Ez az ősz sem telhetett el új Apple okotelefon nélkül: szeptemberben debütált az iPhone 7 és az iPhone 7 Plus. Elsőként az utóbbit nyúztuk, hogy megtudjuk, mire képes pontosan az új zászlóshajó. Nálunk a Jet Black fantázianevű, “kozmoszfekete”, 128 GB-os változat járt, az iCentre jóvoltából.

 

Külső és belső

Az első ami szembetűnik, hogy nem igazán tűnik szembe semmi, amikor az iPhone 7 Plus-t kézbe vesszük. Első ránézésre szinte pontosan úgy néz ki, mint az előd 6/6S Plus. Aztán ha tüzetesebben megvizsgáljuk, feltűnhet egy lényeges újítás: a jack aljzat hiánya. Az Apple talán legmegosztóbb újítása ugyanis az volt, hogy száműzték a szerintük (is) idejét múlt csatlakozót a telefonról.

Persze a zenehallgatásról nem kell lemondanunk: használhatjuk az immár sztereó beépített hangszórókat, vagy a Lightning csatlakozós fülest. De kapunk átalakítót is, így tulajdonképpen a hagyományos headset és fülhallgató is gond nélkül csatlakoztatható. Sőt, ha sok pénzünk van, megvásárolhatjuk az Apple méregdrága, új vezeték nélküli AirPods fülesét is.

Szóval nem maradunk zene nélkül, csak az a kínos, ha közben tölteni is szeretnénk a készüléket. Azért ez sem megoldhatatlan: ha van egy jó dokkolónk, akkor egyszerre tölhetünk és zenélhetünk.

Megnyúztuk az iPhone 7 Plus-t: érdemes váltani? | Techwok.hu

A jack csatlakozó mellett az Apple likvidálta a régi “jó” Home gombot is, legalábbis a korábbi technikai valójában. Mostantól a Taptic Engine teljesít szolgálatot az “álgomb” alatt, ami nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy mechanikus gomb helyett egy érintésre reagáló – a 3D Touch-ra hajazó – megoldást használhatunk.

Megnyúztuk az iPhone 7 Plus-t: érdemes váltani? | Techwok.hu

A nyomás visszajelzése sem marad el, mivel a Taptic Engine állítható erősségű rezgéssel képes visszaigazolni a mozdulatot. Az első két percben szokatlan, de aztán gyakorlatilag nem lehet megkülönböztetni, hogy nem hagyományos nyomógombot használunk. Remélhetőleg strapabíróbb lesz, mint elődei.

Érdekes, hogy az új megoldáshoz nem rendelt többlet funkciókat az Apple (mint például a Honor 8 érintős gombjánál). Az ujjlenyomat-leolvasó azért természetesen most is itt kapott helyet és továbbra is megbízhatóan teszi a dolgát. A jack és a régi Home gomb elhagyása egyszerűbbé tette a víz- és porálló kialakítást is, így az új iPhone-ok megfelelnek az IP67 szabványnak. Ellenállnak a pornak és 1 méter mélységig fél órán át fürdethetjük őket hivatalosan (nem hivatalosan ennél egyébként többet is bírhatnak, de az árukat tekintve mi nem javasoljuk a direkt tesztelést senkinek…).

Külsőleg minden egyéb maradt a régi (pár apró, antenna-csíkokat érintő módosítást leszámítva), kivéve persze a hátoldalon található dupla kamerát. De arról később. Előbb lássuk, hogy a szelfi-készítést magasabb fokokra emelő 7 megapixeles (f/2.2, 32mm) előlapi kamerán túl mi változott még belül.

Megnyúztuk az iPhone 7 Plus-t: érdemes váltani? | Techwok.hu

Az iPhone 7 Plus erejét egy négymagos Apple A10 Fusion processzor adja, 3 GB RAM társaságában. A háttértár üdvözlendő módon most már minimum 32 GB, illetve 128 GB vagy 256 GB lehet. A kijelző maradt 5.5”, 1080 x 1920 pixeles (401 ppi) felbontással, kicsit nagyobb fényerővel. A képe szép, erős napsütésben is remekül látható.

Megnyúztuk az iPhone 7 Plus-t: érdemes váltani? | Techwok.hu

Van ac-s wifi, 4.2-es Bluetooth, rengeteg érzékelő (accelerometer, gyro, proximity, compass, barometer), A-GPS, GLONASS stb. Nem hiányzik belőle semmi, még az NFC sem, bár az csak korlátozottan felhasználható, az itthon még elérhetetlen Apple Pay-hez.

Vezeték nélküli töltésre továbbra sem rávehető az iPhone, de legalább már 2900 mAh-s akkut sikerült belegyömöszölni. Sajnos ahhoz nem volt nálunk eleget a készülék, hogy rendesen tesztelhessük, mennyit bír. Egy napot mondjuk röhögve kibír, akkor is, ha az ember folyamatosan nyúzza hétköznapi és multimédia teendőkkel. Játékokkal azért pár óra alatt ez is lemeríthető, mint bármilyen más okostelefon.

