Keresési eredmények erre: markdown

Rendkívül látványos markdown prezentáció villámgyorsan

Kétségtelen, hogy bármely pillanatban megvádolhatóak vagyunk a markdown iránti elfogultsággal, de sebaj, vállaljuk. Sőt, nem titkolt célunk, hogy megkedveltessük ezt a szöveg formázási módszert olvasóinkkal, mert nekünk hosszú évek gyakorlata során bevált és egyértelműen egyszerűbbé teszi az életünket, hatékonyabbá a munkánkat. A dolog lényege egyébként, hogy egy szöveg írásakor nem kell betűmérettel, sortávolsággal, bekezdések aprólékos formázásával stb. foglalkoznunk. Azzal a pár jelöléssel, amit a markdown szabványos eszköztára ismer, pusztán a billentyűzet segítségével is jelölhetők az alcímek, karakterformázások, felsorolások, linkek, képek stb. A dokumentum későbbi formába öltéséről pedig maguk a programok gondoskodnak, a jelöléseinknek megfelelően számtalan sablonnal tudják ízlésesen formázni...

Bővebben

Íme a szinte tökéletes markdown jegyzet app

Miközben az Apple is egészen használhatóvá varázsolta az iOS és a macOS közös Notes alkalmazását, épp reneszánszukat élik a különféle jegyzet alkalmazások. Ha valaki többre vágyik, mint amit a rendszer saját jegyzet alkalmazása nyújt, annak ott van ingyen a Microsoft OneNote, vagy jópénzért az Evernote. Esetleg olyan alternatívák, mint a korábban általunk is bemutatott Outline vagy Notability. Mi azonban nemrég új kedvencet avattunk: a Bear-t. Elmeséljük, mivel győzött meg minket, dacára annak, hogy csak részben ingyenes.   Bear: még hiányos, de már most hiánypótló A OneNote, bár ingyenes és tényleg mindent tud, valójában kényelmetlen és lomha. Az Evernote csodás darab, de...

Bővebben

Online markdown szövegszerkesztő, megbeszélések gyors jegyzeteléséhez

Az értekezleteken, tárgyalásokon elhangzó dolgokat általában érdemes feljegyezni valahová, hogy később is emlékezzünk a megbeszéltekre. Ehhez a szinte minden rendszer (asztali vagy mobil) kínál valamilyen jegyzet alkalmazást. De mi van akkor, ha olyan jegyzetet szeretnénk létrehozni, amelyben később bárki beleírhat még? Nos, ilyen esetekben vagy telepítünk mindenkinek egy csoportmunkára alkalmas szoftver (amilyen például a nálunk is bemutatott, ingyenes Microsoft OneNote), vagy keresünk egy könnyen használható, telepítés nélkül működő online megoldást.   Canvas: markdown szövegszerkesztő Aki ez utóbbi módszerre szavaz, annak érdemes megismerkednie a Canvas nevű – jelenleg – ingyenes, online szolgáltatással, ami nem más, mint egy tetszőleges böngészőben használható...

Bővebben

Ingyenes markdown szövegszerkesztő Windowsra és OS X-re

Korábban mutattunk már be több markdown szövegszerkesztőt, ezekkel érdemes visszamenőleg megismerkedni, mert bár akadnak köztük vásárolható programok, azok rengeteg hasznos extra funkciót tartalmaznak. Aki viszont beérné egy célorientált alkalmazással erre a célra, annak ezúttal ajánlunk egy – egyelőre, amíg béta verzió – ingyenes szoftvert. Windowsra és OS X-re egyaránt.   Typora A Typora még béta állapotban van, de ennek ellenére már most is remekül használható. A program teljesen minimalista vonalat követ, vannak ugyan különféle témái, de ezek csak a betűjellemzőket és a lap (gyakorlatilag az egész ablakfelület) színét változtatják. Amúgy minden zavaró körülménytől (ikonok stb.) mentes a felület. A formázásokat...

Bővebben

Modern és sokat tudó projektmenedzsment app, ingyen

Az elmúlt időszakban több olyan alkalmazással is szolgáltunk, amelyek segíthetik a határidők betartását, a tennivalók átlátását, menedzselését. Ilyen volt a több rendszerre és eszközre elérhető Wunderlist (illetve annak utódja a Microsoft To-Do) vagy éppen a macOS-re és iOS-re készült BusyCal is. Sőt, jegyzeteléshez is adtunk tippeket, kezdve az Evernote-tól, a Bearen át a OneNote-ig. Ezúttal egy olyan projektmenedzsment app kerül terítékre, amely hatékonyan kiegészíti a korábban bemutatott eszközöket.   Trello: modern projektmenedzsment app A Trello tulajdonképpen egy online szolgáltatás, amely nem ma kezdte pályafutását, tulajdonképpen 2011 óta fejlődik fokozatosan. Mára egy funkciókkal teletömött, mégis egyszerűen kezelhető és letisztult online...

Bővebben

Techwok Messenger Chatbot Szabadon használható tartalmak Online kalkulátor Weboldal készítés Techwok Start - Hasznos linkek

Pin It on Pinterest