Szinte pontosan egy hónappal ezelőtt írtunk tesztet a Honor 400 Lite okostelefonról, amely egy remek ár/érték arányt képviselő eszköz, a kategóriájában olyan szokatlan extrákkal, mint az Apple iPhone 16 széria érintős-fotós gombjához hasonló megoldás, vagy épp néhány praktikus AI funkció, többek között a zavaró részletek gyors eltüntetéséhez a fotókról. Ma viszont már egy Honor 400 Pro teszt következik, merthogy bővült a család. Ez a készülék képviseli a sorozaton belül a csúcsot. Előre szólunk, a többfunkciós fotós gomb itt lemaradt, viszont cserébe nagyon sok olyan tulajdonsággal dicsekedhet e mobil – hardver és szoftver tekintetében -, amelyek villámgyorsan meggyőzik az embert, hogy szintén megéri az árát. De ítéletet azért majd csak a végén mondunk, előbb lássuk, mit is kínál a Honor 400 Pro.
Honor 400 Pro teszt: időtlen külső, meggyőző belső, remek szoftveres összeállítás
Igen, tudjuk, az “időtlen külső” megfogalmazás többféleképpen is értelmezhető. S az a helyzet, hogy épp ezért írjuk, mert nem nagyon tudtuk eldönteni, hova soroljuk ebből a szempontból a telefont. A lekerekített sarkok és a szintén lekerekített szélek – négy oldalról – kicsit régimódinak tűnnek már. Az előlapi oldalt nézve az ember nem is gondolná, hogy egy vadonatúj készülékkel van dolga. Persze nem csúnya, csak nem éppen modern, amit szerencsére azonnal ellensúlyoz a látvány, ha bekapcsoljuk, hiszen a képernyő gyakorlatilag a teljes előlapot lefedi, s csak egy visszafogott csík keretezi a széleit.
A hátlap kicsit izgalmasabb, a holdszürke változat (holdszürke és éjfekete variációi vannak) kifejezetten elegáns és kellemes tapintású. Cserébe csúszik, szóval egy tok nem árt rá, de ez az okostelefonok majdnem mindegyikére igaz. Egyébként tok nélkül is strapabíró: úgy tervezték, hogy ellenálljon a véletlen leejtéseknek, amit az SGS 5 csillagos “prémium teljesítmény tanúsítványa” is igazol a leejtés- és zúzásállóság terén. Emellett IP68 és IP69 por- és vízállósággal is rendelkezik.
Az elegancia érzetét fokozza a hátlapon a különleges kialakítású kamerasziget, rajta három lencsével (ezekre külön visszatérünk). Gombokból is három van rajta összesen, a két hangerő és a ki- / bekapcsoló. Persze több funkciót is hozzárendeltek mindegyikhez, de például fura, hogy a 400 Lite érintős és többfunkciós exponáló gombját nem kapta meg. A készülék alján egy USB-C csatlakozó van, s ha valaki még vezetékes fülesben gondolkodik, annak rossz hír, hogy jack-csatlakozás itt sincs (lassan nem is emlékszünk, milyen volt, amikor még akadt ilyen).
Szóval külsejét tekintve nem feltétlenül lehengerlő a Honor 400 Pro, de ettől még egy elegáns, időtálló dizájnt alkalmazó darab. A belső értékei pedig bőven kárpótolnak minket a dögös külső hiányáért. Méretét tekintve egyébként éppen kényelmesen kézbefogható (160.8 mm x 76.1 mm x 8.1 mm) és a 205 grammos súly is kellemes. Már nem könnyű, de még nem is nehéz.
S mielőtt kihagynánk a szárazabb tényeket: van WIFI 6E és WIFI 7, Bluetooth 5.4, képernyő alá rejtett ujjlenyomat-olvasó, Dual SIM, és egy rakás egyéb érzékelő is a telefonban.
Rendszerként az Android 15-öt kapjuk, a cég saját MagicOS 9 felületével megspékelve, s kiegészítve néhány egyedi appal. Szóval alapvetően amint kivesszük a dobozból és elvégezzük az első konfigurálást, tökéletesen használható készüléket tartunk a kezünkben, mobil irodai csomaggal, segédprogramokkal, kép- és videószerkesztővel (utóbbi zseniális, a Galéria appon belül).
A rendszerben amúgy akadnak apró, de nagyon jópofa nüánszok: ha például valaki iPhone-ról térne át és szerette az Dynamic Island funkciót, itt is megkapja, igaz, Mágikus kapszula fedőnéven. De a lényege ettől még ugyanaz.
Gyors és szemkímélő
A Honor 400 Pro lelkét egy Snapdragon 8 Gen 3 chip adja (1× Cortex-X4 3.0 GHz + 5× Cortex-A720 2.95 GHz + 2×Cortex-A520 2.0 GHz), amelyet egy Qualcomm Adreno 750 GPU egészít ki, 12 GB RAM társaságában. Ezekkel együtt zökkenőmentes teljesítményt nyújt minden területen, beleértve a játékokat, vagy épp a multitaszkos használatot. Telepíteni is bőven lehet rá appokat, hiszen 256 GB vagy 512 GB belső tárhellyel kínálják (cserébe nem bővíthető).
