Már csak napok kérdése és debütál a végleges macOS 27 Golden Gate rendszer, s vele seregnyi izgalmas újítás az Apple Silicon alapú Macekhez. Némi dizájn finomhangolás, felokosított Siri, jobb Spotlight, AI alapú fotószerkesztés és még megannyi hasznos dolog. Nem beszélve arról, hogy elődjéhez képest érezhetően gyorsul sok szempontból a rendszer működése. Mivel már a kezdetektől nyúzzuk a bétát, ki merjük jelenteni, ez most egy rendkívül jól sikerült macOS változat lesz. Amely igyekszik kigyomlálni az elődje minden hibáját és még némi kényelmi extrát is kínál. Mutatjuk is, melyek lettek a macOS 27 legjobb újdonságai, amelyeket igazán meg lehet kedvelni.
A macOS 27 legjobb újdonságai, amelyeket igazán meg lehet kedvelni
Míg az előző frissítésnél elvitte a hangsúlyt az új Liquid Glass felület megjelenése, addig az Apple a macOS 27 Golden Gate rendszernél már nem a dizájnváltással volt elfoglalva. Na jó, egy kicsit mégis, mert a Liquid Glass nem volt túl nagy siker az eredeti formájában, így a cég mostanra kicsit megregulázta. Mostantól egy csúszka segítségével könnyedén beállíthatjuk az üveges hatás legfőbb jellemzőit, így aki nagyon utálja a teljesen áttetsző üveges hatást, jelentősen tompíthatja annak áttetszőségét és például – alapértelmezésben – az áttetsző oldalsávok is visszatérnek a hagyományos formához a lebegő panel helyett. A rendszer és alkalmazásinak ikonjai is alkalmazkodnak a Liquid Glass irányvonalhoz, sőt, míg az ablakok bal felső sarkában található “közlekedési lámpa” gombok – ezek szolgálnak az ablakok bezárására, kicsinyítésére, nagyítására – sokkal üvegesebb hatást kapnak.
Bár a Liquid Glass így tovább finomodik és nekünk ebben a megközelítésben már sokkal jobban tetszik a felület, az igazán érdekes fejlesztések ezúttal inkább a rendszer és alkalmazásainak működését érintik.
Az AI térnyerése a rendszerben
Az Apple Intelligence néhány funkciója már nem újdonság a macOS-ben. A szövegírási, átalakítási, fordítási funkciók némileg frissültek, de azért nagyjából ugyanazt tudják, mint eddig. Viszont ami ennél izgalmasabb, hogy – hasonlóan az iOS 27-hez – a macOS 27 is megkapta a felokosított Sirit. Ráadásul fontos információ kicsiny hazánk lakói számára, hogy míg az EU-ban – jogszabályi problémák miatt – egyelőre le kell mondani a Siri AI-ról az iPhone-okon és iPadeken, addig a macOS-be úgy tűnik gond nélkül beletehette ezt az Apple. Így a Maceken a rendszer egy teljesen megújult, csevegésre is képes Sirivel érkezik, amely amúgy magyarul is tud. Használatához kapunk egy dedikált Siri alkalmazást is, amelyben – hasonlóan a ChatGPT-hez vagy Geminihez – visszamenőleg is megtaláljuk a korábbi csevegéseinket. De nem feltétlenül kell onnan használni, mivel integrálódik a Spotlightba is, szóval a rendszer keresőjével ezentúl nem csak kereshetünk, hanem cseveghetünk is, illetve ami ennél fontosabb: sokkal összetettebb szempontok szerinti kereséseket végezhetünk, plusz a kompatibilis alkalmazások funkcióit is elérhetjük, például létrehozhatunk vagy módosíthatunk teendőket, naptárbejegyzéseket, e-mail írását kezdeményezhetjük stb.
Mindezt keverve az offline és online AI modelleket, de utóbbiak esetében is kiemelten odafigyelve a privát szféra védelmére.
Használat közben nálunk villámgyorsan tette a dolgát az új Siri, válaszadás vagy feladatvégzés esetében egyaránt. Viszont az szomorú, hogy annyira azért még nincs a rendszerbe integrálva, hogy például konkrét fájlműveleteket tudjon elvégezni, mondjuk rendszerezni egy mappa állományait mint azt az Eney teszi. Ellenben egy mappa tartalmát gond nélkül tudja elemezni, szóval AI alapon keresgélhetünk vele. A Siri AI tehát nem tökéletes, de már mérföldekkel jobb, mint amit eddig Siri asszisztensként kínált az Apple a rendszerein.
