Ha alternatív böngészőkről esik szó, az egyik nagy kedvencünk kétség kívül a Firefox, amely villámgyors, egészen jól bánik (egy ideje) a számítógép erőforrásaival és sokat hozzátesz a magánélet védelméhez is, miközben böngésszük vele a világhálót. Ráadásul folyamatosan fejlődik, aminek kapcsán a nemrég megjelent 130-as verzióban egy új felület is találunk benne: a Firefox Labs funkció használata egyszerűbbé teheti a készülő, még kísérleti stádiumban lévő, de hamarosan megjelenő funkciók kipróbálását a vállalkozó kedvű Firefox felhasználóknak. Megmutatjuk, hogyan!
Firefox Labs funkció használata: készülő funkció bekapcsolása Firefoxban
Kezdjük tehát ott, hogy a Firefox Labs új felületének használatához minimum a Firefox 130-as verziójára van szükség. Viszont nem kell béta, működik a stabil változatban is. Ezzel szemben az új felületen kínál funkciók azért nyugodtan nevezhetők bétának is, de legalábbis amolyan előzetes változatok, szóval ha bekapcsoljuk valamelyiket, lehet, hogy némileg rontja a böngésző stabilitását, illetve közel sem biztos, hogy minden funkció működik majd a beígért újdonságok közül.
Ettől függetlenül, aki nagyon kíváncsi arra, mit hoz a jövő, ezentúl sokkal egyszerűbben próbálhatja ki a nagyobb újdonságokat, mint eddig. Erre jó példa a 130-as verzióban a generatív AI-alapú csevegőket integráló oldalsáv, amelyről anno írtunk már egy gyakorlati tippet, ám akkor még a Nightly verzióra volt hozzá szükség. Most viszont a stabil Firefoxban is bekapcsolhatjuk ezt az újdonságot.
Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy a böngésző Beállítások felületén rákattintunk a Firefox Labs lehetőségre. A megjelenő felületen a Böngészés címszó alatt találjuk meg az MI csevegőbot opciót. Jelöljük be, majd a Válasszon csevegőbotot részben válasszuk ki a listáról a számunkra legszimpatikusabb MI-t. Mi a Google Gemini vagy a ChatGPT csevegőt javasoljuk, ezek ugyanis gond nélkül tudnak magyarul is. De akadnak még más alternatívák is.
Ha bekapcsoljuk a Show prompts on text select opciót is (a kétnyelvű feliratokból is látszik, hogy ezek még nem végleges funkciók), akkor a szövegek kijelölésekor megjelenik egy kis ikon a böngészőben, amelyre kattintva összefoglalót vagy a szöveg átfogalmazását kérhetjük a MI-től, amelynek eredménye az oldalsávban jelenik meg. Az oldalsávon egyébként bármikor lecserélhetjük az éppen használni kívánt MI-modellt, így emiatt nem kell minden alkalommal visszatérni a Firefox Labs felületre.
További új funkciókat is találunk, nem csak MI-t
Természetesen a világ azért nem csak a generatív mesterséges intelligenciából áll, így akadnak más izgalmas újítások is, amelyek bekapcsolhatunk a Firefox Labs felületen. Ezek egyik a Kép a képben: automatikus megnyitás lapváltáskor opció, amelynek bekapcsolásakor a böngészőben éppen játszott videó automatikusan önálló ablakba kerül, ha esetleg bezárjuk az eredeti weblapot, ahonnan elindítottuk (például Youtube). De ott van még a Címsor: az eredmények megjelenítése az IME összeállítása alatt opció is, amely az összetett szimbólumok bevitelét teszi egyszerűbbé








