Az elmúlt években sok Huawei termék járt nálunk tesztre, s bár ezek árukat és tudásukat nézve jelentősen eltérőek voltak egymástól, egy közös pontjuk mindig volt: minőségi kivitel volt mindegyik. Okosórák tekintetében legutóbb a Watch Fit 5 Pro volt terítéken, de a gyártó nem sokat teketóriázik, mindegyik termékvonalból érkezik idén újabb darab. Nem kivétel ez alól a Watch GT sem, amelyből anno a GT 6 Pro változatot teszteltük, ezúttal viszont nem a Pro, hanem a sima GT 7 landolt nálunk. S bár már a nevéből is kitűnik, hogy nem ez a csúcs a sorozatban, mégis azt kell mondjuk, hogy számtalan olyan tulajdonsága van, amelyek miatt kifejezetten imádtuk. Ráadásul egy-két dolgot leszámítva nem igazán volt hiányérzetünk vele. Következzen hát a Huawei Watch GT 7 46 mm teszt, amelynél ezúttal külön fontos a méret megjelölése, merthogy a kisebb és nagyobb verzió ezúttal nem csak méretét, de formáját tekintve is eltér egymástól. A tudások viszont egyezik, így ebből a szempontból a cikkben leírtak mindegyik modellre vonatkoznak.
Huawei Watch GT 7: több variációban
A Huawei Watch GT sorozat az elmúlt években megállta a helyét az okosórák piacán. A sorozat darabjai szinte kivétel nélkül stílusosra, elegánsra sikeredtek, az üzemidejükre sem lehetett panasz, a támogatott sport- és egészség funkciók tekintetében pedig egészen kiegyensúlyozottak voltak. Nem tudtak mindent, de a lényeg ott volt, így nagy csalódás biztosan nem érte azokat, akik végül a vásárlás mellett döntöttek.
Hasonló elveket követ a Huawei Watch GT 7 46 mm is, csak ezúttal a sportfunkciók és az egészségfigyelés terén is sokat kapunk benne, nem beszélve a kiváló minőségű kijelzőről és a zavarba ejtően hosszú akkuidőről. De mielőtt ennyire elmélyednénk a részletekben, ki kell rá térnünk kicsit részletesebben is, miért volt fontos a 46 mm-es méretjelzés a címben.
A helyzet az, hogy sorozat eleve két változatban kapható: Watch GT 7 és Watch GT 7 Pro. Ebből ugyebár nálunk az olcsóbb verzió landolt. Ám ezen belül is elég nagy a változatosság. Van egy 41 mm-es kiadás, amely formailag és színvilágában inkább a hölgyeket célozza, és egy 46 mm-es verzió, amely férfiasabb jellemvonásokkal bír, de amúgy teljesen jól mutat egy női csuklón is. Ráadásul a 46 mm-es órából a színvariáció némi formai eltéréssel is jár az óraházat illetően (igaz, csak a széleken). Nálunk a kék színű járt.
A belső jellemzők ettől még persze azonosak, mindegy melyik színt választjuk. A 46 mm-es változat háza 46 × 46 × 10,95 mm-es, tömege szíj nélkül körülbelül 51,3 gramm. A tok rozsdamentes acélból készül, és két fizikai gombbal rendelkezik: egy forgatható korona, valamint alatta egy laposabb gomb. A szerkezet amúgy 5 ATM vízállósági besorolással és IP69 védelemmel rendelkezik.
Méretét és súlyát tekintve abszolút kényelmes viselet, de nem pehelykönnyű darab. Ránézésre pedig egyszerre elegáns és sportos. Utóbbit mondjuk elsősorban az EasyCross – fluoroelasztomer anyagú – szíjnak köszönheti, ami elég sportossá teszi. Mellesleg a kialakítása is ehhez igazodik: a szíj vége szépen becsúszik önmaga alá, így sporttevékenységek közben sem lesz zavaró és persze a ruhánkba sem akad bele unos-untalan.
Egy okosóránál természetesen fontos részlet a kijelző mérete és minősége is. A 46 mm-es Watch GT 7 egy 1,47 hüvelykes AMOLED panelt kapott, 466 × 466 pixeles felbontással (kb. 317 ppi). A csúcsfényerő elérheti a 3000 nitet, így erős kültéri fényben is tökéletesen látható minden tartalom. Tűéles képe van, a fekete hátterek valóban feketék, a színek élénkek, a kontraszt pedig nagyszerű. Emellett azonnal reagál minden mozdulatra, szóval nagyon kényelmes használni is, az animációk pedig zökkenőmentesen működnek, ami jelentősen növeli a felhasználói élményt.