A készülék egy 6,7 hüvelykes OLED kijelzőt kapott 120 Hz-es frissítési frekvenciával, 2800×1280 pixeles felbontással (kb. 460 ppi) és 5000 nits fényerővel. Verőfényes napsütésben is kitűnően látható a tartalma. A kijelző az HONOR Eye Comfort Display technológiát is alkalmazza, így csökkentve a szemnek nem túl hasznos kék fényt, emellett pedig vibrációcsökkentés és Ultra Dark Mode segítségével is igyekszik kímélni szemünk egészségét. Érdekesség a Super Rainproof Touch is, amely lehetővé teszi a zökkenőmentes és érzékeny használatot még nedves kézzel is.
Ha már ennyire sokoldalúan használható a teljesítményének köszönhetően, az sem árt, ha a rendelkezésre állási ideje is rendben van. Erről egy 5300 mAh-s szilikon-karbon akkumulátor gondoskodik. Tölteni felszerelt eszköz maximálisan 100 W vezetékes és 50 W vezetékmentes megoldásokkal lehet. Szóval gyorsan feltölthető és utána korrekt módon bírja a nyúzást minimum a nap végéig, de akár tovább is.
Fotózás és videózás
Bár a dedikált fotós gomb ezúttal lemaradt, a Honor 400 Pro mégis kiváló fotós társ a mindennapokhoz. Először is kapott egy 200 megapixeles fő kamerát (f/1.9, 1/1.4”, OIS), amelyet az AI Honor Images Engine is megtámogat, a tökéletesebb felvételek érdekében. Gyenge fényviszonyok mellett is tisztességesen dolgozik.
Emellett találunk még benne egy 50 megapixeles – 3x optikai zoomot lehetővé tévő – teleobjektív kamerát (f/2.0, Sony IMX856 sensor, OIS), amely a Sony IMX856 érzékelőre épül, és részletgazdag közelítést tesz lehetővé. Végül van még egy 12 megapixeles, 112°-os ultraszéles látószögű és makró kamera (f/2.2, FOV 112°) is, a tájképek és makró felvételek szerelmeseinek.
A Honor nem hagyott semmi a véletlenre, a kamerát is telepakolta AI funkciókkal: az AI Honor Image Engine által működtetett funkciók, mint például az AI Super Zoom, az AI Portrait Snap és az AI Enhanced Portrait éles, részletes képeket biztosítanak. Az AI Super Zoom értelemszerűen a készülék optikai zoomján túli ráközelítésnél igyekszik részletgazdag fotókat produkálni digitálisan, az AI Enhanced Portrait funkció pedig a portréfotókat próbálja meg professzionális szintre felhozni.
Mindezek mellett pedig teljesen manuális beállításokkal is fotózhatunk, videózhatunk, ha úgy tartja kedvünk. A makró mód egyébként kifejezetten meggyőző volt, de általában véve is jól lehet fotózni és videózni – utóbbit akár 4k/60fps minőségben, 16:9 vagy 21:9 képaránnyal – a készülékkel. Nem állítjuk, hogy ez a csúcskategória, de szép felvételeket lehet vele lőni, a kezdőknek pedig hasznos extra, hogy az MI folyamatosan figyeli a témát és annak megfelelően végez el beállításokat.
S mielőtt elfelejtenénk: a szelfik iránt rajongóknak az előlapon egy 50 megapixeles szelfi kamera áll rendelkezésükre, kiváló minőségben, így szelfizésre abszolút tökéletes ez a telefon.
AI mindenütt: MI-alapú fotóretusálás és lenyűgöző videók generálása képekből
Természetesen egy Honor 400 Pro teszt sem jelenhet meg a generatív mesterséges intelligencia emlegetése nélkül. Úgy tűnik, ma már nem nagyon lehet piacra dobni olyan okostelefont, amiben nincs legalább egy-két GenAI funkció. Nos, a Honor 400 Pro esetében ezt sem hagyták a véletlenre: telepakolták generatív mesterséges intelligenciára épülő megoldásokkal.
Ha már az előbb a kamerákat elemeztük, kezdjük is azokkal az AI funkciókkal, amelyek a fotózást kedvelőkre várnak. Mint fentebb írtuk, az AI már a fotók készítésében is besegít, de az utómunkából is kiveszi a részét.
Ha a Galéria appban megnyitunk egy képet, az alsó eszköztáron találunk egy AI-szerkesztés gombot. Erre koppintva előugrik négy nagyon praktikus MI funkció:
- AI-radír: ezzel nyom nélkül törölhetünk feleslegesnek ítélt részleteket a fotókról. A helyüket az MI a témának és a stílusnak megfelelő részletekkel tölti ki.
