A videók és hangfelvételek készítése az okostelefonok korában már szinte gyerekjáték. Bárki, bármikor készíthet felvételeket: például rögzíthetünk céges megbeszéléséket, interjúkat hangfelvételen. A kihívást inkább csak az jelenti, amikor egy hosszabbra sikerült hanganyagból szeretnénk írott szöveget varázsolni, de lehetőleg időrabló újragépelés nélkül. Szintén hosszú időre jelenthet elfoglaltságot, ha egy videó hangsávjához szeretnénk megfelelő feliratokat gyártani, pláne, ha több nyelven lenne rájuk szükségünk. Van azonban egy magyar fejlesztésű online eszköz, amely mindkét fenti esetre villámgyors és hathatós megoldást jelent. S akkor még nem is beszéltünk a további extra lehetőségeiről. Az Alrite jelenleg a legjobb online beszédfelismerő program le- és feliratozáshoz, így ha valaki az idei évben ilyen jellegű feladatok elé néz, feltétlenül ismerkedjen meg vele.
Alrite: a legjobb online beszédfelismerő program leiratozáshoz és feliratozáshoz
Az Alrite már nem először szerepel nálunk, hiszen anno részletesen bemutattuk. Az elmúlt időszakban azonban számos változáson esett át, így arra gondoltunk, összefoglaljuk, hogy mit nyújt 2023-ban a – szerintünk – legjobb online beszédfelismerő program.
Kezdjük az alapokkal: az Alrite egy online szolgáltatás, amely hanganyagokat, vagy videók hangsávját képes írott szöveggé alakítani, s ebből folyó szöveget (úgynevezett leiratot), vagy a videókhoz időzített feliratokat képes létrehozni. Mindezt a legújabb deep learning technológiára alapozva, a mesterséges intelligencia (AI) segítségével oldja meg, ami igencsak hatékonnyá és pontossá teszi a felismerést. Tesztjeink során szinte tökéletesen eredményeket ért el, akár kicsit zajos felvételekkel is, ráadásul az írásjeleket, sőt, még a párbeszédeket is korrekt módon jelölte az anyagban. Ha valamiben bizonytalan (például ha túl zajos a felvétel egy-egy részlete), azt kiemeléssel jelöli a szövegben, így kényelmesen felülvizsgálhatjuk az ilyen szavakat is.
Az elkészült szöveg aztán szerkeszthető közvetlenül az Alrite felületén is, de természetesen lementhetjük mondjuk Word dokumentumként, vagy srt feliratfájlként is, hogy tovább hasznosítsuk.
A legszebb az egészben, hogy a fenti feladatokat az Alrite beszédfelismerő program több nyelven is képes megoldani: itthon persze elsősorban a magyar nyelvű hanganyagok átalakítása talán a legvonzóbb, de a szolgáltatás ezen felül angol, német, spanyol és francia nyelvű felvételekkel is megbirkózik. Sőt, akár a szövegek fordítását is megoldja, ha erre kérjük.
Korábbi tesztünk óta olyan extrákkal is bővültek az Alrite lehetőségei, mint például a feliratok ráégetése a videókra. Vagyis a hangsávból készült feliratokat nem csak önálló .srt vagy . vtt fájlként menthetjük – ezeknél ugyebár időzítve vannak a szövegrészek és a videólejátszó alkalmazás beállításainak megfelelő stílusban jelennek meg lejátszáskor -, hanem ráégethetjük azokat a videóra. Ennek előnye, hogy így fixen beállíthatunk egy stílust (színek, betűméret, betűtípus, pozíció stb.), ami így akár a cég arculatához is igazodhat.
Hátránya, hogy míg az srt fájlokból akár több nyelvi variációt is mellékelhetünk a videóhoz, s így azok választhatók a lejátszáskor, addig a ráégetett felirat nem kapcsolható ki, nem cserélhető le a későbbiekben az adott videón. A frissítések során az Alrite-ba egyébként bekerült már a feliratok szerkesztésének lehetősége is: nem csak a szöveget, hanem az időzítést is korrigálhatjuk vele utólag.
Persze az időzítés nem csak a feliratok esetében lehet fontos, így az Alrite a leiratok esetében is lehetőséget ad rá, hogy azokat időbélyegekkel együtt lehessen exportálni. Ez egy interjú, vagy egy megbeszélés, konferencia felvétele esetén igencsak hasznos lehetőség.
Kényelmi extrák és okostelefonos Alrite app
Az tiszta sor, hogy az Alrite a feltöltött hang- és videófájlok alapján dolgozik. De a fejlesztők azért azokra is gondoltak, akik egy online közzétett videóhoz szeretnének feliratot létrehozni, vagy épp a hangfelvételt is az Alrite felületén készítenék el. Mindkettőre van lehetőség: diktálhatunk a programnak, vagy link segítségével is megadhatjuk a felirat készítésére használandó online videót. Így nem kell letölteni külön a Youtube-ról, majd feltölteni az Alrite-ba. Ezt elintézi helyettük a rendszer.