A kör alakú panelen természetesen továbbra is rengeteg óraszámlap közül válogathatunk, az AMOLED technológiának köszönhetően pedig, amelyeket az Always On Display miatt akár folyamatosan is láthatunk, ha így állítjuk be a működést. Bár ezzel az üzemmóddal gyorsabban merülhet, de még bekapcsolt AOD mellett is egészen jól teljesít. Ha viszont spórolósabban állunk a dolgokhoz, a 46 mm-es Watch GT 7 a Huawei adatai szerint akár 21 napig is működhet könnyű használat mellett. Tipikus használattal 12 nap, bekapcsolt Always On Display mellett pedig nagyjából 7 nap a gyári adat. Folyamatos kültéri trail running üzemmódban legfeljebb 51 órát ad meg a gyártó.
Ezek persze laboratóriumi körülményekből származó értékek, és az üzemidőt jelentősen befolyásolja például a GPS használata, a kijelző fényereje, az AOD, a hívások, az edzések és az egészségügyi mérések gyakorisága. Nálunk kicsit erősebb, mint átlagos – folyamatosan nyúztuk a sport- és egészségügyi funkciókat is, de AOD nélkül – használattal viszont simán elvolt majdnem két hétig egyetlen töltéssel. Ha nem visszük túlzásba a méréseket, elutazhatunk egy hétre anélkül, hogy töltőt vinnénk magunkkal, és az alvásfigyelést sem kell azért kihagyni, mert éjszakára éppen a töltőre került az óra. Ezt egy 867 mAh-s Lithium-Polymer akkuval érték el (és valószínűleg sok optimalizálással).
Maradva még a belsőségeknél, fontos tulajdonság, hogy a Watch GT 7 Wifi 802.11 b/g/n, Bluetooth 6.0 és NFC kapcsolattal egyaránt rendelkezik, s természetesen van beépített GPS (Glonass, BeiDou, Galileo, QZSS) is. Emellett pedig mikrofon és hangszóró is került az órába, így Bluetooth-kapcsolaton keresztül telefonhívások lebonyolítására is alkalmas.
Egészségfigyelés: nem csak adatokat gyűjt, értelmezni is próbálja őket
Ma már lépések számlálása, a pulzusmérés, sőt, már a véroxigénszint mérése is alap elvárás bármilyen okoskarkötő vagy okosóra esetében. Ennél tehát jóval többet kell letennie az asztalra a gyártóknak, ha nem belépő kategóriában gondolkodnak.
A Watch GT 7 esetében a szenzorok között optikai pulzusmérő, gyorsulásmérő, giroszkóp, magnetométer, barométer, hőmérséklet- és környezeti fényérzékelő található. Az óra képes többek között pulzus-, HRV-, alvás- és véroxigénszinttel kapcsolatos adatok követésére, illetve a Huawei TruSleep 5.0 algoritmusa az alvás struktúráját és stabilitását is elemzi.
Érdekesebb újítás a Fizikai felkészültség pontszám (Physical Readiness Score), amely az előző időszak adataiból próbálja megbecsülni, mennyire regenerálódott a szervezetünk. Ehhez többek között az alvást, a pulzust, a HRV-adatokat és egyéb aktivitási információkat veszi figyelembe, majd egy egyszerűen értelmezhető pontszámot és kategóriát mutat ezek alapján.
A PPG szenzorra épülő pulzushullám-alapú ritmuszavar-elemzés szintén hasznos lehetőség, amely potenciális pitvarfibrillációs kockázatra tud figyelmeztetni. Fontos azonban hangsúlyozni: az óra egészségügyi funkciói tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot.
Mindenesetre több appot is kapunk egészségünk követéséhez az órán: Érzelmi jólét, Pulzusszám, Pulzushullám-alapú szívrutmuszavar-elemzés, SpO2, Nagy magassághoz való alkalmazkodás, Bőrhőmérséklet, Alvás, Alvási légzéstudatosság, Egészséges élet, Légzőgyakorlatok. Ezek önmagukban is elég informatív és átlátható felületet kínálnak közvetlenül az órán, de természetesen a Huawei okostelefonos Egészség appjában összegezhetjük az összes eredményt, kimutatásokkal, javaslatokkal kiegészítve azokat.
Több mint 110 sportmód
Egészségünkről tehát elég átfogó képet tud adni az óra, de annak megőrzésében is igyekszik segíteni. Nem, sajnos nem oldja meg helyettünk az edzést, nem váltja ki a napi mozgást, de nagyon sokat segíthet abban, hogy mindezt hatékonyabban végezzük el. Ráadásul inspirálni is tud minket arra, hogy így vagy úgy, de mozogjunk.
Ehhez több mint 110 edzésmódot támogat. Ráadásul a megszokott futás, séta, úszás, erőedzés és egyéb sportok mellett a Huawei ezúttal kiemelten foglalkozott a síeléssel és a kerékpározással.
A futáshoz offline térképeket tölthetünk le az órára, miközben olyan adatokat is nyomon követhetünk, mint a talajérintési idő egyensúlya, a függőleges oszcilláció vagy a futási teljesítmény. A műholdas helymeghatározáshoz több GNSS-rendszert és több frekvenciasávot használhat az óra: támogatott többek között a GPS, GLONASS, BeiDou, Galileo, QZSS és NavIC.