Ráadásul nem a Siri AI az egyetlen generatív mesterséges intelligenciára épülő újdonság a rendszerben. Az Apple Intelligence több alkalmazásban is jelentős újításokat kapott és ez is mélyebben integrálódik már a macOS-be.
A Safari például önállóan tudja szortírozni a megnyitott weboldalakat, vagy éppen értesíteni minket, ha egy adott weblapon változás történik. De ami talán ezeknél is fontosabb újítás, az a Fotók alkalmazás új AI-eszköztára. Egy fotót megnyitva, a Szerkesztés gombra kattintás után találunk egy Eszközök felületet. Erre kattintva pedig elénk tárulnak a Tisztítás, Kiterjesztés, Átkeretezés menüpontok. Ebből az első eddig is rendelkezésünkre állt, hogy AI segítséggel tudjuk törölni a képekről a felesleges objektumokat, részleteket. Mostantól viszont a Kiterjesztés funkcióval elforgatás vagy képarány módosítás esetén nem létező, de a kép tartalmához illeszkedő elemekkel lehet kitölteni a látványt, bármely irányban. Szóval ha hiányzik a fotón egy rész az átméretezés vagy elforgatás után, azt kipótolhatja nekünk a program úgy, hogy aki nem ismeri az eredeti környezetet, annak akár fel sem tűnik majd a turpisság.
Az Átkeretezés még ennél is tovább megy, ennek segítségével például módosíthatjuk egy fotó betekintési szögét, magyarán elforgathatjuk a képet. Persze nem a végtelenségig, de apró módosításokra szinte tökéletes és itt is alkalmazza a program az AI alapú kiterjesztést, hogy az esetlegesen hiányossá váló széleket kipótolja.
De például AI alapú keresést is kap a rendszer, ami vonatkozik a Spotlightra és különféle alkalmazásokra – például a Mailre és a Fotókra – egyaránt. A Fotók alkalmazásban egyszerű szöveges keresésként, egyszerre több szempont szerint is átválogathatjuk a képeket (például kutyát ábrázoló fotó, ahol egy vízpart is látható, és a vízen csónak úszik). A Mailben ugyanilyen összetett keresést folytathatunk a levelekre, de ugyanígy a Spotlight is hajlandó a rendszerben tárolt állományokat ilyen módon felkutatni.
Ügyesedett az Image Playground is, amely immár sokkal jobb minőségű és testreszabhatóbb képeket generál több stílusban, s azok átszerkesztésére is hajlandó.
További hasznos újdonságok
A macOS 27-ben több olyan kisebb fejlesztés is akad, amelyek a mindennapi használat során kifejezetten szerethetők lehetnek. Ilyen például a Parancsok (Shortcuts) természetes nyelvű létrehozásának lehetősége. Egy új parancs készítésekor elég leírnunk hétköznapi nyelven, hogy mit szeretnénk automatizálni, az Apple Intelligence pedig megpróbálja összeállítani hozzá a szükséges lépéseket. Kérhetünk például olyan automatizmust, amely reggel összegyűjti az első találkozónkat és az aznapi teendőket, vagy akár több alkalmazást összekapcsoló munkafolyamatot is.
Szintén most érkezik Macre a Visual Intelligence, amely lényegében a képernyőn látható tartalom értelmezését teszi lehetővé. A Command + Shift + Space billentyűkombinációval kijelölhetünk egy területet a képernyőn, majd kérdezhetünk Siritől arról, amit ott látunk. A rendszer felismerhet tárgyakat, értelmezhet vagy összefoglalhat szöveget, fordíthat, képekre kereshet rá, illetve akár olyan információkat is átadhat más alkalmazásoknak, mint egy dátum a Naptárnak vagy egy feladat az Emlékeztetőknek. Vagyis egy weboldal, fotó, dokumentum vagy akár egy e-mail részletével kapcsolatban sem feltétlenül kell külön keresgélni: egyszerűen kijelölhetjük és kérdezhetünk róla.