Igaz is, rendszer: mivel az Alrite felhő alapú, így minden feladatot távoli szerveren végez el, vagyis az amúgy rendszerigényes szövegfelismeréshez nincs szükség bivaly PC-re.
Sőt, tulajdonképpen számítógépre sem, hiszen van androidos és iOS-re készült app is, amelyekkel minden fentebb említett lényegi funkciót elérhetünk az okostelefonon. A mobilalkalmazások esetében egyébként alapértelmezésben offline tárolódnak a felvételek, mi dönthetjük el, hogy mit és mikor szeretnénk feltölteni feldolgozásra, vagy esetleg megosztani. Ezzel megkímélhetjük a mobil adatcsomagunkat, amíg wifi közelébe nem érünk.
Biztonság és adatvédelem
Mivel a felhőben tárolódik minden, fontos kérdés lehet – kiváltképp cégek esetében – a magánszféra védelme (az a fránya GDPR) és az adatbiztonság is. Nos, ebben az esetben az adatok egy biztonságos felhő infrastruktúrán kerülnek tárolásra. A kifejezetten az Alrite számára fenntartott szervereket Magyarország területén belül üzemeltetik. A cég elmondása szerint a rendszert és a hozzá tartozó adatbázist több szintű védelemmel látták el, s az adatokhoz – a jogosult előfizetőn kívül persze – szigorú biztonsági előírások mellett, csak a cég alkalmazottai férhetnek hozzá, szervizműveletek céljából, vagy a felhasználó felhatalmazásával, naplózás mellett. Előfizetők esetében egy évig tárolják az anyagokat a szerveren, majd visszaállíthatatlanul megsemmisítik azokat. Természetesen előbb is dönthetünk a törlésükről.
Egyedül a fordítási funkcióra vonatkoznak az Alrite sajátjától eltérő adatvédelmi irányelvek, mert a fordításokhoz a DeepL szolgáltatást használja a rendszer (arról is írtunk anno részletesen, emitt). De amúgy a fentebb felsorolt nyelvek esetén választhatjuk az Alrite saját fordítási algoritmusát is. Az alternatív fordítót csak akkor érdemes igénybe venni, ha ezektől eltérő nyelvű szövegre lenne szükségünk.
Összegzésül
Mindent egybevetve mi úgy látjuk, az Alrite 2023-ra is tökéletes választás, ha valakinek egy online beszédfelismerő program tudná hatékonyabbá tenni a mindennapi munkáját. Az okostelefonos app megléte pedig jelentősen kibővíti a felhasználási lehetőségeket.
A szolgáltatás továbbra is használható ingyen, bár ez esetben azért a felismertethető hanganyag mennyisége és a funkciók is erősen korlátozottak. Van azonban többféle előfizetői csomag, így bárki megtalálhatja a számára legkedvezőbb konstrukciót, szabadúszóktól a nagyvállalatokig. A fent felsorolt funkciók elérhetősége egyébként szintén változik a kiválasztott csomagnak megfelelően.
Hatékonyabb működésre, jobb szoftverekre vagy átláthatóbb digitális munkafolyamatokra lenne szüksége?
A cikkben bemutatott alkalmazások és megoldások jó kiindulópontot adhatnak ahhoz, hogy egy vállalkozás gyorsabban, szervezettebben és kevesebb felesleges munkával működjön. Ha azonban szeretné átgondolni, milyen szoftverekkel, automatizálásokkal vagy digitális munkafolyamatokkal lehetne növelni cége hatékonyságát, szívesen segítek a megfelelő eszközök kiválasztásában és a gyakorlati megvalósítás megtervezésében. Beleértve ebbe akár az AI eszközök bevezetését is.
Produktivitási és IT-hatékonysági tanácsadás a Nakovics.hu-n
Értékelés
Alrite
Az Alrite - szerintünk - a legjobb online beszédfelismerő program le- és feliratozáshoz. Egy mesterséges intelligenciára épülő, rendkívül hatékony és könnyen használható eszköz (webes felületen és okostelefonos appként egyaránt).
IGEN
- Beszédfelismerés több nyelven (magyar, angol, német, francia, spanyol)
- Integrált fordító funkció
- Feliratok időzítésének utólagos korrekciója
- Leiratok utólagos korrekciója
- Feliratok ráégetése videókra, testreszabható stílusban
- Leirat exportálás akár időbélyegzőkkel is
NEM
- Nem éppen olcsó
- Az ingyenes Starter csomag erősen korlátozott
Értékelés részletei
-
Felület
-
Funkciók
-
Használat