A kerékpáros mód az egyik olyan terület, amely miatt a GT 7 már jóval közelebb áll egy sportórához, mint egy egyszerű aktivitásmérőhöz. A Huawei Health alkalmazásból útvonalakat tölthetünk az órára, amely ezután előre meg tudja mutatni a várható emelkedéseket és az útvonal magasságprofilját. Menet közben felismeri az emelkedő szakaszokat, és információt ad többek között az átlagos meredekségről, a megtett szintkülönbségről és a még hátralévő emelkedőről. A rendszer az éles kanyarokra is képes figyelmeztetni. Extraként kerékpár computerré tudja varázsolni az okostelefont is. Ha a bringázás megkezdésekor elindítjuk a telefonon a Huawei Egészség alkalmazást, akkor a mérések indításával egyidőben ott is minden fontos információ megjelenik. Ezeket persze az órán is folyamatosan láthatjuk – több lapozható képernyőre elosztva -, de így egyetlen felületen lehet előttünk minden infó, a kormányra erősített okostelefon képernyőjén.
A síelés támogatása talán még érdekesebb: az óra beltéri és kültéri alpesi síelést, snowboardozást, illetve terepsíelést is mérhet. A mérési adatok között nemcsak az idő, a távolság vagy a sebesség szerepelhet, hanem a fordulók száma és gyakorisága, a bal és jobb fordulók eloszlása, valamint a kanyarok közben mért G-erő is. A Huawei több mint 3000 síterep térképét kínálja 59 országban, bár ennek elérhetősége régiónként változhat és OTA-frissítéstől is függhet. A letöltött térképen a pályák neve, nehézségi besorolása és a felvonók is megjelenhetnek. Aki rendszeresen síel, annak kifejezetten jó választás lehet így a Watch GT 7.
További érdekesség a Miniedzés funkció, amely 30 rövid gyakorlatot kínál tíz különböző testrész megmozgatásához. Vannak például nyak-, váll-, csukló- és bokamobilizáló mozdulatok, amelyeket akár munka közben vagy egy hosszabb utazás alatt is elvégezhetünk. Ehhez még egy játékos panda óraszámlapot is készített a Huawei, amely reagál az aktivitásra, a mini edzések gyűjtésével pedig különféle városi látképeket lehet feloldani a számlaphoz. A kis panda pedig kedvesen figyelmeztet is minket, ha sokáig egyhelyben ténykedünk mondjuk az íróasztalnál.
Rendszer és alkalmazások
A Huawei Watch GT 7 alapból a HarmonyOS 6.1 rendszerrel érkezik és nagyjából azoknak az appoknak az aktualizált verzióit kapjuk meg, amelyek amúgy is megszokottak a Huawei okosóráin: Hangrögzítő, Jegyzettömb, Légnyomásmérő, Iránytű, Számológép, Zseblámpa, Stopperóra, Időzítő, Ébresztő, Naptár (havi nézettel is), Tárca, Időjárás, Távoli zár (fotózáshoz), Zene, Értesítések, Telefon (tárcsázóval és címjegyzékkel). Meg persze az egészségügyi- és edzéssel kapcsolatos appok.
Viszont az okostelefonos alkalmazás AppGallery funkciójával további alkalmazásokat is telepíthetünk. Ezek egy része extra sport-app, de vannak játékok és egyéb alkalmazások is. Többek között a Curve Pay, amellyel – mivel az NFC adott az eszközben – akár az órával is lehet érintésmentesen fizetni.
A Huawei Watch GT 7 46 mm teszt összegzéséül
Mindent egybevetve a Huawei Watch GT 7 (46 mm) minket abszolút meggyőzött. Egy stílusos, egyszerre elegáns és sportos okosóra, amely ugyan nem a csúcskategória, de épp azokat a dolgokat kapjuk meg benne, amelyeknek a hétköznapok során a leginkább hasznát vehetjük egy ilyen eszköz használatakor.
Az órához kapcsolódhatunk androidos okostelefonnal vagy iPhone-nal is (Android 9 vagy újabb, illetve iOS 13 vagy újabb rendszer szükséges), ilyenkor a párosítás és az adatok kezelése a Huawei Health alkalmazáson keresztül történik mindkét rendszeren. Utóbbi segítségével módosíthatjuk a beállításokat, letölthetünk további számlapokat és alkalmazásokat, követhetjük az egészségügyi és sportadatokat, valamint innen küldhetünk például útvonalakat is az órára. Az iPhone-t használóknak jó hír, hogy a Huawei Egészség rengeteg adattal összedolgozik az Apple Egészség appjával, így mindkettőben megtalálhatjuk a részletes méréseket, ha erre szükségünk lenne.
A hosszú üzemidő és a kiváló minőségű kijelző szintén az óra mellett szól. Ha valakinek nincsenek extrém elvárásai egy okosórával kapcsolatban, szerintünk a Huawei Watch GT 7 ár/érték szempontból biztosan jó választás lesz számára. Aki esetleg a Pro változat iránt érdeklődne inkább, arról itt talál árat és információt.