Igaz is naptár és emlékeztetők: mostantól természetes nyelven is megfogalmazhatunk egy új teendőt vagy naptárbejegyzést, így egyetlen mondatban beírhatjuk az időpontot, kategóriát és egyéb jellemzőket, a rendszer pedig szépen létrehozza a kívánt bejegyzést a megfelelő jellemzőkkel. Sajnos ez magyarul csak részben működik, de mivel a Siri is gond nélkül létrehoz naptárbejegyzést és a teendőt, azzal is kiváltható, és ott már nincs nyelvi akadály.
Az Apple a rendszer teljesítményén is finomít. Hivatalosan gyorsabb AirDrop-fájlátvitelt, fürgébb hálózati mappaböngészést és gyorsabban betöltődő Safari-kezdőlapot ígér, emellett a rendszer több alapvető komponensét is optimalizálták. Javul a külső kijelzők kezelése is. Az ultraszéles monitorokon nagyobb felbontások használhatók majd, a macOS pedig megjegyzi a kijelzők elrendezését, így újracsatlakoztatáskor nem kell minden alkalommal újra beállítanunk a többmonitoros munkakörnyezetet.
Végül az iCloud Megosztott albumok is kapnak néhány régóta esedékes fejlesztést. A fotók immár teljes felbontásban is megoszthatók, új szűrési és reakciós lehetőségek érkeznek, és egyszerűbbé válik mások meghívása: Androidot vagy Windowst használó családtagok és ismerősök az iCloud.com-on keresztül nemcsak megnézhetik a megosztott albumokat, hanem saját képeket is feltölthetnek azokba.
A fentieken túl Jelszavak is megújult, így bizonyos weboldalakon a rendszer egyetlen művelettel képes lehet új, biztonságos jelszóra cserélni az érintett belépési adatot. De olyan apróságokra is érkeztek, mint például az, hogy mostantól a Finder tud fájlnév ötletekkel is szolgálni egy állomány átnevezésekor.
Szóval akadnak itt izgalmas újítások a nagyobb lélegzetvételű új funkciók mellett is, bár azt azért nem lehet elvitatni, hogy az optimalizálás és az AI lett a macOS 27 két legfontosabb irányvonala. Előbbi a – tesztjeink alapján – elég jól sikerült, utóbbi pedig sok hasznos funkciót kínál, még akkor is, ha a Siri esetében mi el tudtunk volna képzelni ennél mélyebb rendszerintegrációt is (a már emlegetett Eney-hez hasonló lehetőségekkel). Bár a Shortcuts és a Siri együtt tulajdonképpen még sok dologra rávehető, amit eredetileg nem kínál a rendszer, illetve a fejlesztők is beépíthetik saját alkalmazásaikba az Apple által biztosított AI funkciókat.
Azt ki merjük jelenteni, hogy az Apple Silicon alapú Maceket használók számára ezúttal egyértelműen érdemes lesz majd frissíteni az új rendszerre, pusztán az optimalizálások és a testreszabhatóbb Liquid Glass miatt is. Viszont az AI funkciók használatához továbbra is szükség lesz a megfelelő nyelvi és területi beállításokra (angol), különben nem lesznek elérhetők az Apple Intelligence és Siri AI funkciók a rendszerben.
Emellett van egy rossz hírünk is: az inteles Macet használók kezét a macOS 27 megjelenésével egyidőben végleg elengedi az Apple, olyannyira, hogy pár nappal ezelőtt már bejelentették, hogy azon az univerzális alkalmazások esetében, amelyek macOS 13 vagy újabb rendszert igényelnek, a fejlesztők elhagyhatják az Intel alapú Macek támogatását. S bár ezek a felhasználók sem maradnak azonnal alkalmazások nélkül, hiszen a legutolsó Intel-kompatibilis verziót továbbra is használhatják, de új verziókat már nem feltétlenül kapnak. Maga a macOS 27 pedig már semmilyen inteles Macre nem tehető majd fel, azokra sem, amelyekre a macOS 26 Tahoe még felment. Emellett a macOS 27 az utolsó olyan rendszer, amelyen – a Rosetta 2 segítségével – még elfutnak majd a kizárólag inteles gépekre készült alkalmazások. A következő változat végleg lezárja majd ezt a korszakot.