- AI-felméretezés: ha nagyobb felbontású képre van szükségünk a részletek élesítésével, ez a funkció segít benne.
- AI-kivágás: egyszerű ujjmozdulatokkal tudunk kijelölni részleteket a képen, majd azokat másolni, átméretezni, elforgatni. Arra is jó, hogy töröljük a téma mögötti hátteret, vagy lecseréljük azt.
- AI-festés: Ha egy képet szeretnénk kibővíteni valamely irányba, ezzel a funkcióval gond nélkül megtehetjük. A hiányzó részleteket az MI tölti ki a többi terület stílusához és tartalmához igazítva.
De ugyanígy van lehetőség arra is, hogy a tükröződéseket tüntessük el, akár egyetlen mozdulattal. S persze nem csak MI általi automatizálásra van lehetőség, a programban manuálisan is dolgozhatunk fotóink tuningolásán.
A fentiek nagyon jól jönnek a gyors fotóretusáláshoz, de azért akad még izgalmas lehetőség a Galéria appban ezeken túl is. A Létrehozás gombra koppintva találunk egy Instant film és egy Kép videóvá alakítása gombot. Előbbi a kijelölt videófelvételekből és fotókból hoz létre szépen megkomponált videót, a témának megfelelő ritmusban vágva és zenei aláfestéssel kiegészítve. Utóbbi viszont még ennél is jobb: a Honor a Google Cloud közreműködésével fejlesztett saját AI Image to Video funkciót, amely a kiválasztott fényképeket dinamikus videóvá alakítja. Az eredmény a legtöbb esetben kifejezetten lenyűgöző, megtévesztően élethű módon képes mozgásba hozni a képi tartalmat. Ez a funkció sajnos csak részben ingyenes, a telefont megvásárlók az első két hónapban napi 10 alkalommal díjmentesen alkalmazhatják. Érdemes kihasználni, mert fotótól az illusztrációkig mindent képes életre kelteni, mozgásba hozni.
A képekre és videókra vonatkozó lehetőségeket nagyjából kivégeztük, de azért vannak még további MI funkciók is. A telefonon futó Android “felületét adó” MagicOS 9.0 több ilyet is rejt: van lehetőség szövegek megíratására, fordításra, szöveges összefoglalókra, a Jegyzetek appban a feljegyzések automatikus formázására, van tolmácsoló funkció (telefonhívásoknál vagy helyi beszélgetéseknél), AI-alapú deepfake érzékelés, beszéd írott szöveggé alakítása, vagy például a Honor 400 Lite-nál is említett ujjizülettel történő bekarikázás a képernyőn, amelynek nyomán a körbejelölt képernyőrészletről kimásolhatjuk a szövegeket. Ezek többsége magyarul is használható, de azért akad, aminél a rendszer ragaszkodik az angol – vagy egy másik, támogatott – nyelvhez.
És mindehhez természetesen ott van még a Google-féle Gemini és a Google Lens is, amelyek immár szervesen integrálódnak az Android rendszerbe. A Geminit itt is azonnal elérhetjük a bekapcsoló gomb hosszabb nyomva tartásával.
Honor 400 Pro teszt: összegzés
Reméljük, hogy Honor 400 Pro tesztünk végére egyértelműen kiderültek a készülék előnyei. Hátrányt amúgy nem nagyon tudunk mondani. A tesztek során a készülék nálunk abszolút flottul működött: gyors volt, remekül lehetett vele fotózni, videózni. Ha erősebben nyúztuk, akkor is csak enyhén melegedett. Ráadásul az AI eszközök is hasznosnak bizonyultak, ami kiváltképp igaz a képszerkesztő és a fotókból videókat gyártó funkciókra. A telefon 512 GB-os változatának ajánlott fogyasztói ára 299 990 Ft, ami ugyan nem olcsó, de tudásához mérten egészen kedvezőnek mondható.
Ha pedig valaki beérné hardver tekintetében kevesebbel, annak jó választás lehet a középső tesó, a Honor 400. Ebben Snapdragon 7 Gen 3 chip, 8 GB RAM, 6.55”-os képernyő, IP65, 200 megapixeles AI főkamera (f/1.9, 1/1.4”, OIS) és 12 megapixeles Ultra-Wide plusz makró kamera (f/2.2, FOV 112°), WIFI 6 várja, hogy munkára fogjuk. Nagyjából azonos szoftveres és AI ellátottsággal, mint amit a Honor 400 Pro esetében bemutattunk. A sima Honor 400 ára kedvezőbb, 256 GB esetén 169.990, míg 512 GB esetén 189.990 forintos áron vásárolható meg. Mellesleg vicces módon készülék a háza kicsit modernebb, szögletesebb vonalvezetést kapott, mint a profi modell. Mi mindenesetre inkább a Pro változatra szavazunk, mind teljesítményben (például játékokhoz), mind fotózás- és videózás terén.















