöveges válaszok létrehozásakor.
Összegzésül
Ezek voltak tehát a legjobb ChatGPT tippek a Techwokon, legalábbis egyelőre. Merthogy ez még egyáltalán nem a vége. A későbbiekben elmerülünk majd részleteiben is egy-egy területnek, hogy miként lehet igazán kihasználni a ChatGPT-ben rejlő potenciált. Mert ha nem is mindentudó, de azért igen sok területen segítheti a munkát, ráadásul folyamatosan fejlesztik, így a lehetőségei is napról napra szerteágazóbbak. Mindezt ráadásul úgy, hogy adott esetben még csak elő sem kell fizetni a ChatGPT Plus szolgáltatásra, a fenti – gyakorlati – ChatGPT tippek ugyanis gond nélkül használhatók az ingyenes változatban is, vagyis bárkinek a rendelkezésére állnak.












