Itt a tavasz, jól jön egy kikapcsolódás a szabad levegőn. S bár a kirándulás is nagyszerű dolog, de ha valaki olyan szerencsés helyzetben van, hogy lehetősége nyílik ilyenkor kimenni a kertbe és ott megtermelni a családnak a zöldséget, gyümölcsöt, vagy akár virágokat ültetni, úgy bizony végképp kellemesen – és mindamellett hasznosan – lehet eltölteni a napokat. Ám egy igazán virágzó és jól termő kert nem csak akkor igényel odafigyelést, amikor már mindent elültettünk. Bizony, nem árt előre megtervezni azt is, hogy hová, mit szeretnénk elvetni, ültetni. Így javíthatjuk a helykihasználást, illetve a megfelelő szempontok figyelembevételével a termés is sokkal gazdagabb lehet, hiszen nem nyomják el egymást a zöldségek az ágyásokban. Szóval aki előre szeretné átgondolni, mire is lesz szüksége a kertben, annak most megmutatjuk, miként lehetséges a saját kert tervezése ingyenes, online programokkal.
Saját kert tervezése ingyenes, online programokkal
Mivel a kert mindenkinek mást jelent, mi is rögtön két megközelítést alkalmazunk. Az első azoknak szól, akik szeretnének a ház mellé egy kellemes, pihentető, zöld zugot kialakítani, terasszal, kerti bútorokkal, játékokkal, fákkal, bokrokkal. Nekik jól jöhet a Gardena myGarden Planner elnevezésű online tervező app, amellyel teljes kényelemben – és persze mérethűen – rendezhetjük be leendő kertünket, egyelőre virtuálisan. Így előre kiderül, ha a trambulin nem lesz jó az eredetileg tervezett helyen, vagy ha a kerti bútorok nem is férnének el a terasz korábban kiszemelt részén. Nem kell átültetni fát és bokrot, ide-oda hurcolni a felfújható medencét feleslegesen. Mindent jó előre kitalálhatunk, a terveket pedig kinyomtathatjuk, vagy lementhetjük PDF dokumentumba.
Mivel a Gradena oldaláról van szó, így azért a felhasználható objektumok jó része a cég termékeit modellezi, de ettől még gond nélkül tudjuk használni akkor is, ha pár dolgot máshonnan szerzünk majd be. Ellenben ha a cég rendszereinek bekötését tervezzük, a program extra haszna, hogy modellezhetjük vele például az öntözőrendszer elhelyezését is.
Ha valaki inkább a haszonnövények, zöldségek, gyümölcsök nevelgetése a hobbija, neki inkább a VegPlotter oldalt javasoljuk. Ezt is ingyen lehet használni, és sokkal inkább a termesztők igényeinek van kialakítva. Villámgyorsan lehet vele megrajzolni az ágyásokat, ráadásul – ha mindent mérethűen rajzolunk meg – a program automatikusan figyeli azt is, hogy mondjuk répából mennyi fér el egy sorban, és azt is jelzi, ha túl közel akarunk ültetni egymáshoz dolgokat. A program egész eszköztára úgy van kialakítva, hogy lehetőleg ne egyenként kelljen minden zöldséget berajzolni, s a kerítést és a többi kerti elemet se lécenként helyezzük el. Ráadásul még a hónapokat is figyeli, hogy lássuk, melyik zöldség-gyümölcs mikor ültethető vagy épp szedhető fel. Szóval kényelmesen és gyorsan rendszerezhetünk vele mindent, majd a végeredményt lementhetjük képfájlként vagy akár ki is nyomtathatjuk.
Mindkét online program teljesen ingyen használható, csak egy ingyenes regisztrációs kell elvégeznünk, hogy menteni is tudjuk amit megrajzoltunk. Nem állítjuk, hogy nincsenek ezeknél sokoldalúbb megoldások kereskedelmi forgalomban, de az ingyenes felhozatalból érdemes ezekkel kezdeni, mert nem kell telepíteni semmit a használatukhoz: működnek egyszerűen a kedvenc böngészőnkben megnyitva. A Gardena szolgáltatása működik magyar nyelven is, míg a VegPlotter sajnos jelenleg csak angol felülettel használható.