Még nincs vége, mert az iPhone 7 Plus legfőbb újítása azért mégiscsak a hátoldali kamerák számának duplázódása. Igen, immár kettő van benne. Elmondjuk, miért.

 

Kamerák

Az iPhone 7 Plus két hátlapi kamerát kapott. Mindkettő 12 megapixeles (28mm, f/1.8, illetve 56mm, f/2.8), s mindkettő rendelkezik optikai képstabilizátorral (OIS). Az autofókusz villámgyors, ahogy a két kamera közötti váltás is, amely tulajdonképpen csak annyiból áll, megérintjük az új zoom gombot a kamera alkalmazás képernyőjén. A telefon így gyakorlatilag 2x optikai zoomot kapott, amit 4 LED-ből álló vaku segít ki rossz fényviszonyok esetén. A “zoom lencse” egyébként is nehezebben birkózik meg a sötétebb környezettel, mint az alap, de azért nagyon panaszunk nem lehet.

Megnyúztuk az iPhone 7 Plus-t: érdemes váltani? | Techwok.hu

Az iPhone 7 Plus rendkívül szép fotókat és videókat – utóbbiból akár 4K méretűt is – lő.

Emitt néhány saját tesztfotó, teljes felbontásban is.

Érdekesség egyébként a kamera alkalmazásban a – teszteléskor még csak béta verziós, de gond nélkül használható – Portrait mód. Itt a két kamera kihasználásával a telefon igyekszik a DSLR gépeknél megszokott mélységélesség effektet produkálni, vagyis kiemelni a fotó tárgyát és lágyan elmosni a hátterét. Ez az esetek többségében szépen sikerül, de azért előfordul, hogy téved a szoftver.

Szerencsére ekkor sincs gond, ugyanis – ahogy a HDR felvételeknél, úgy itt is – megőriztethetjük a rendszerrel az eredeti, manipulálatlan felvételt (ha inkább helytakarékosak vagyunk, akkor ezt az opciót kikapcsolhatjuk).

Megnyúztuk az iPhone 7 Plus-t: érdemes váltani? | Techwok.hu

Természetesen maradt minden eddigi funkció, vagyis készíthetünk timelaps és lassított (slo-mo) felvételeket, live fotókat és panoráma képeket is.

A kétszeres optikai zoom videózásnál is használható a felvétel alatt. Az iPhone 7 Plus tehát tökéletes választás a mobilos fotózás és videózás megszállottjainak. Tényleg nagyon szép fotókat és videókat rögzíthetünk vele.

 

Szoftver és hardver, tökéletes összhangban

Ahogy azt már megszokhattuk, az iPhone 7 Plus és a vele együtt megjelent iOS 10 rendszer tökéletes összhangban dolgozik. A 3D Touch funkciót immár sokkal jobban kihasználhatjuk, jelentősen fejlődött a rendszer saját üzenetküldője és a Widgetek szerelmesei is megnyugodhatnak, mert most már azok is átjárják a rendszert, mint jó jedit az erő…

Akit bővebben is érdekelnek az iOS 10 újdonságai és lehetőségei, annak érdemes elolvasnia korábbi részletes tesztünket.

A mindennapi használat során a rendszer egy pillanatra sem akad meg, villámgyorsan indulnak és zökkenőmentesen futnak az appok, szóval öröm használni a készüléket.

 

Végezetül

Összességében tehát se a külsőre, se a belsőre nem lehet panasz, bár megjegyezzük, hogy szerintünk az iPhone 7 Plus formája és anyagválasztása nem teszti lehetővé a telefon magabiztos fogását, még nagyobb kezűeknek sem. Szóval egy csúszásmentesebb tokot mi mindenképpen javaslunk hozzá.

Az esőtől persze már nem kell féltenünk és az sem okoz neki lelki traumát az sem, ha a vízzel teli kádban landol. De ez sem azt jelenti, hogy ész nélkül lehet vele búvárkodni az Adria strandjain.

A kamerák számának növekedése önmagában nem nagy poén ma már, több hasonló készülék van, még felső-közép kategóriában is. De azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy például hiába a korábban általunk is tesztelt Honor 8 dual kamerája, az iPhone 7 Plus minden szempontból, mérföldekkel jobb minőségű fotókkal örvendezteti meg a felhasználót.

S hogy érdemes-e például egy iPhone 6S Plus esetében fejvesztve rohanni megvenni az új változatot? Szerintünk nem feltétlenül. Kifizetődőbb kivárni a következő frissítést (7S vagy 8, ki tudja). Ebben a kategóriában nekünk jegeces marhaságnak tűnik az azonnali verziókövetés, mert sosem hoz elegendő újdonságot az elődhöz képest az új változat, hogy megérje rögvest váltani. Korábbi iPhone-t használók vagy Androidról áttérők számára viszont remek alternatíva lehet az iPhone 7 Plus az 5″ fölötti kategóriában.