Az Avira név bizonyára sokak számára ismerős, de a többségnek elsősorban a népszerű antivírus szoftver ugrik be, amelynek ingyenes változata rengeteg windowsos PC-t véd a vírusoktól és más digitális kártevőktől.

Van azonban a cégnek egy másik szoftvere is, amely szintén ingyenes és az antivírushoz hasonlóan hozzájárulhat rendszerünk biztonságához, igaz, kicsit más szemszögből.

 

Avira Software Update

A folyamatos vírusvédelem mellett (amelyhez adtunk már sok tanácsot) nem árt, ha arra is odafigyelünk, hogy a telepített és naponta használt szoftverekből mindig a legfrissebb alverzió/verzió legyen a gépünkön. A verziófrissítések ugyanis nem csak azért fontosak, mert esetleg új funkciókat kapunk a korábbiak mellé, hanem azért is, mert ezekkel általában műküdési és biztonsági hibákat is befoltoznak a fejlesztők. Márpedig a programhibák sokszor kiváló táptalajt jelentenek az internetes bűnözőknek például az adathalászathoz.

Programok naprakészen tartása, kényelmesen | Techwok.hu

Ám minden egyes programot folyamatosan frissen tartani olykor nem egyszerű feladat. Ha egy program nem tölti le automatikusan a frissítéseit (vagy küld azok megjelenéséről legalább egy figyelmeztetést), akkor manuálisan keresgélhetünk az interneten vagy a készítők oldalán. Ez pedig igen macerás dolog.

Az Avira Software Update leveszi vállunkról ezt a terhet. Telepítése után nem kell többé foglalkoznunk a népszerű alkalmazások frissítéseinek beszerzésével, a program ugyanis figyel helyettünk és azonnal szól, ha egy szoftverből rendelkezésre áll új verzió. Legyen szó a Firefoxról, Skype-ról, Acrobatról, Dropboxról, vagy más alkalmazásokról, az ASU utánanéz helyettünk, hogy van-e valamilyen új változat az interneten.

Programok naprakészen tartása, kényelmesen | Techwok.hu

Meglehetősen naprakész adatbázissal rendelkezik a különféle szoftverekről, de azért be kell látni, nem mindenható.

Ettől függetlenül még mindig jobban járunk ha bevetjük, mintha nem tartjuk frissen a szoftvereket a gépünkön. Ha nem is mindent, de a népszerű és széles körben használt programokat gond nélkül tudja frissíteni az Avira megoldása. Egy próbát azért szerintünk megér, aztán mindenki eldöntheti saját maga, hogy megtartja-e.